fbpx

Borlai Gergő 12 kedvenc magyar albuma

2024. október 19.

Tavaly új díjat alapított a Magyar Jazz Szövetség, mely a Magyar Jazz Tiszteletbeli Nagykövete elnevezést kapta, amelyet külföldön élő, befutott, óriási követőtáborral rendelkező jazz-zeneszék kapnak.

Borlai 12 magyar jazzalbum ajánlása

A díjazottak azt vállalják, hogy minden hónapban, egy éven keresztül egy lemezt ajánlanak a közösségi oldalukon, hogy felhívják a figyelmet a magyar jazz-zenére, jazz-zenészekre.

Első évben a Los Angeles és Barcelona között ingázó dobos, Borlai Gergő kapta meg a díjat, aki szorgalmasan, minden hónap elején jelentkezett a legújabb ajánlásával, amit elég nagy sikerrel tett, tényleg többezer követőjéhez eljutott a hír az adott kedvencéről.

A nagyon röviden bemutatott lemezek közül a legtöbb az utóbbi 3-4 évben került forgalmazásba, de volt egy a kétezres évek előtt készült is, amin ő maga is dobolt még egész fiatalon. Egy lemez volt csak, amit úgy mutatott be, hogy inkább pop-, mint jazzalbum. Talán nem véletlen, hogy dobosok, ütősök többen szerepelnek a listán, mint más hangszeresek.
Olyan album is bekerült a listába, amelyet a Jazz.hu szavazói is a legjobbak közé választottak: Tálas Áron: Blue Enough, valamint Oláh Krisztián: Music for 24/7 című lemeze.

2024 októberétől Tony Lakatos vette át a stafétabotot a díjjal együtt, várjuk izgalommal az ő ajánlását is. Lássuk, kik voltak, azok a zenészek, akiknek a lemezeit legjobban kedvelte Gergő. 

 

1; Balázs Elemér Group: Celebration 20&10 (2020)

 

2; Lukács Miklós, Larry Grenadier, Eric Harland: Cimbalom Unlimited (2016)

 

3; Oláh Krisztián Quartet & Trypl: Music for 24/7 (2023)

 

4; Modern Art Orchestra plays Kornél Fekete-Kovács: Dedications (2020)

 

5; Gyémánt Bálint: Vortex of Silence (2024)

 

6; Lukács Márton: Canvas (2023)

 

7; Oláh Szabolcs, Cseke Gábor, Bögöthy Ádám, Csízi László feat. Accord Quartet: The Silent Call (2022)

 

8; Tálas Áron: Blue Enough (2022)

 

9; Baló István Projekt W69: Black Dog (2020)

 

10; Kaszás Péter: Muse (2021) 

 

11; Dés András Quartet: Unimportant Things (2024)

 

12; Kaltenecker Trio: The Crossing (1999)

 

 

 

 Fotó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005