fbpx

Ráduly Mihály 80.

2024. január 25.

A magyar jazz történetének egyik legnagyobb alakja, a Pege Quartet, a Szabados zenekar, a Rákfogó és a Syrius egykori szaxofonos zsenije január 25-én nyolcvanéves lett. Az egykor a Bercsényi klub fal mellé ledobott tornaszőnyegein kuporogva játékát áhítattal hallgató korosztályom örökre a szívébe zárta, mert sokunkkal ő ismertette és szerettette meg a jazzt, ami akkor a szembenállás zenéjének számított, a szocialistának nevezett értékrenddel szemben. Hűen követtük őt a Petőfi Sándor utcába, a Ganz Mávag művházba, és persze a Syrius hajóra.

Ráduly Mihály 80 éves

Következetesen, megalkuvás nélkül játszotta az abban az időben éppen csak hogy tűrt zenét. Csendes lázadásaink egyik megtestesítőjévé vált. Annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek közepétől nem fújt a szaxofonjába, és fuvolára is csak kivételes alkalmakkor lehetett hosszas győzködés után rávenni, a mai napig mítoszok lengik körül.

Ráduly Mihály 80 éves

Sorsa, magyar sors. Ígéretes karrierjét többször sikerült megtörni, a tehetséget gyanakodva figyelő, irigykedő gáncsoskodók átverték, hitegették. A nehéz időszakokban a zene fanatikus tanulmányozása segített. Kutatás a Szabados hagyatékban, a Syrius koncertjeinek privát hangfelvételeken otthonokban őrzött felkutatása, és egy korabeli fotókkal gazdagon illusztrált dupla+1 cd-re rendezése, amely méltó emléket állított a legendás zenekarnak.

Ráduly Mihály 80 éves

Elmélyülés a zenetörténetben, és a gondolatok hangjegyekké formálása. Szerzői est Zsámbékon, majd 12 év után a lekottázott bölcsességek megszólaltak 70. születésnapján a BMC koncerttermében is. A szerzői munkásságát bemutató koncertet eredetileg az Opusba hirdették, de a klub befogadóképességét jóval meghaladó érdeklődés miatt még idejében áttették, így a magyar jazz legkiválóbb előadói közül válogatott zenekar, melybe az egykori játszótársak, Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre mellett Orbán György, Lukács Miklós, Dresch Mihály és Borbély Mihály kapott meghívót, jóval nagyobb közönség előtt játszhatta műveit. Másfél óra eufória, hihetetlen katarzis lett úrrá mind a közönségen, mind a szinte extázisban játszó zenekaron.

Ráduly Mihály 80 éves

Több jelölés után 2020-ban végre megkapta a Szabó Gábor-díjat, amelyet munkásságát tekintve, már régóta megérdemelt.  Most, a nyolcvanadikon jó lett volna újra a BMC koncerttermében együtt ünnepelni. Ismerve visszahúzódó természetét nem lepett meg, hogy a kerek évfordulóra sem könyökölt újabb lehetőségekért. Lényegében két nulla egymás fölött, mellette még egy, ez a 80 - mondta a telefonba, mikor interjút akartam megbeszélni ez alkalomból. Azért, mikor februárban a telelésből visszajön, egy zenehallgatással egybekötött jó beszélgetésre ígéretet kaptam, ahol talán a 80. is szóba kerülhet. Van, akinek nem adatott meg az önmenedzselés képessége. Ha már az Egyesült Államokban nem hozta össze a szerencse egy jó producerrel, jó lenne, ha itt végre értő kezekbe kerülne művei lemezen megjelenítésének és bemutatásának szervezése. Akkor eljöhet a „Napkelte alkonyatkor”, és a nyolcvanadik születésnapon nem „Széttört álmok”-ról beszélnénk februárban. Addig is, boldog születésnapot Misi!

Ráduly Mihály 80 éves

 BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT RÁDULY MISI!

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005