A kreatívok csapata

Chick Corea szerette körülvenni magát kreatív emberekkel. Ő maga mindig mozgásban volt, és tudatosan vagy ösztönösen ezt várta el a körülötte lévő kollégáktól is. Semmi nem vetette vissza annyira, mint a rutin, a mozdulatlanság, az elért eredményeken való pöffeszkedés. Ez távol állt a személyiségétől. Folyton keresett valamit, mindig az optimizmus szellemében, kész volt elengedni a régit és új partokra indulni, vitorlát bontani és útnak indulni anélkül, hogy tudta volna, pontosan hová vezet az út.
Az egyik turné után már jött is a következő ötlete, erre már össze is állt a terv a fejében. Gyakran vette fel a kapcsolatot a férjemmel és velem, javaslatokat kért, kérdezte, hogy lesznek-e új ötletek és megközelítések. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz és egy csapatot alkottunk. Öröm volt együtt dolgozni vele, mert mindig nagyon hálás volt, amikor kreatív ötletekkel álltunk elő, amire mindig azonnali visszajelzést adott. Ha tetszett neki egy ötlet, azonnal küldött egy lelkes megjegyzést e-mailben, és ha valami nem hozta lázba, ugyanolyan gyorsan reagált, körültekintően és gondosan megválasztott szavakkal indokolta meg, miért kevésbé lelkes az ötletet illetően.
Soha nem kellett attól tartanunk, hogy kimondjuk az ötleteinket, ez nagy biztonságot jelentett, védett területet hozott létre, amelyen belül mozoghattunk. A csapatban mindenki így érzett ezzel kapcsolatban, ami nagyszerűen mutatta meg, hogy miért szeretett vele együtt dolgozni oly sok ember: mind a kulisszák mögött, mind a színpadon, zenésztársai mindig élvezték a vele való közös munkát és turnét a csaknem 40 évet felölelő időszak alatt.

Utam a színpadra

Ha valaki 13 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy teltház előtt fogok beszélni egy nagy teremben, nevetésben törtem volna ki, de akkor még nem ismertem Señor Chick Corea kitartását. Tetszett neki, ahogyan Marek és én dolgoztunk, így egyre több e-mail érkezett új kérdésekkel. Ezután Marek kidolgozott egy koncepciót, minden turnéhoz speciális CD-ket gyártottunk. Chick el volt ragadtatva, és azonnal vissza is írt. Nem tartott sokáig, és elérhető volt az első szóló zongora felvétel. A CD jól sikerült, de Chick úgy érezte, hogy több lehetőség rejlik benne.
Egyik nap a turnébuszban kezdődött minden. Odajött hozzám és felvetette, hogy szerinte jó ötlet lenne, ha a koncerten bemutatnám a CD-t a színpadon. Egyszerre kivert a víz és megborzongtam, mert tudtam, hogy komolyan gondolja, de ezúttal azonnal nemet mondtam, ezt nem tudom megcsinálni, a színpad az előadóművészek terepe.

Hevesen ellenkezett és megkért, hogy gondolkodjak el rajta. Ezzel szemben az elhatározásom szilárd volt és úgy gondoltam, hogy ezzel az ügy egyszer és mindenkorra el lett intézve, de Chick újra és újra felvetette a témát, bájos és barátságos módon, egyszerűen nem lehetett neki ellenállni. Bár még mindig nagyon kényelmetlenül éreztem magam Chick ötlete kapcsán, éreztem, hogy lassan, de folyamatosan szétesik a belső ellenállásom. Biztosan érezte ezt, mert kitartóan, naponta egyszer felvetette a témát. Egy bizonyos ponton én is elkezdtem neki kérdéseket feltenni, hogy megtudjam, mit akar tőlem. Abból állt volna a feladat, hogy a koncert elején színpadra lépjek, röviden bemutassam a munkámat és a stábot, valamint a CD-t és a mögötte rejlő koncepciót, valamint utaljak arra, hogy megvásárolható az előtérben. Mindezt angolul, spanyolul vagy franciául, attól függően, hogy hol volt a koncert.
Rendben, gondoltam, tehát mindent akar, a napot, a holdat és a csillagokat. "Szimpatikus gazember" volt, és nagyon jól tudta, sikerült megpuhítania, ötletével nagyon érzékeny helyre ütött, sikerült megragadnia a becsületemet, a magam iránti tiszteletet. Jól ismert, pontosan tudta, hogy nem fogom feladni, nem mondom vissza a feladatot, soha nem bocsátanám ezt meg magamnak. Egy este Dániában ismét megkérdezte tőlem, hogy mennek a dolgok, jól megleptem a válaszommal: egyszerűen megkérdeztem, melyik mikrofont használjam majd. Boldog volt, mint egy kisgyerek, túláradó és határtalan volt az öröme, ez az eufória öntötte el első színpadra lépésemkor is.
Mint mindig, a terem most is tele volt. Hallottam a szívem dobogását, úgy éreztem, mintha a Front of House részről érkezne a hang. „Csak le ne essek - gondoltam magamban - és el ne veszítsem a fonalat a mondat közepén”. Aztán megkaptam a jelet, hogy kijöhetek. Abban a pillanatban egyfajta belső automata módba kapcsoltam, előrementem a színpad közepére, ahol végtelen számú szempár tekintetett rám várakozóan. Beszélni kezdtem, úgy ment, mintha egy varázslatos kéz vezérelt volna, ment minden magától - " Ahol megterem a veszedelem, ott megterem az is, ami megment tőle." - pont ahogyan Friedrich Hölderlin írta.
A közönség örömmel fogadta rövid bevezető beszédemet, barátságos volt és közben meg is tapsolt. A jég megtört, legyőztem a félelem szellemét, és minden rendben volt. Amikor rövid idő után elhagytam a színpadot és a zenészek elfoglalták helyüket, az emberek tapsoltak, Chick pedig pajkosan rám vigyorgott. Biztos valami szépet mondhatott az embereknek, mert a szünetben hatalmas tömeg alakult ki az előcsarnokban a CD-s pult körül. 

Mindenki tudta, hogy először álltam színpadon, és hogy olyan első színpadi szereplésnek lehettek tanúi, amely számukra talán jelentéktelen, de számomra nagy pillanat volt, teljesen átformált. A bemutató után Chick odajött hozzám és gratulált a teljesítményemhez. Nem kell részleteznem egyik olvasónak sem, milyen örömmel és boldogsággal töltött el ez a gesztus. Megkérdeztem tőle, hogy valójában mi adta az ötletet, hogy rám bízzon egy ilyen feladatot, amely akár rosszul is elsülhetett volna.
Habozás nélkül azt válaszolta, hogy kezdettől fogva a legkisebb kétséget sem érezte, hogy ne tudnék megbirkózni a feladattal, és ha ez nem így lett volna, akkor meg sem kért volna, ebben biztos lehetek. Tudtam, hogy igazat mond és megköszöntem a bizalmát és a kitartását. Ez egy olyan pillanat volt, amely hihetetlen köteléket teremtett közöttünk, messze túlmutatva a halálon, akármikor visszagondolok erre a jelenetre, egyszerre önt el az öröm és a szomorúság érzése.

Búcsú Belgiumban

Még mindig érzem magamban a szörnyűséget és azt a szomorúságot, amikor 2020 márciusában, a Chick Corea Trio Brian Blade-del és Christian McBride-dal Valenciába tartott. A koncert után férjemtől, Marektől értesültem egy jó barát, a gitáros Susan Weinert halálhíréről. Megrázott, de összeszedtem magam, és megpróbáltam megfelelően és szakszerűen végezni a munkámat. Azt hittem, hogy ura vagyok az érzéseimnek és senki nem vett észre semmit, Chick Coreát azonban nem tudtam becsapni. Másnap a liftben udvariasan megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Egyértelműen érezte, hogy nem, ezért elmondtam neki, milyen szomorú vagyok. Minden figyelmét és kedvességét nekem szentelte, pusztán a jelenlétével, ami olyan jól esett nekem ebben a helyzetben, és valóban segített úrrá lenni az érzéseimen. Soha nem gondoltam volna, hogy másnap este utoljára veszek részt Chick Corea koncertjén, és utoljára látom őt művészként a színpadon. Eljött a madridi koncert napja, ahol előre nem látható események következtek, amelyek már önmagukban is elegendőek lettek volna ahhoz, hogy az élmény örökre belém vésődjön.

E koncert után hirtelen más lett a világ. Mindenütt érezhető volt a COVID-19 vírus terjedésének visszaszorítására irányuló intézkedések bizonytalansága, így az események ettől a ponttól eszkalálódtak. A másnapra tervezett brüsszeli fellépést rövid időn belül lemondták. Elkelt 2000 jegy a teltházas Show-ra, de a hatóságok nem hagyták jóvá az esemény megtartását, viszont volt rá némi remény, hogy a következő nap esetleg meg lehet tartani a koncertet feleannyi nézővel, ami arra ösztönzött minket, hogy elutazzunk Belgiumba. Végül azonban a koncertet csökkentett létszámú közönséggel sem tartották meg.
Amikor híreket kaptunk a luxemburgi és a berlini koncert lemondásáról is, egyre jobban tartottunk attól, hogy nem hagyhatjuk el az országot. Ilyen körülmények között minden zenész és stábtag úgy érezte, hogy otthon lesz a legjobb helyen. Emiatt gyorsan lefoglaltuk a másnapi járatokat. A csodálatos, 13 évet felölelő együttműködés befejezése meglehetősen mozgalmasra sikerült, de ezt természetesen nem lehetett észrevenni.
Mai ismereteink fényében helyes döntés volt ezen a ponton lemondani a turnét, mindannyian tudjuk, hogyan alakultak a dolgok ezt követően és hogyan eszkalálódott a helyzet világszerte. Akkor mindannyian biztosak voltunk abban, hogy hamarosan újra találkozunk, és folytatjuk a turnét, ezért egyikünk sem csinált a búcsúból nagy ügyet.

Olof Lagercrantz svéd író és költő írta egyszer: Bárhol is vagyunk az életünkben, az út a halálhoz mindannyiunk számára ugyanolyan hosszú.

Ma már tudom, mit akart ezzel mondani és teljesen más szemszögből tekintek a saját életemre.

Bibliográfia:

1 Fernando Pessoa - A kétségek könyve
2 Charles Baudelaire - Le Spleen de Paris
3 Wim Wenders (Film) - PINA
4 Olof Lagercrantz - Az olvasás és az írás művészete

Fotó: Rosangela da Silva Komar

Kapcsolódó cikk: 80 éves lenne Chick Corea – 1. rész