fbpx

Az őszinteség muzsikája // Ethan Iverson – Every Note Is True

2022. július 04.

Aki kicsit is követi a kortárs jazz fejleményeit, az tapasztalhatja, hogy az utóbbi két évtizedben óriási „nemzedékváltás” következett be, számos új tehetség tűnt fel a jazzvilág élvonalában. Ezek egyik legkarakteresebb képviselője Ethan Iverson, aki már évekkel ezelőtt a szimplán csak a The Bad Plus névre hallgató trió zongoristája volt 2017-ig, majd az ECM-hez „szegődött”, és saját nevén publikált. Legújabb lemezét ugyancsak trió felállásban készítette két ikonikus amerikai jazzművész, Larry Grenadier és Jack DeJohnette társaságában, ezúttal már a legendás Blue Note számára.

Ethan Iverson jól ismert hazánkban is, de tudtommal egyetlen egyszer szerepelt magyar színpadon: 2015. április 11-én a Trafóban. Az eredeti The Bad Plus trió (Reid Anderson, Ethan Iverson és David King) három neves amerikai avantgárd fúvós társaságában (Tim Berne, Sam Newsome és Ron Miles) Ornette Coleman Science Fiction c. albumának sajátos átértelmezését adta elő.  Mondhatom, hogy nagyhorderejű koncert volt…  A The Bad Plus BJC-béli fellépése idején, 2018 tavaszán már Orrin Evans ült Iverson helyén, pedig vagy másfél évtizedig ő volt a trió híres zongoristája.  

Szerencsére nemcsak fellépés révén ismerhetjük Iverson művészetét, hanem – a dolog természetéből adódóan – lemezei segítségével még inkább. 2001 és 17 között tizennégy albumon szerepelt a The Bad Plus trióban, aztán amikor kivált az együttesből és saját nevén jelentette meg lemezeit, már mi is hírt adtunk Lemezajánló rovatunkban például a tenorfenoménnal, Mark Turnerrel készített „Temporary Kings” c. duólemezéről, majd az Ethan Iverson Quartet „Common Practice” c. másik ECM albumáról, amelyben a fúvós szólista Tom Harrell élvonalbeli amerikai trombitás volt, de a ritmustandem sem akárkikből állt: Ben Street bőgőzött és Eric McPherson dobolt.  Mindez röviddel a vírusjárvány előtt 2019-ben történt.

Most viszont a patinás Blue Note-hoz „igazolt át” és ez a debütáló lemeze a számára új „label”-en. Ahogyan az ma ildomos (vagy divatos?) a tíz elhangzó kompozícióból kilenc Iverson saját szerzeménye, a „Blue” c. számot Jack DeJohnette jegyzi. A lemez érdekessége, hogy a kísérő füzetnek minősülő lapon az első – „The More It Changes” – c. darab kottája található, viszont a borítón maga Iverson fűz egy-két mondatos kommentárt minden számhoz. Ez azért nem meglepő, mivel a zongorista-komponista még jazz szakíró is, aki olyan neves lapokban publikál, mint a The New Yorker és a Jazz Times, valamint blogján is bőven foglalkozik a műfaj kérdéseivel…

A nyúlfarknyi első szám úgy született, hogy a Covid-19 miatt a művész megkérte 44 barátját (akiket név szerint felsorol), hogy énekeljék fel a témát okos-telefonjukra, majd küldjék el a fájlt. (A szöveget felesége Sarah Deming írónő jegyzi.) Így született egy 65 másodpercig tartó kórus-szám Iverson szolid zongorakíséretével. A folytatás hagyományosnak mondható, egyszerűen remek jazztrió muzsika. Meglehetősen személyes indíttatású darabok, de melyik művész nem az életéhez, élményeihez kötődő érzéseit, gondolatait foglalja bele zeneművébe? Ha ilyen remek muzsikával találkozik az ember, akkor szinte örül annak, hogy a mai élvonalbeli muzsikusok többsége már nem dolgozik hozott anyaggal. Zongoraművészek sokasága produkál remekműveket, egyik közelmúlt élményem Tigran Hamasyan örmény zongorista koncertje, de a műfaj egész történetében számos ilyen személyiség akadt. Mindenesetre az utóbbi évtizedekben talán több a saját kompozícióit játszó művész ennek minden előnyével és hátrányával. De, ha valaki ennyire kreatív és zseniális szerző, mint Iverson, akkor az előnyök dominálnak…

Változatos hangulatú és tempójú darabok követik egymást, de mint az album címe ígéri: „Minden hang igaz”. Mindjárt a rövid kórusmuzsika után a második szám, az „Örök igazságok” áradó himnikus gyönyörűség. (Ivarson elmondja, hogy anyósa szeret üldögélni a verandáján és elmélkedni az örök igazságokon. Mikor ezt ő megtudta, másnap meg is írta ezt a kis remekművet.) Ezt követi a The Bad Plus időket idéző „She Won’t Forget Me”, majd egy neves amerikai írónőnek dedikált „For Ellen Raskin”. Egyébként – ahogyan erről már korábban is szóltam – egy kivétellel az összes szám Iverson szerzeménye, a „Blue”-t Jack DeJohnette jegyzi, amit már az 1978-as Garteway 2  ECM kiadású albumon megismerhettünk. (Gateway = John Abercrombie / Dave Holland / Jack DeJohnette).  A „Had I But Known” pedig egy mesteri szólózongora darab. Tehát a kórust és a zongoraszólót leszámítva, nyolc remek trió darab hallható Iverson BN albumán.  

A ritmustandem tagjait sem kell bemutatni, a kortárs amerikai jazz két igazi óriása. (Grenadierrel már többször játszott Iverson, Jack DeJohnette viszont első ízben partnere.) A Fats Waller és Jason Moran stílusát idéző „Goodness Knows” c. számban Larry Grenadier brillírozik, a „Praise Will Travel”-ben pedig Jack DeJohnette mutatja meg „oroszlánkörmeit”. A „Merely Improbable” c. szám pedig lehetne akár egy Duke Ellington kompozíció és triójáték is.

A záró szám egy 1925-ben született Agatha Christie novella címét kölcsönözte, ami nálunk „A „Csörgősipka és bohócjelmez” fogadóban” címmel jelent meg. Iverson szerint ez tökéletes cím egy „mindennapi” blues-hoz.  Ő tudja… Mindenesetre ez a lemez leghosszabb, több mint 9 perces száma, és nekem a legkedvesebb tétel, egy igazi „dögös” blues. Hatalmas bőgőszóló és „párbeszéd” Grenadier és DeJohnette között. Soha jobb befejezést!

 

Blue Note, 2022

  1. More It Changes
  2. The Eternal Verities
  3. She Won’t Forget Me
  4. For Ellen Raskin
  5. Blue  (Jack DeJohnette)
  6. Goodness Knows
  7. Had I But Known
  8. Merely Improbable
  9. Praise Will Travel
  10. At the Bells and Motley

Minden szám szerzője Ethan Iverson (kivéve az 5.)

Közreműködnek:

Ethan Iverson    zongora,
Larry Grenadier   bőgő,
Jack DeJohnette   dobok
 44 személy kórusa (1.)

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
16
Dátum : 2022. szept. 16.
17
Dátum : 2022. szept. 17.
26