fbpx

László Attila: „A fúvósokkal megtámogatott ritmikus hangzás „nyerő” tud lenni.”

2022. augusztus 25.

A Magyar Zene Házában mutatja be László Attila legújabb zenekara, a László Attila Fusion Circus a júniusban megjelent, és a koncertre fizikai példányban is elkészülő lemezét.

A Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Zene Háza közös rendezésében létrejövő Magyar Jazz Napján, augusztus utolsó vasárnapján, azaz 28-án, hat zenekar koncertjét hallgathatja meg a közönség, melyek közül többen is lemezbemutatót tartanak a Városliget új épületében. A legfiatalabb előadó fellépéséről már készült interjú, aki a nap első koncertjét adja.

László Attila pedig a Magyar Jazz Napját zárja, este 9 órakor kezdődő koncertjével. Új lemezéről és a fellépésről kérdeztem.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Az LA Fusion Circus nevű zenekarod 2019 májusában debütált Cegléden, a dobos gálán. Aztán decemberben Budapesten is bemutatkoztatok, ezt interjú is tanúsítja. Akkor még szó sem volt lemezről, hanem az előző lemezed felvételére készültél, a Concertora. Mikor történt az elhatározás, hogy mégis kiadsz egy lemezt ezzel a felállással?
  • László Attila: Valóban, ez egy koncertező zenekarként indult, de aztán sorra történtek olyan zenei események, amik után természetesen merült fel az, hogy a zenénket lemezen is rögzítsük. A 2020-ban a Müpában adott koncertünk ilyen állomás volt, de említhetem a pandémia alatti élő felvételeinket is, amik a BJC-ben készültek és úgy érzem, nagyszerűen sikerültek. További sikeres és számunkra is élményszámba menő fellépéseink után Farkas Zoltán a Beagle Beat kiadó producere keresett meg azzal az ötlettel, hogy jó lenne lemezt készíteni a zenei anyagból és azt mindenki számára hozzáférhetővé tenni.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A lemezen élő- és stúdiófelvételek is találhatóak. Mennyire bevett dolog, hogy többféle anyaggal dolgoztok egy lemezen?
  • László Attila: A dolog itt természetesen adta magát. A koncertfelvételeink, az előbb említett BJC-széria is egy real time-ban egyszerre felvett lendületes anyag, és ennek mindig megvan a varázsa. Fontos, hogy sok sávon lett rögzítve a koncert, így a végeredmény hangzása sokkal jobb lehetett, ami ennek a fajta zenének lényeges eleme. A hangkeverést és a masteringet Paczári Károly készítette, akivel már régóta nagyszerűen tudok együtt dolgozni, ízlésben, koncepcióban jól megértjük egymást. Ugyancsak ő alakította a stúdióban készített felvételek hangzását is, és örömmel mondhatom, hogy a koncertfelvételek is hasonló nívón szólalnak meg, mint a stúdióban steril körülmények között felvett anyagok.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A közel egyórás anyagból kettő még nem jelent meg lemezen. A többi a fúvós szekcióra átdolgozott saját kompozíció. Mi alapján döntöttél, hogy mely számaidat hangszereled meg fúvósokra?
  • László Attila: Egyértelműen azokból válogattam, amiknek a hangzásához jól el tudtam képzelni, hogy a trombita, szaxofon, pozan fúvós trió közreműködésével új lendületet kapnak, és formailag is újszerű, gazdag lehetőségek nyílhatnak. Ráadásul nagyszerű fúvósaink nem csak background-okat játsszák meggyőzően, hanem valamennyien – ezt bátran állítom – világszínvonalú szólisták is. A ritmus szekció szerepét ebben a zenében azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom. Régi zenész barátom Lattmann Béla basszusgitáros mellett billentyűshangszereken a csodás fantáziával megáldott Nagy János játszik, dobokon pedig az ifjú, de zeneileg már tapasztalt és profi muzsikus, Zombori Attila játszik. Az ő energiái is sokat hozzátesznek a koncertekhez. No, és ezekben a témákban általában a gitár a lead, utalás az előzményekre, a műsorunk saját szerzeményeimből áll.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A két még meg nem jelent szám közül az egyik már ismerősen csengett. A quintettel is hallottuk, de egy másik zenekarnak készült a darab. Milyen élményed kötődik ehhez?
  • László Attila: A GT című számomat eredetileg a Gitár Trió számára írtam - melyben Babos Gyulával és Tátrai Tiborral játszottunk együtt -, de aztán annyira adta magát az, hogy fúvósokkal, hozzáadott új részekkel, változatos zenei formában is megszólaltassuk, hogy ez a szám is felkerült a lemezünkre.
    A zenéket egyébként én hangszereltem, azt mondhatom, hogy öröm ilyen nagyszerű előadókra írni, a fúvósokkal megtámogatott ritmikus hangzás „nyerő” tud lenni, ha csak néhány korábbi példára (Chicago, Blood Sweat & Tears) is visszagondolunk.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A kakukktojás egy pop szám, amit egy műsor felkérése miatt írtál, és olyan jól sikerült, hogy a végén a lemezre is rákerült. Énekelsz… Mit szólnak ehhez a kollégák? Valaha énekeltél már koncerteden? És a Magyar Zene Házában ez a dal is el fog hangozni?
  • László Attila: Azt mondták, hogy „milyen jól énekelek”. : ) Igazából ez a szám egy delikátesz a sok hangszeres darab között, Brenka kiváló énekével és Kunovics Kati gyönyörű vokáljával. Annak idején ’75 körül a fafúvósokkal tűzdelt Kaszakő felállásban énekeltem a témákat, de ezt megelőzte Kaposváron, a szülővárosomban 12 év kóruséneklés. Egyébként szerintem fontos, hogy a zenész, aki improvizál, hallja előre és tudja énekelni közben magában a dallamot. Az más kérdés, hogy ez éneklés legtöbbször nem hallatszik kifelé.
    A lemezbemutatón csak instrumentális darabok lesznek.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A lemez eddig csak online volt elérhető a nagy zenemegosztó oldalakon. Mikor lesz elérhető a fizikai CD is? Koncerten már fogjátok árusítani?
  • László Attila: A fizikai CD mára elkészült, tehát a koncert napjára már kapható lesz, a tervek szerint a helyszínen is árusítjuk majd.

Koncert: Magyar Zene Háza • augusztus 28. • 21 óra

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mire készülsz még ebben az évben?
  • László Attila: Olyan jazzkoncertjeim lesznek változatos összeállítású zenekarokkal, amikben a saját szerzeményeimet is játsszuk. Koncertezünk Gödöllőn augusztus 31-én az L.A. Fusion Circus-szal, a BJC-ben a quintettemmel, aztán a Juhász Gáborral és Gyárfás Istvánnal közös gitár triónkkal játszunk, szeptember 11-én pedig az Érdi Jazz Fesztiválon a Budapest Jazz Orchestrával együtt lépünk fel. Közben zajlik a Charlie Band turné, aminek záró eseményeként egy nagyszabású koncertünk lesz a Sport Arénában. Az év vége felé már megkezdődnek az előkészületek egy „László Attila 70" koncertre, ami a Müpában lesz a jövő év elején. Nagyon várom, hogy a korábbi, hosszabb ideig működő zenei közösségeinkkel ugyanazon a koncerten színpadra álljunk.

 

 

A Magyar Zene Háza és a Magyar Jazz Szövetség további közös programjai augusztus 28-án:

13:00 Mitől jazz a jazz? – előadás

14:30 Sárközi Dina Quintet

15:45 Oláh Szabolcs Quartet & Accord Quartet - lemezbemutató

17:00 Varga Bendegúz Quartet feat. Tzumo & Kovács Linda

18:15 Bacsó Kristóf Triad - lemezbemutató

19:30 Dresch Quartet

21:00 László Attila Fusion Circus - lemezbemutató

 

Fotó: Irk Réka, Sztraka Ferenc

  

 

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005