fbpx

Feledhetetlen koncertek: Szabó Dániel - Mohay András - Szandai Mátyás Trió / 2008

2020. máj. 15.

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna. smile Jó szórakozást!

Ezt a szupergrupnak is nyugodtan nevezhető triót már nem fogjuk soha többet hallani. Szabó Dani és Szandai Matyi külföldre ment, Mohay Andris pedig örökre itt hagyott minket. Hallgassátok szeretettel.

A negyedik Harmónia Jazzműhely által szervezett koncert, melynek hanganyagát eddig sikerült fellelnünk. Akkor még nem is hívtuk magunkat  Harmónia Jazzműhelynek, de Kerekes-Pallai szervezésben már 2002 óta a Nyitott Műhelyben tartottunk ismeretterjesztő előadásokat a jazzről, sőt egy vasárnap délutáni jam sessiont is szerveztünk (nem készült felvétel), de a lakók meghiúsították a folytatást. Végül kedd estékre visszacsempésztük a zenét.

Az itt hallható koncert dátuma: 2008. február 22.

Szabó Dániel - zongora, Mohay András - dob, Szandai Mátyás - bőgő

A beugró 800 forint volt. A zenészek kapupénzért játszottak.

>>  Ide kattintva, megnyitható az eredeti meghívó. <<

 

 

Fotó: Harmónia archívum

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005