fbpx

Steve Gadd ismét Budapesten

2023. október 30.

A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.

Steve Gadd

1945-ben a New York közeli Rochesterben született. Hétévesen a katonazenész nagybácsi hatására kezdett dobolni, négy évvel később már „beszállt” Gillespie zenekarába és sorra nyerte a tehetségkutató versenyeket. A legjobb zeneiskolákban képezte magát, 1972-től pedig már a pezsgő New York-i jazzélet ismert figurája lett. Gadd zenei pályája igazán sokrétű: játszott Chick Corea első Return to Forever együttesében, a Steps Aheadben, a Manhattan jazz Quintetben, és természetesen a saját nagysikerű Gadd Band-jében. Partnerei voltak nem csupán a jazz, de a pop, a soul és a rock legkiemelkedőbb képviselői is. Puszta felsorolásuk is elképesztő: Chet Baker, George Benson, Herbie Hancock, Carla Bley, Michel Petrucciani, Al Jarreau, Ron Carter, Eddie Gomez, Al Di Meola, Paul Simon, Stevie Wonder, Aretha Franklin, Paul McCartney, és a sor vég nélkül folytatható… Emellett a legkeresettebb stúdiózenész is, igazi szuperdobos. Szólóinak transzkripcióit nyomtatásban is megjelentették, ily módon a leginkább utánzott dobosként is számontartják!  Japánban – a szakirodalom szerint – példa nélküli népszerűségre tett szert, minden ottani dobos egyedül őt tekintette példaképének.

A hazai jazzrajongók legelőször még 1991-ben találkozhattak Gadd játékával, mégpedig a Paul Simont kísérő muzsikusok között. 2012-ben aztán a Müpában Halper László meghívására Jimi Hendrix születésének 70. évfordulója alkalmából rendezett koncerten az Eddie Gomez - Steve Gadd tandem biztosította a Halper-Hendrix Experiment ritmushátterét.

Soron következő budapesti fellépésén, november 6-án este a Steve Gadd Band játékát élvezhetjük számtalan felejthetetlen jazzkoncert színhelyén, a budapesti Erkel Színházban a Jazzfeszt Budapest keretein belül! Az együttes felállása: Steve Gadd dobok, Michael Landau gitár, a dobos mellett alighanem a leghíresebb másik zenész Larry Goldings, a billentyűs hangszerek mestere, Travis Carlton basszusgitár – és ami nagyon „feldobja”a hangzást: a trombita és szárnykürt varázslója, Walt Fowler.

 

Fotó: Jazzfeszt Budapest

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005