fbpx

Joey DeFrancesco 1971. április 10. - 2022. augusztus 25.

2022. augusztus 27.

Péntekre virradóra meghalt Joey DeFrancesco. Mindössze 51 éves volt. A hírt felesége és menedzsere, akivel tavaly ünnepelték 10 éves házassági évfordulójukat, Gloria DeFrancesco a közösségi médiában osztotta meg, de a halál okát egyelőre nem közölte. Mint írta: "Életem szerelme most békében van az angyalokkal. Jelenleg nagyon kevés szavam van. Köszönöm a mindenhonnan érkező szeretetet és támogatást. Joey szeretett benneteket."

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco több generációs zenészcsaládba született a Pennsylvania állambeli Springfieldben. A Joey nevet a szaxofonos és klarinétos nagyapja, Joseph DeFrancesco után kapta, apja, "Papa" John DeFrancesco jó hírű orgonista volt, akit 2013-ban az oklahomai Jazz Hall of Fame az „Élő legenda” díjjal tüntetett ki, és aki fiát már négyévesen magával vitte philadelphiai koncertjeire. Ezeken a koncerteken a papa játszótársai közül Hank Mobley és Philly Joe Jones is felfigyelt a kis Joey zenei affinitására, ami talán abból adódhatott, hogy öt évesen egy az egyben lejátszotta Jimmy Smith szerzeményeit. Egyenes út vezetett Philadelphia művészeti középiskolája zongora és orgona szakára, ahol számos díj mellett a város komoly tradíciójú Jazz Szövetségének McCoy Tyner-ösztöndíját is elnyerte. 1987-ben, 16 éves korában írta alá első lemezszerződését a Columbia kiadónál, de ebben az évben egy ennél is jelentősebb fordulatot tartogatott számára a sors. Tehetségére felfigyelve ugyanis egy trombitás tehetségkutató tévéműsorban felkérték, hogy orgonáljon a kísérőzenekarban. A zsűri elnök történetesen Miles Davis volt, aki a fiatal trombitások helyett egyre jobban DeFrancesco játékát figyelte. A mágus nem felejtett, egy évvel később meghívót küldött, és DeFrancesco a dobos Tony Williams és a basszusgitáros Michael Henderson után azon illusztris „klubba” került, melynek tagjai már tinédzserként Miles zenekaraiban játszottak. „Miles apaként vigyázott rám” – emlékezett DeFrancesco erre a rövid, de életében meghatározó időszakra. A turnék mellett játszott Davis „Amandla” és „Live Around The World” című lemezén, Davis hatására kezdett trombitálni, és ő biztatta szólókarrierre. 1989-ben meg is jelent DeFrancesco első saját néven jegyzett lemeze, az „All of Me”. Élete során neve alatt több mint 30 album jelent meg, amelyek közül ötöt Grammy-díjra jelöltek, a legutóbbit a 2019-es „In the Key of the Universe” című albumáért kapta, melyen Pharoah Sanders is szaxofonozott, és közben olyan legendás muzsikusok felvételein is játszott többek között, mint John McLaughlin, Christian McBride, Pat Martino, Van Morrison.

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco megjelenése az 1980-as évek végén a legendás Hammond B3 reneszánsz kezdetét jelentette. Az orgona jazz a '70-es évek közepétől a '80-as évek közepéig hibernációba merült, 1975-ben a Hammond cég le is állította a hangszer gyártását, mígnem DeFrancesco újra fellobbantotta a lángokat a régi orgonájával. A Jazzorgona Királyaként emlegették, a DownBeat Magazin kritikusi és olvasói szavazásain az elmúlt tizenöt év során rendre az első helyen végzett, számtalan díjat kapott az amerikai Jazz Újságírók Szövetségétől, 2014-ben Philadelphiában a Hammond Orgonisták Dicsőségcsarnokába is beválasztották. „Joey DeFrancesco volt a legkreatívabb és legbefolyásosabb orgonista Jimmy Smith óta. Ami az orgonát illeti, hogy magasabb szintre emeljük, és ismét népszerűvé tegyük a fiatalabb generációk számára, senki sem csinálta úgy, mint Joey.” – emlékezett róla egykori diáktársa, Christian McBride.

Joey DeFrancesco nekrológ

Többször fellépett hazánkban, 2016-ban például kétszer is, először áprilisban a Budapest Jazz Clubban adott egymás után két koncertet, majd júniusban visszatérve a Bánki-tó vízi színpadán a XII. Louis Armstrong Jazz Fesztivál közönségét is meghódította. A BJC-ben megcsodálhattuk virtuóz trombitajátékát, és dögös énekét is, azt, hogy egyben milyen remek showman is, mindkét alkalommal tapasztalhattuk. „Úgy gondolom, hogy ezek az új játékosok túlságosan komolyak. Az öröm, a mulatság az, amit a jazz elveszített. Ha nem úgy látszik, mint aki jól szórakozik a színpadon, hogyan kellenél bárkinek a közönségből?” – nyilatkozta egyszer.

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco nekrológ

Joey DeFrancesco nekrológ

DeFrancesco kétségkívül túlsúlyos volt, többen korai halála okát is ebben látják, de tippelgetni nem érdemes. Előbb-utóbb megtudjuk mi, és hogy történt, addig is érdemes meghallgatni az életvidám multiinstramentalista virtuóz legutóbbi, „More Music” című albumát, melyen hat különböző hangszeren játszott, és énekelt is. Megfogalmazódhat bennünk is a Chicago Tribune újságírójának gondolata: „Úgy uralta a hangszert és a zenét, ahogyan a generációjából senki sem."

Joey DeFrancesco nekrológ

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005