A Downbeat kritikusa, John McDonough meghatározása szerint a „zenészek zenésze” olyan muzsikus, aki túl jó a közönség számára. Ez a meghatározás telitalálat a zongorista ROZSNYÓI PÉTER esetében is. A ragyogóan tehetséges és eredeti, fiatal veszprémi zenészt pályatársai és az elkötelezett jazzrajongók szűk köre is nagyon nagyra tartja, de számottevő közönségre legfeljebb csak akkor számíthat, amikor valamilyen nevesség, mint a legutóbb Chick Corea előzenekarának az élén lép fel. Első albumának megjelenésére 28 éves koráig kellett várnia. Rozsnyói Péter stílusa azonnal felismerhető. Jóformán egyedülálló abból a szempontból, hogy Jacques Loussier-val ellentétben ő nem Bachot jazzesítette, hanem a jazzt „bachosította”. És tette ezt jobban, ízlésesebben minden kortársánál, sőt az esetenként hasonló irányban tapogatózott Dave Brubecknél is. Ez roppant logikus építkezést jelent, amit ugyanakkor áthat a jazz spontaneitása és sodrása. Rozsnyói muzsikája letisztult, érzelgésmentes, de óriási érzelmeket hordoz, akár csak Baché. Egy másik zenész, aki – Rozsnyóit hallgatva – eszébe juthat az embernek, a néhai Lennie Tristano, de a mester, a legtöbb esetben, szárazabb volt magyar utódjánál. Manapság óriási és méltánytalan kényszer nehezedik a fiatal jazz-zenészekre, hogy komponáljanak is. Sajnos sokuknak nem ez az erősségük. Rozsnyói Péter ezen a téren is kivételt képez.

“Serenity Prayer”  c. tavaly készült szóló koncertlemezéről így nyilatkozott világhírű pályatársa, Oláh Kálmán:  „Kifinomult billentés-technika, kiváló formaérzék, remek dallam- és harmóniaérzék – ezek a szavak jutnak eszembe Rozsnyói Péter új szólólemezét hallgatva. Jól ismerve Péter klasszikus zenei munkásságát is, megtapasztalhattam, hogy ugyanazzal a természetességgel és átéléssel játssza Bach műveit, mint a saját, sokszor rögtönzött darabjait, illetve a jazz-standardeket. Ez a mostani felvételén hallható rendkívül kifejező és érzelemdús játékából is kiderül, amely újra megerősítette bennem azt, hogy akkor jó egy rögtönzés, ha úgy hangzik, mintha meg lenne komponálva; egy megírt szerzemény előadása pedig akkor, ha úgy tűnik, mintha a mű éppen most születne.”

Ilyesmire lehet számítani: