Rockmúzeum

          Faces. Egy ember tekintetét keressük. Negyvenkét éve nincs közöttünk, de mintha nemrég még köztünk járt volna halk léptekkel, félmosollyal, senkinek a lábára nem lépve, és most a homlokunkra csapunk, és keresni kezdjük, kutatjuk, hol van most?
          Fiatal ember, akiről szó van, aki azalatt a 45 év alatt, ami megadatott neki, átesett világháborún, menekülésen, emigráción, szenvedélybetegségen, megcsalattatáson, sok hányattatáson. Mi azért még szeretnénk belenézni ebbe az arcba, elkapni a tekintetét, megsejteni, miről álmodik, hova barangolnak gondolatai. Rambler, barangoló, akinek emberek, államhatárok ne is próbálják útját állni. Utólag azért sok minden teleologikus Szabó Gábor hányattatott életében.
          Keressük a tekintetét, amelyben a melankolikus arckifejezés, az olykor fátyolosnak tűnő ábrándosság mögött a szépség vonzásának és a boldogság elérésének lehetősége sejlik fel. Olyan nagyon sokat nem kell találgatnunk, amikor keressük a tekintetét, hogy mire gondolhatott játék közben, vagy éppen mi adott neki ihletet, mert számainak és lemezeinek címei irányíthatják asszociációinkat: mert ő a Rambler. Dreams – ezek vezérlik, Spellbinder és Sorcerer és Magical Connection, varázsló, ha hallgatunk rá. Ő el is varázsolódott, talán túlságosan is.
És végül mindig, újra: Femme fatale.
          És még egy: Lady Gábor. Persze, ez az akkori társára vonatkozott, de Charles Lloyd egy interjúban és sokan mások is vele kapcsolatban emlegették. Lehetetlen nem észrevenni a férfias arcél kifejezésében a feminin, az érzelmi és nem értelmi beállítódású, érzékeny lelkiállapotot. Enigmatikus, fátyolos derűt sugároz az arckifejezése sokszor. Enigmatikus, fátyolos derű tekereg elő sok dallamából, melyeknek már a dallamvonala is megbabonáz bennünket, mint a kígyót a furulyaszó.
          Szabó tekintetében az intellektuális elmélyülés és a szerelmes ábrándozás mintha egyszerre lenne jelen. Nem túl sok mosolygós arcot mutató fényképéről van tudomásom, zenéjéből és tekintetéből a keresés gondja néha lefedi a játék örömének kifejezését. Ha mindent összevéve egy szóban kellene megragadnom, mit látok Szabó arckifejezésében, akkor a kereső tekintetét látom, aki érzéseket keres. Ismerem ezt a tekintetet anélkül, hogy valaha belenézhettem volna a szemébe. Ha most szembe jönne az utcán a fiatalkori vagy érett kori énje, rögtön megsüvegelném. Ezért fontos ez a kiállítás: ismerjük az arcát, mintha személyes ismerősünk lett volna. És azt is érdemes megemlíteni, hogy ugyan a törtetés mindig távol állt tőle, de élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket kapott: új életét a tengerentúlon a Berklee-ösztöndíj alapozta meg szakmailag, még ha nem is tudta végig vinni tanulmányait Bostonban, mert pénzt kellett keresnie, de fizikai munkát is vállalt. Tovább lendítette a sok zenei találkozás, az első ezek közül ebben az időben érkezett, a sordöntő meghívás Chico Hamilton zenekarába, és ez be is vezette a nevét. Ezen túl már a találkozások, és sokszor az együtt zenélésből barátságba torkolló ismerkedések következtek: Charles Lloyd, Gary McFarland, Jimmy Stewart, Lena Horn, később Carlos Santana, Wayne Henderson és persze nem hű bartáként, de említhetem Chick Coreát is, no meg persze Kabók Lajost és Tóth Menyust, és a magyarországi magyarokat is említhettem volna, akik régi barátként fogadták – de hát a nevek sorolása itt és most csak arra volt jó, hogy a kiállításon sétálva és beszélgetve felidézzék, ki mindenki pályáját keresztezte Szabó hosszabb vagy rövidebb ideig.

          Szabó Gábor legendája nem kopik az évekkel. Az ő hatása ma is eleven, és nem kötődik csak azokhoz a generációkhoz, akiknek tagjai kortárs zenei újításként élték át fellépéseit, felvételeit annakidején. Vannak, akik úgy találnak rá, hogy gyorsan tovább is adják örömüket, hogy mindenki osztozhasson a felfedezésük örömében és vannak, akik fátyolosan mosolyognak, mert az ő lejátszási listájukról sosem hiányoztak a szabó lemezek, még azok sem, amelyeket másokkal csinált.
Szabó Gábornak a Spotify-on ezidőszerint 100 ezer követője; és ugyanitt havonta több mint 300 ezer hallgatója van. A YouTube (egyik) Szabó Gábor csatornája 800 ezer feliratkozót mondhat magáénak. Online jazzrádiók, például a torontói, londoni vagy a newarki rendszeresen játsszák a számait a rendes napi műsorfolyamban, ami azt jelenti hogy benne van a szelektorban, tehát nem a tematikus vagy a régi lemezeket reprízként szerepeltető adásaikban.

          Santanát illik emlegetni ilyenkor, mint aki mindig felnézett rá, meg persze George Bensont a Breezin’-gel, ők valóban nagyon sokat köszönhetnek Szabónak, de a gitárosok és jazz rock előadók egész sora is, Charles Lloyd mind a mai napig rajongva emlegeti.
          Szabó zenéjének hatásáról sokat lehetne még beszélni, hangját pedig még nagyon sokáig fogják elemezni. Írt róla könyvet Libisch Károly, amely most az ötödik, új kiadásnál tart, rajta kívül egy másikat egy olasz szakember – de ez még nem volt a kezemben, és az Ausztriában élő Szegedi Márton gitáros, aki zenetudományi alapon elemezte szólóit és játékát. Vastag és tanulságos könyv lett, mert volt mit elemezni. Nem lehet azon sem csodálkozni, hogy két angol zenei újságíró (Mike Stax és David Holzer) már dolgozik a negyedik Szabó Gábor monográfián, és azt gondolom, biztosan lesz még mit mondaniuk róla.
          Néhány más emigráns hírességgel szemben Szabó Gábor mindig magyarként beszélt magáról, és aligha lehet véletlen, hogy itthon gyűrte le végleg a betegség. Amikor a San Franciscó-i éjszakákról írt híres dalt játszotta, szöveges bevezetőjében azt is a budapesti barátainak ajánlotta. Amikor zenéjének eszmei, kulturális, harmóniai melodikus gyökereit kutatják, akkor minduntalan magyarságának jeleibe ütköznek.

 Libisch Károly tárlatvezetés

          Szabó Gábor hatása, jelenléte az aktuális köztudatban nem csökken, érdemes kutatni az emlékét, és érdemes hallgatni a felvételeit. Mi, akik régóta szeretjük és hallgatjuk Szabó Gábor felvételeit, hálásak lehetünk a Rockmúzeumnak és főleg László Andrásnak. A kiállítás nem jöhetett volna létre, ha nincs az az odaadás, amivel Bozsó János létrehozta a gyűjteményét, és most nagylelkűen a kiállítás rendelkezésére bocsátotta. A harmadik kurátornak, Libisch Károlynak, Szabó Gábor első monográfusának és rangidős magyar rajongójának döntő szerepe van abban, hogy Szabó a köztudatban maradt, és hogy módszeres kutatás térképezte fel olykor szétszórtnak tűnő életművét és teszi számunkra áttekinthetővé.
Szabó zenéjét pedig Dr. Kispál Gyula, a Rambler nevű Szabó-emlékzenekar vezetője tette számunkra hallhatóvá is, és a kiállítás alkalmával később még az együttessel koncertet is fognak adni az emlékezetes Szabó-számokból.

 A kiállítás megtekinthető a Rockmúzeumban ( XIII., Kárpát u. 23.) október 27-ig.

 Fotó: Zipernovszky Kornél