Melissa pályafutását Tzumo 2016-os Müpa koncertje óta különös figyelemmel kísérem. A Fesztiválszínházban fellépett Tzumo Dimensions formációnak egy évvel később „Promise” címen kizárólag digitális formában albuma is megjelent, amelyet érdemes meghallgatni. Csakúgy, mint Melissa saját nevén jegyzett előző lemezeit, és az ezután a felvétel után 2019-ben „fizikailag is” megjelent, Grammy-jelölést hozó „Visions” címűt is.

A Chile fővárosában, Santiagóban, többgenerációs zenészcsaládban született Melissát apja hatéves korában, ahogy általában szokás, először altszaxofonozni tanította, de miután Sonny Rollins lemezeit hallgatta, azonnal tenorra váltott. Nem kellett a boltba mennie, az első tenorszaxofon, amelyet megfújt, a nagyapjáé egy Selmer Mark VI volt. Tizenéves korában már Santiago jazzklubjaiban lépett fel. 2005-ben az éppen Chilében turnézott Danilo Pérez egyből meghívta a Panama Jazz Fesztiválra, és bátorította, jelentkezzen a bostoni Berklee College pályázatára. A tanácsot megfogadva Melissa többek között Joe Lovano, Greg Osby tanítványaként 2009-ben diplomázott, majd New Yorkba költözött, ahol George Coleman lett a mestere. Egy évre rá meg is jelent első lemeze, a „Free Fall”, Lyles West, Ralph Peterson, Michael Palma közreműködésével. 2013-ban, 24 évesen ő volt az első nő és az első dél-amerikai zenész, aki megnyerte a 25 000 dolláros ösztöndíjjal járó Thelonious Monk Nemzetközi Jazz Szaxofonos-versenyt, amelyen egyébként édesapja 1991-ben az elődöntőig jutott. A pénzdíj mellé egy, ha a Blue Note történelmi szerepéhez nem is mérhető, de ugyancsak a rangos kiadók közé sorolt Concord Jazz szerződés is járt, így győzelme után megjelentette harmadik, Melissa Aldana & Crash Trio című albumát. Karrierje meredeken ívelt felfelé, számos díjat nyert, de a világjárvány őt is megviselte, ráadásul kapcsolata is szakítással végződött. Bár több karantén koncertet adott a híres Smalls klubban, befelé fordult, változtatni akart életén. Jókor jött a Ron Carter zenekarával nálunk is járt zongorista, Renee Rosnes meghívója a női jazzkollektíva, a vadászat görög istennőjéről elnevezett Artemis all-star csapatába, melyhez a klarinétművész Anat Cohen, a trombitás Ingrid Jensen, a bőgős Noriko Ueda és a dobos Allison Miller mellett Cécile McLorin Salvant Grammy-díjas énekes is csatlakozott. Jó döntés volt, mert lemezüket a Blue Note adta ki, és Melissa a menedzsment fókuszába került. A nehéz években a zene mellett, a tarot tanulmányozása adott vigaszt. „Egy ideig nagyon kíváncsi voltam a tarot szimbólumaira és azok történetére. Így a karantén időszakot lehetőségként kezeltem, hogy többet megtudjak magamról a tarot tanulmányozásán keresztül, amelynek középpontjában az egyén utazása áll. Miközben tanulmányoztam a kártyákat, mindegyikről elkezdtem zenét írni, külön-külön, stúdióba akartam menni, és a zenével foglalkozni, semmi mással. Rájöttem, hogy a tarot-ban leírt folyamat, egy olyan folyamat, amellyel mindannyian megküzdünk valahogyan a földi utunk során.”- olvasható egy interjújában. A kérdésre, hogy miért pont a tarot kártya császárnő figurájának koronáját ékesítő 12 csillagról kapta első saját néven megjelent Blue Note albuma címét, szerényen válaszolt: „A számmisztikában és a tarot-ban a császárnő a teremtés szimbóluma. Ő képviseli a lényemet, mint egyént, és egész eddigi utamat."  A háromnegyed órás albumra nyolc kompozíció került, ebből hét Melissa Aldana és a norvég gitáros, Lage Lund közös szerzeménye, de az első kézből értesült források szerint Lund, aki az album producere is, inkább a hangszerelésben segített, és egyet a chilei bőgős, Pablo Menares jegyez. Menares, ahogy a dobos Kush Abadey, régóta játszik együtt Melissával, a hozzájuk csatlakozott zongorista, az egykor Roy Hargrove zenekarában és Cecile McLorin Salvant Grammy-díjas albumain feltűnt Sullivan Fortner Lundhoz hasonlóan, új ember a csapatban.

 Az újonnan jöttek egyből megtalálták a közös hangot a régiekkel, természetesen elsősorban Melissával, aki Lundról ódákat zengett az album megjelenése után: „Lage nagyon jól ismer engem, és tudtam, ő lesz az, akinek megengedem, hogy belépjen a zenémbe és mozgassa a dolgokat, amit még soha nem tettem”. Lund gitárjátékán kívül hangszerelői jelenléte is érződik a nyitódarab, a „contemporary” feelinget hozó „Falling”, hallgatása közben, amelyet Melissa akkor írt, amikor úgy érezte, hogy az életében minden összeomlik. Azonban a széthullott darabok összeállnak, amikor minden dolgot megkérdőjelezett, nem akart magára hallgatni, nem akart érzéseiben bízni, és próbálta keresni a megoldást, végül önmagában találta meg a választ, amit a tangó dallamait idéző „Intuition” az album egyik legütősebb kompozíciójában fogalmaz meg. Ezt a pozitív életérzéshez közelítő fordulatot azonban megtöri az álmában megjelent elképzelt lányáról szóló „Emilia” Menares írta kísérteties bevezetője, az „Intro to Emilia”, amely azonban mindössze 40 másodpercig visz a viaszbabák világába. Melissa az álmai gyermekének írt, álmaiban énekelt altatódalaként hangzó kompozíciója elhúzódó dallamsora után a Nobel-díjas Toni Morrison azonos című regénye ihlette modális hangzású „The Bluest Eye”, a 40-es években a legkékebb szemre vágyó szerencsétlen sorsú fiatal afro-amerika lány történetét eleveníti fel zenébe öntve, tiltakozva a rasszizmus és gyermekmolesztálás ellen. Számomra egy újabb csúcspont, a „The Fool” közvetlenül a tarot-ból merített ihletet. Mint Melissa mondta: „A bolond az első nagyobb titkot, rejtett dolgot mutató kártya, annak üzen, aki útja elején nem fél elmenni valahova megtapasztalni az életet.” A misztikus üzenet után egy ritmikusan lenyűgöző szerzemény, a „Los Ojos de Chile ” következik, amelyet a dél-amerikai országban 2019-ben kitört tüntetések és zavargások ihlettek. „Amikor ez megtörtént, annak ellenére, hogy aggódtam és szomorú voltam amiatt, hogy az országom min megy keresztül, nagyon büszke voltam, amikor láttam, hogy emberek milliói kimennek az utcára, hogy harcoljanak a jogaikért. ” – emlékszik vissza Melissa. Végül a tarot világába visszakísérő címadó, a „12 Stars” sajnálatot, elszántságot, örömöt és elfogadást magába foglaló hangzásával zárja az albumot, melynek elkészültében egy hatodik, igen híres munkatárs is közreműködött. Melissa közeli barátját, a képzőművészként is tehetséges Cécile McLorin Salvant énekesnőt kérte fel a lemezborító képének alkotásához, és Salvant örömmel vállalta a feladatot.

A tarot ihletett „12 Stars” Melissa Aldana New York-i élete utóbbi pár évének kihívásait és sikereit mutatta be. Remek társak segítették, kik közül a norvég gitáros, Lage Lund producerként, társszerzőként és hangszerelőként is részt vett a lemez összképének kialakulásában. Az összkép pedig egyáltalán nem latin, sokkal inkább New York-i. Ez lehet Lund „érdeme” is, de valószínűbb, Melissa Aldana vált az olvasztótégelyben New York-i szaxofonossá. Játékában inkább Shorter és Lovano hatása érződik, mintsem Barbieri, D’Rivera vagy akár Zenón útjának folytatása. Mindenesetre a 34 éves, Brooklynban lakó, chilei tenorszaxofonos hölgy albumával világsikert aratott, melyről ő maga így vélekedett:„Ez egy nagyon fontos album számomra, úgy éreztem, hogy a 2020-ban átélt élmények miatt annyi mindent kell mondanom. A személyes folyamat után, amelyen keresztül mentem, úgy érzem, jobban kötődöm magamhoz és saját tökéletlenségeimhez – és rájöttem, hogy mindennek a befogadása, amit hallok, mindent, amit játszok – még a hibákat is – többet jelent a tökéletességnél. A „12 Stars” az utolsó az albumom, még 2020 márciusa elején kezdtem el írni, és egy évvel később, 2021 márciusában fejeztem be. Számomra ennek a dallamnak a befejezése egyben egy korszak lezárását is jelentette életemben, mert a legenda szerint a főnix úgy nyer új életet, hogy elődje hamvaiból feltámad.”

Várjuk a főnix további szárnyalását.

1. Falling
2. Intuition
3. Intro to Emilia
4. Emilia
5. The Bluest Eye
6. The Fool
7. Los Ojos de Chile
8. 12 Stars

Melissa Aldana - tenorszaxofon
Lage Lund – gitár
Sullivan Fortner - zongora, Fender Rhodes
Pablo Menares – bőgő
Kush Abadey - dob