fbpx

Gazdag jazz-ősz a MoM Kulturális Központban

2021. szeptember 21.

Három hónap során, tizennyolc koncertnapon, huszonegy együttes, nyolcvan művész fellépése. Hazai viszonylatban egyedülálló jazz ünnep lesz az idei VI. Get Closer Jazzfesztivál. Az immáron hagyományos tavaszi rendezvény a vírusjárvány miatt sem kényszerült évkihagyásra, mert tavaly még éppen sikerült a zárlat előtt lebonyolítani, most pedig a három őszi hónapra elosztva a korábbiakat messze túlhaladó kínálattal várja a jazzrajongókat. A rendezők a műfaj legjobbjait vonultatják fel, hiszen a három hazai együttes mellett hét élvonalbeli európai és amerikai formációt láthat a „nagyérdemű”.

Szeptember 27-én, hétfőn este 7-kor a KAROSI JÚLIA QUARTET nyitja a műsort. A remek énekesnő esetében nem esett messze az alma a fájától, hiszen Pászthy Júlia operaénekesnő leánya. Az utóbbi években sikeres koncerteket adott itthon és külföldön, nagy feltűnést keltő lemezeket készített együttesével, amelyben Tálas Áron zongorázik, Bögöthy Ádám bőgőzik, a doboknál pedig férjét, Varga Bendegúzt találjuk. Repertoárján saját szerzeményei mellett népdal átíratok és klasszikus szerzők darabjai szerepelnek Bartóktól Gershwinig.

Karosi Júlia – ének
Tálas Áron – zongora
Bögöthy Ádám – bőgő
Varga Bendegúz – dob

https://getcloserconcerts.com/koncert/getcloser-jazz-fest-2021/karosi-julia-quartet-2021/

 

Igazi sztárzenekar követi őket ¾ 9-kor: a SHAI MAESTRO QUARTET. A fényes karriert befutott, Amerikában élő izraeli eredetű zongoraművész különleges zenei világában találkozik a hagyományos mainstream jazz a kortárs kompozíciós és improvizatív zene formabontó elemeivel. A formáció erőssége a fiatal amerikai trombitás, Philip Dizack, aki a nagysikerű „Human” című lemezükön is fontos szerepet játszott. A két izraeli és két amerikai zenész biztosan nálunk is elkápráztatja a közönséget a romantikus balladákkal. Éteri, földöntúli hangzás, finom ízlés, a lemezcímre utaló humanizmus jellemzi játékukat.

Shai Maestro – zongora
Ofri Nehemya – dobok
Joe Sanders – nagybőgő
Philip Dizack – trombita

https://getcloserconcerts.com/koncert/shai-maestro-2020/

 

Másnap, kedden este 7-kor a hazai zenei élet egyik legkarakterisztikusabb együttese, a DRESCH MIHÁLY QUARTET indítja a programot. Művészetük túlmutat a műfaji határokon és stílusirányzatokon, egyszerre univerzális és magyar, hagyományőrző és modern. A két meghatározó szólista ezúttal is a zenekarvezető tenor- és szopránszaxofonon, valamint az általa kifejlesztett fuhun nevű fúvós hangszeren, valamint a cimbalom virtuóza, Lukács Miklós. A mesterek ifjú kísérői: Gyányi Marcell bőgős és Csízi László dobos.

Dresch Mihály – szaxofon
Lukács Miklós – cimbalom
Gyányi Marcell – nagybőgő
Csizi László – dob

https://getcloserconcerts.com/koncert/getcloser-jazz-fest-2021/dresch-quartet-2021

 

De ezzel még nem ér véget a különleges zenei produkciók felvonultatása, ugyanis ¾ 9-től a skandináv jazz kiemelkedő képviselője, a legendás norvég basszusgitáros, PER MATHISEN és a vele együtt már nagy nemzetközi sikereket aratott magyar ütőhangszeres, MOGYORÓ KORNÉL duója játszik. Fergeteges sikerrel szerepeltek három osztrák muzsikus társaságában a 2018-as fesztiválon. A mindig újat kereső „bass viking” most is kiegészítette a duóját két világklasszis jazz művésszel: a vietnámi eredetű francia NGUYÉN LÉ gitárossal és az angol dobos, GARY HUSBAND-del.  Az új formáció világpremierje lesz ez a koncert!

https://getcloserconcerts.com/koncert/getcloser-jazz-fest-2021/per-mathisen-mogyoro-kornel-2021

  

Az októberi folytatásban aztán ismét egy hazai együttes indítja a fesztivál második „fordulóját”. Október 20-án este 7-kor a kitűnő gitárművész, PÁRNICZKY ANDRÁS QUARTETjének koncertjét élvezhetjük. A világzene, az etno-jazz nagyformátumú képviselője, a Nigun együttes alapítója ezúttal Bede Péter szaxofonossal (aki tárogatón is játszik), valamint a Dresch együttesből is ismert Gyányi Marcell bőgőssel és a veterán Baló István dobossal lép a színre.    

Párniczky András – gitár
Bede Péter – szaxofon, tárogató
Gyányi Marcell – nagybőgő
Baló István – dobok

https://getcloserconcerts.com/koncert/parniczky-quartet-2021

 

A müncheni ECM lemezkiadó új sztárgitárosának együttese is különleges élményt ígér ¾ 9-től. A dán JACOB BRO QUARTET fúvósszólistája ugyanis az amerikai jazz egyik legnagyobb tenorszaxofonosa, Mark Turner lesz.
„Nincsen nagy sietség ebben a zenében, de annál nagyobb mélység.” Északi kifinomultság, földön túli gitárhangzás, permanensen a robbanás előtti állapotban tartott érzelmek, az idő végtelen érzete – néhány szóban ekként foglalható össze napjaink egyik legizgalmasabb gitárosának zenéje. A dán Jakob Bronak eddig tizenhárom saját lemeze jelent meg a legrangosabb jazzkiadók egyikének számító ECM-nél, és rengeteg albumon működött közre, mások mellett Paul Motian, illetve Thomas Stanko egyettüsenék tagjaként. A világ minden táján turnézott. Quartetjében olyan nagyságok játszanak, akiket a jazz kedvelőknek nem kell bemutatni.

Jakob Bro – gitár
Mark Turner – szaxofon
Jorge Rossi – dobok
Thomas Morgan – bőgő

https://getcloserconcerts.com/koncert/jakob-bro-quartet-2021

 

Október 24-én kerül sorra este 8-tól ANOUR BRAHEM koncertje, aki az arab zenében használt húros hangszer, a lantra hasonlító oud megszólaltatója, és aki az arab klasszikus zenét a modern jazzel ötvözi. Különleges zenei élményre számíthatunk Brahem mester és társai autentikus előadásában. Anouar Brahem jelenlegi, New program című turnéja alkalmával ízelítőt, igazi best of programot hallhatunk az ECM kiadónál megjelent 11 albuma legjobb dalaiból.

https://getcloserconcerts.com/koncert/getcloser-jazz-fest-2021/anouar-brahem-2021

  

November 16-án szinte „amerikai nap” lesz. Este 7-kor a kortárs jazz egyik legkiemelkedőbb formációja, a KCB COLLECTIVE játszik, amely bátran nevezhető all-star triónak. A betűk a három  legkeresettebb és legsokoldalúbb zenészt takarják: mégpedig a  a dán Benjamin Koppel szaxofonost, Scott Colley bőgőst és Brian Blade dobost. Jellemző a skandináv jazz magas színvonalára, hogy ezen a fesztiválon is egymást érik az északi jazz muzsikusok.
Benjamin Koppel – szaxofon
Scott Colley – basszus
Brian Blade – dobok

https://getcloserconcerts.com/koncert/koppel-colley-blade-collective-2021

 

9 órától olyan amerikai szupergrupp lép a pódiumra, amelynek tagjai még sohasem jártak Magyarországon. A zenekarvezető-trombitás AMBROSE AKINMUSIRE listavezető számos kategóriában otthon és a nemzetközi jazz világában. Társai is az amerikai jazz szcéna  kiemelkedő képviselői: Micah Thomas zongorista és a ritmustandem tagjai, Harish Raghavan bőgős és a doboknál Justin Brown.  

Ambrose Akinmusire – trombita
Micah Thomas – zongora
Harish Raghavan – bőgő
Justin Brown – dobok

https://getcloserconcerts.com/koncert/ambrose-akinmusire-quartet-2021

 

November 22-én este 8-kor a BKK-ban régi ismerősökkel találkozhatunk. JAN GARBAREK szinte tiszteletbeli hazánkfia, oly’ sokszor élvezhettük remek játékát, de jóformán minden alkalommal más és más zenei projekttel és formációval szerepelt nálunk. De ugyanez mondható el zenekarának dobos-ütőhangszeres világsztár zenészéről, az indiai származású TRILOK GURTUról is. Ő is volt már a GetCloser fesztivál vendége, mégpedig 2016-ban, az első jazzünnepen, Paolo Fresu és Omar Sosa társaságában szerepelt.

https://getcloserconcerts.com/koncert/jan-garbarek-group-feat-trilok-gurtu-2021

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005