fbpx

A háború utáni első nyugati jazz együttes Magyarországon: a Chris Barber Band koncertje 1962. július 9-én Pécsett

2021. máj. 14.

Nem vitás, hogy az ember olyan lény, aki érthetően nem felejti el életében az első élményeket, tárgyakat stb. (nem is beszélve az első szerelemről). Természetesen így vagyok magam is, és a jazznél maradva az első igazi jazzkoncertet élőben, az első saját amerikai jazzlemezt, az első nyugati fellépőket, az első jazzfesztivált, az első jazz szakkönyvet, folyóiratot stb. álmomból felébresztve is azonnal megnevezem.

 

Nos, ezúttal az első igazi nyugati irányból jött jazz együttes koncertjéről emlékeznék meg. Ez persze nemcsak az én első ilyen élményem volt, de meglehetősen elzárt országunkra is vonatkozott.

1962 nyarán a brit „Trad Mad”, azaz a tradicionális jazz iránti szigetországi „őrület” egyik legkitűnőbb együttese jött el hozzánk. Az említett „mozgalomról” tudni kell, hogy elsősorban Nagy-Britanniában, de elmondható, hogy Nyugat-Európa számos további országában már az 50-es évek közepétől hallatlan népszerűségre tettek szert a mindenki által könnyen befogadható dixieland zenekarok. Ne felejtsük el, hogy mindez jó tíz évvel a Beatles és általában a rockzene felemelkedése előtt történt. Mi több, még a „szovjet blokk” országaira is átterjedt, elsősorban Lengyelország (pl. a nálunk is fellépett és lemezei révén is széles körben ismert Zygmunt Wichary zenekara Elisabeth Charles fekete énekesnővel. De Csehszlovákiában és az NDK-ban is nagyon népszerű volt ez a zene, sőt nálunk is 1957-re tette a Benkó Dixieland Band is megalapításának dátumát.

Azért még a dixie „élvonalról” néhány gondolat. Abban az időben Humphrey Lyttelton, Terry Lightfoot, Acker Bilk (ő később az Erkel színházban is fellépett 1971-ben), Kenny Ball, Ken Colyer és persze Chris Barber voltak a legismertebb képviselői ennek a stílusirányzatnak. Hollandiában a Dutch Swing College zenekar tett szert nemzetközi elismerésre, de volt még egy dán zenekar is: Papa Bue’s Viking Jazz Band-je, amelynek leghíresebb felvétele Mozart  Bőlcsődala (Schlafe mein Prinzchen) volt, mégpedig vérpezsdítő dixielandben.

Nos, azt nem tudnám megmondani, hogy milyen meggondolásból hívta meg a mindenható ORI (Országos Rendező Iroda) a tüzes muzsikát játszó Barber zenekart, hiszen a magyar forradalom utáni aggodalom még élt a hatóságokban, amint ezt ők maguk hamarosan bebizonyították. Ugyanis éppen a fővárosban nem merték felléptetni őket, ehelyett Miskolcon és Pécsett bűvölték a közönséget, mégpedig a helyi szabadtéri színpadokon.

Jómagam Miskolcon éltem, hiszen ez volt szülővárosom és a helyi műszaki egyetem hallgatója voltam. Ennek ellenére nem a miskolci, hanem a pécsi koncerten láttam-hallottam a zenekart. 1962 nyarán az egyhónapos ipari gyakorlatot a Dunaújvárosi Vasműben töltöttük és csak véletlenül tudta meg egyik kollégánk, hogy másnap Pécsett a rövidhullámú rádióadásokból már jól ismert zenekar szabadtéri koncertet ad. Aznap hárman lerövidítettük a műszakot és délben lelépve a gyárból két autóstoppal (Dunaújváros, majd a 7-es országúton Pécs.) mentünk le. Még jegyet is sikerült kapni, mert akkoriban a vidéki városokban érthető okokból nem volt igazán tájékozott a helyi közönség egy angol zenekarról. Azért persze végülis telt ház és óriási tapsvihar fogadta a brit zenészeket. De hogyan is nézett ki a felállás?  Chris Barber, a zenekarvezető pozános volt és énekelt is, persze nem szólóban, hanem „háttér vokálozott” a többiekkel, annál is inkább, mert felesége Ottilie Patterson volt a zenekar énekesnője. Ian  Wheeler klarinétozott, Pat Halcox trombitált, Eddie Smith bendzsózott, Dick Smith bőgőzött és Graham Buridge dobolt.  A frenetikus fúvós szólók nagy ovációt váltottak ki.

A repertoár részben a Nagy Amerikai Daloskönyv standardjaiból (St. Louis Blues, Down By the Riverside, Some of These Days, Mood Indigo), másrészt pedig a könnyed, vidám brit dalokból (Ice Cream, Whisling Rufus, Trad Tavern, This Little Light of Mine) állt össze. De már akkor is észlelhettük Barber érdeklődését a fekete amerikai blues zene iránt, hiszen később még a zenekar neve is Chris Barber Jazz and Blues Band lett. Ilyen dal volt pl. Ruth Brown nagysikerű száma a Mama, He Treats your Daughter Mean. A hallgatóság szinte mámoros hangulatba került, a jazz akkoriban igazán a szabadság zenéjét jelentette, különösen mifelénk. Nem csoda, hogy a koncert végén a lelkes közönség a vastaps mellett a kemény székek miatt kihelyezett ülőpárnák levegőbe dobálásával (is) kifejezte örömét, ami szemlátomást még az edzett előadókat is meglepte.

A Chris Barber Jazz Band hazai fellépésének igazi szenzációja volt, hogy a két vidéki fellépés között 1962. július 7-én Budapesten a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat  Rottenbiller utcai stúdiójában tíz számot tartalmazó Qualiton nagylemez készült velük a koncerten is előadott dalokkal. Mondanom sem kell, hogy ezt a közönséges halandók csak akkor tudták meg, amikor a lemez a boltokba került, de annál nagyobb volt az örömünk. A CD korszakban aztán ebben a változatban is kiadták és sok-sok embernek okozott örömöt a későbbi generációk körében is.  

Mint miskolci barátaimtól megtudtam a Népkerti szabadtéri színpadon megrendezett koncert is óriási siker volt, ott is lehetőség volt a zenekar fotóját megkapni és dedikáltatni. A mai fiatal jazzrajongók aligha tudják elképzelni, hogy ezek a momentumok abban az időben mekkora élményt jelentettek, hiszen a legtöbb háztartásban jó, ha úgynevezett világvevő rádió volt, lemezjátszó vagy magnetofon hihetetlenül ritkaságszámba ment. Ami a jazzirodalmat illeti éppen a 60-as évek közepén jutott el az első (német nyelvű) jazz lexikon hozzánk, ez volt a Knaurs Jazz Lexikon.  Szóval a mai, szinte korlátlan lehetőségek között élő ifjú kortársainknak, de még a mai középnemzedék jeles képviselőinek sem árt tudni az 50-es, 60-as évek nehézségeiről, ami sokféle vonatkozásban keserítette az emberek életét, beleértve a jazz „tűrt” státuszát is.

Végezetül elmondanám, hogy Chris Barber éppen ez év tavaszán, pontosan március 2-án hunyt el mindössze néhány héttel 91-ik születésnapja előtt. Felhívom olvasóink figyelmét Pallai Péter nekrológjára, amely honlapunkon március 14-én jelent meg és részletesen tárgyalja a kiváló muzsikus jelentőségét a jazz világában, aki emberként is szerény, kedves személyiség volt.

 

Fotó: Márton Attila / Chris Barber



Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005