Idén is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül választották ki azt a 10 fiatal művészt, akik megkapták a Junior Prima Díjat.
Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Az EJI Elnöksége 60 millió forint keretösszegű támogatásról határozott. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.
Tegnap 6 órakor hirdették ki, a Grammy-díjra jelöltek névsorát. A Grammy-díj átadás január 31-én lesz, a koronavírusra tekintettel online.
A MagyarJazz portál szerkesztőségének szavazatai alapján az alábbi albumok és jazz-zenészek lettek az ÉV JAZZ-ZENÉSZEI! Mától december 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire, akiket a 2021-es évre jelölnek.
Ismét bezárt minden jazz klub a kiadott kormányrendelet szerint, a koronavírus visszaszorítása érdekében. Így este 8 órától karanténban van az ország újra. Minden héten közöljük a héten várható online jazz koncerteket.
Észtországban 2009 óta kerül megrendezésre a Tallin Music Week fesztivál. Általában tavasszal rendezik meg a Music Weeket, de idén augusztus végére tolták, így létrejöhetett a fesztivál, jövőre pedig májusban tervezik a megrendezését.
A MagyarJazz portál kiírja első év végi szavazását 19 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. – Mindezt tesszük annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert az előadóművészetek, köztük a jazz idén jelentős veszteségeket kellett elszenvedjenek a világjárvány miatt. Tudjuk, hogy a művészet nem értékelhető csak rangsorokkal, nem sportverseny, ám azért a rajongóknak mindig vannak kedvenceik, és legjobbként könyvelnek el magukban egy-egy lemezt vagy koncertet. Az ilyen fajta szavazásnak nagy hagyományai vannak a műfajban: idén már 85. alkalommal rendezi meg az egyik legtekintélyesebb magazin, a Downbeat a kritikusok szavazását, és az olvasók is szavaznak. Arra kérjük tehát olvasóinkat, hogy osszák meg a MagyarJazzel, kit tartanak a legjobbnak az egyes kategóriákban!
Ismét bezárt minden jazz klub a kiadott kormányrendelet szerint, a koronavírus visszaszorítása érdekében. Így este 8 órától karanténban van az ország újra.
Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. Ez az év még pluszban tartogatott nehézségeket a pandémiás időszak előtt és közben megjelentetett jazzlemezek kapcsán. A MagyarJazz megpróbálta összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2019 novembere és 2020 novembere között.
Milyen járművel utazik egy jazz-zenész vidéki vagy külföldi koncertre? Erre kíváncsi a Hangfoglaló Program megbízásából kutatást vezető Kft. A felméréssel nyerni is lehet.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|