fbpx

A hétvége ismét a tehetségeké a Müpában

2024. február 14.

Idén is megrendezi a Müpa, nagy sikerű tehetségkutatóját a Jazz Showcase-t. A háromnapos fesztiválon hat zenekar kap bemutatkozási lehetőséget nagy számú közönség előtt a helyszínen és online.

Jazz Showcase

 

A fiatal zenészeket hazai és nemzetközi zenészekből és fesztiválszervezőkből álló zsűri értékeli. Emellett lehetőség van közönségszavazásra is. A verseny után, a zsűri szóban is véleményezi a produkciókat, majd a díjátadón a zsűri és a közönségdíj mellett kiosztanak különdíjakat, melyek hazai fesztiválokon és külföldi jazzklubokban adnak fellépési lehetőséget. Este pedig olyan zenészek lépnek színpadra, akik az évekkel ezelőtti tehetségkutatókon már díjazottak voltak.

Az idei fellépők között van két zenekar, amelynek tagjai között többen részt vettek a tavalyi tehetségkutatón is. Az első nap, pénteken az Emingó együttes tagjai közül a gitáros Horváth Botond, a basszusgitáros Ambrus András, a dobos Horváth Máté a Sárközi Dina Quintettel nyertek két különdíjat.

A vasárnapi versenyen pedig a tavalyi zsűri és közönségdíjas Symbiosis (egy kivételével) minden tagja részt vesz a Koncz Kriszta Group zenekarban. A kiírásba pont belefértek, mert más szaxofonos fog zenélni a Groupban, mint náluk és még három másik zenész is fellép.
Ez volt a kiírás: Korábbi Jazz Showcase-fellépők (teljes zenekarok, illetve zenekarvezetők) nem nevezhetnek, a zenekari tagok között (ide nem értve a zenekarvezetőket) a korábbi Jazz Showcase-felálláshoz képest maximum 50%-os átfedés lehetséges.
Koncz Kriszta énekesnő nem ismeretlen a jazzben, már megjelent egy lemeze Jazzybirds címen évekkel korábban.

A többi zenekarban nincsenek hasonló átfedések, mindannyian pályakezdők, többen még egyetemisták.

Pénteken az Up To The Surface formációban Cseke Dániel szaxofonos neve lehet ismerős, aki nagykanizsai születésű és a Mingus! Mingus! Mingus zenekarban, de a Geröly Tamás zenekarában is állandó tag. A nagykanizsai hírek hozója, Halász Gyula is többször írt nagyszerű játékáról. A zongorista Szabó Gergő pedig a legutóbbi zongorista Jazz-Csillagvizsgáló fellépője volt.

Szombaton az első zenekar egy éve alakult, a Grace and Gravy nevet viseli. A zongorista Kiss Károly és a basszusgitáros Vörös Zsolt a Zeneakadémián tanulnak. A második formáció az Intergeese, melynek cimbalmosa Horváth Áron, Lukács Miklós tanítványa, aki legutóbb a Harmónia Jazzműhely koncertjén, a Borbély Balkán Jazz Projecttel lépett színpadra. Ők a Fonóban szilveszterkor adtak ünnepi műsort. Fekete Zoltán mindkét zenekarban dobol.

Vasárnap a Claudia Raquel Quintet kezdi a napot, amely Castagno Claudia énekesnő zenekara, aki még az egyetemre jár, de már évek óta fellép a saját zenekarain kívül a Szakcsi Jr. Renaissance nevű zenekarral. A quintetben zongorázik Egri Jr., akinek a triója tavaly 4 különdíjat nyert.

Minden fellépő figyelmébe ajánlom egyrészt, hogy a zsűri nemzetközi és az online közvetítést valószínűleg külföldről is fegyelemmel fogják kísérni. Másrészt egy kis mankó László Attilától, aki sok tehetségkutatón volt már a zsűri tagja:
>> Ez az interjú itt olvasható és kulisszatitkokat árul el a jelentkezőknek. <<

A tehetségkutató után mindig régi Jazz Showcase-en szereplő zenészek zenekarai lépnek fel, akik már hírnevet szereztek. Gyémánt Bálint kezdi a sort, aki a triójával fog lemezbemutató koncertet adni pénteken este 8 órakor.

Szombaton a New Fossils zenekar lép fel, melynek tagjai közül többen is szerepeltek a tehetségkutatón. Vendégük Mathias Eick norvég trombitás, multi-instrumentalista lesz, akinek a lemezeit az ECM kiadó menedzseli.

Vasárnap a fesztivál zárásaként az Ábáse formáció lép színpadra. Arra nem találtam információt, hogy közülük ki lépett fel régebben a tehetségkutatón, viszont az afro-beat zenét játszó zenekarban ghánai, izraeli, ausztrál és természetesen magyar zenészek fognak afrikai tradicionális és afro-amerikai funk-jazz stílusban játszani. Ez a zenekar már teltházas, a többire még van néhány jegy.

Minden koncert itt megtalálható: https://jazz.hu/koncertek

 

 

Fotó: Sztraka Ferenc-Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005