Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok is bemutatkozhattak telt ház előtt a Budapest Jazz Club színpadán.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.
Idén majdnem ugyanakkorra esett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgája, mint tavaly. Ezúttal megelőzték a Bartók konzi vizsgáit, amik vasárnap és hétfőn lesznek.
Szandai Mátyás augusztus végén hunyt el 46 évesen, és hagyott maga után egy hatalmas űrt, zenész barátaiban kérdéseket. A sikeres bőgőst a párizsi zenésztársai novemberben búcsúztatták, ahova néhány magyar zenészt is meghívtak. A budapesti búcsúra 2024. január 13-án került sor a BMC nagytermében.
A 2023-as év a magyar jazzben, csakúgy, mint a világban, kicsit nehezebb volt, mint az előző, de kiváló eseményeknek és koncerteknek lehettek tanúi kedves Olvasóink a hazai és külföldi jazz-zenészeknek köszönhetően! Ezekről az eseményekről igyekeztünk minél teljesebb képet adni a Jazz.hu portálon.
Baló Sámuel neve nem ismeretlen a jazzkedvelők körében, legutóbb a Magyar Jazz Szövetség Zeneszerző és Hangszerelő Versenyen lett második helyezett. Az év utolsó videóinterjújában sok másról is mesél.
Az eddig 84.000 kedvelést begyűjtő és 1,4 milliós nézettségű, egy perces zenés videó a legszeretettebb poszt a Rendőrség oldalán. Elkészítése nem lehetett túl drága, mert látszólag egy mobil telefonnal vették fel.
Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
Ismét egy dokumentumfilm jelent meg az egyik streaming csatornán, ami egy új zenei műfaj létrejöttébe avatja be a nézőket, a jazz és a trap zene ötvözetébe, aminek a gyökerei a hip-hop és elektronikus zenében rejlenek.