A Magyar Jazz Szövetség kezdeményezésére és szervezésében fergeteges jazzünnepet szerveznek a Margitszigeten, ahol a fiatal tehetségek is fellépnek a jazzélet vezető egyéniségei mellett.
A 78 éves korában elhunyt hosszabb betegség után a számos stílusban, mint pop, R’n’B és groove-orientált jazz stílusban alkotó szaxofon-mágus, David Sanborn.
A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 14-én lesz 19 órakor: Guitar Madness - lemezbemutató
Rákosmentén félévzáró koncertre várják a közönséget vasárnap, ahol a házigazda is megragadja a gitárját.
Idén is átadták fiatal tehetségeknek a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjakat. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.
A Nemzetközi Jazznapot mai napon ünnepeljük 2011 óta, mióta az UNESCO április 30-át Nemzetközi Jazz Nappá nyilvánította. Hazánk 2014-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, így ma már több városban ünneplik a jazznapot, de a legtöbb koncert Budapesten lesz ma délután, amikről mi is próbálunk folyamatosan tudósítani.
A 2021-es évben a közönségszavazat alapján a legjobb magyar jazzlemez díját elnyerő KunaTones a múlt évet egy különleges kislemezzel zárta, amit április 29-én mutatnak be a Budapest Jazz Clubban.
Rákosmentén négy elbűvölő hölgy énekel vasárnap.
Az Érdi Jazz Klub következő koncertje - a Magyar Jazz Szövetség vidéki jazzklubok támogatói programjában - április 10-én, 19 órakor: Coltrane Legacy az Érdi Galériában
A következő koncert a Háló Jazz Klubban április 9-én lesz 19 órakor: Urbán Orsi Group
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|