Borbély Mihály zenekara szerdán ad lemezbemutató koncertet az Opus Jazz Clubban.
Ismét megjelent egy remekmű Oláh Szabolcs jazzgitáros szerzeményeiből, The Silent Call a lemez címe.
Novemberben jelenik meg a Fenyves Quartet új lemeze "The Sweetest Love of All" címmel. A zenekar ötödik születésnapján a negyedik lemez apropóján beszélgettünk a zenekar gitáros névadójával, Fenyves Márkkal. Nem csak az album, hanem az is szóba került, hogy a mai zenei élet melyik sajátossága zavarja leginkább.
Új lemezük kapcsán kérdezem azt a gitárművészt, aki a klasszikus, kortárs és a jazz-zenében is alkot maradandót, és aki évtizedek óta zenei társa közös elhivatottságukban, az ütőhangszeresek mindentudóját, Major Balázst, akiket nagyobb figyelem kísér külföldön, mint hazánkban.
Pozsár Eszterrel májusban készült legutóbb interjú, mégpedig a fuvola szvitje kapcsán. Most pedig duó lemezt jelentet meg a Free Style Orchestra vezetőjével, Nagy Jánossal.
Tóth Viktor tavaly szeptemberben fellépőként és zsűritagként vett részt és írt is a MagyarJazzre az ott töltött időről. Idén, mint zsűritag jutott el a jazzfesztiválra, köszönhetően a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásának.
Dr. Lakatos Ágnes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék jazzének szakának vezetője, valamint a Bartók konzi jazzének szakának is a vezetője ma tölti be – bármennyire is hihetetlen – kerek 60. életévét. Ez alkalomból köszöntjük szeretettel!
Szeptember 30-án, pénteken mutatja be nemzetközi kvartettjét Budapesten a Dániában élő és Európa-szerte nagy névnek örvendő tenor- és szopránszaxofonos, Bolla Gábor. Munkatársunk, Pallai Péter kérdezi Gábort az együttes és a turné hátteréről.
Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.
Miho Hazama, a Japanese-born, New York-based conductor, is being hailed as a worthy successor to Grammy Award winners Maria Schneider and Jim McNeely. Hazama with the world-famous Dutch band Metropole Orkest will make her debut in Hungary on September 16 at the Müpa.
A Magyar Zene Házában mutatja be László Attila legújabb zenekara, a László Attila Fusion Circus a júniusban megjelent, és a koncertre fizikai példányban is elkészülő lemezét.
Óriási jazzforgatag várta a Kecskemétre látogató közönséget augusztus 4. és 7. között a Jazzfővárosban.
Sztárvendégként Gunhild Carling multiinstrumentalista zenész koncertezett többször, ráadásul a családjával. A zenész famíliát a Covid alatti lezáráskor heti többször is láthattuk online, folyamatosan szórakoztatták követőiket, és ez a mai napig megmaradt. (Ez az interjú a fesztiválra készült, de az internet rejtelmeinek köszönhetően csak most jelenhetett meg.)
Dresch Mihály szaxofonos, zeneszerző, feltaláló 1979 óta a magyar jazzélet megkerülhetetlen alakja, nagy formátumú művész, aki a jazzt és a népzenét oly módon ötvözi, ami egyedülálló hazánkban, idén pedig Kossuth-díjat kapott munkásságáért.
Varga Dániel koncertkörútra indul a Felczak Alapítványnál tavasszal megjelent lengyel-magyar lemezével. Dani Grácban diplomázott és több versenygyőzelemmel büszkélkedhet. Rendszeresen foglalkozunk vele a MagyarJazzen, a fiatal generáció kiemelkedő szaxofonosa.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|