fbpx

Egy hét múlva indul a négynapos GetCloser Fesztivál

2022. február 24.

2020-ban az utolsó fesztiválként zárták a karantén előtti időszakot, aztán 2021-ben már nem voltak ilyen szerencsések, de szeptemberben hosszas előkészítés után sikerült megrendezni a GetCloser Fesztet. Idén pedig sztárparádéval újra visszakerült eredeti helyére az ünnep, március 3-6. között a MoMKultban várják a közönséget a duplakoncertekre.

José James, Christian McBride, Omar Sosa. Vasárnap pedig magyar, latin, afrikai zenészekből álló csapat ad örömkoncertet.

Fontos! a helyszínen nem, csak online lehet jegyet vásárolni!

 

Március 3-án énekes produkciókkal nyitja meg a GetCloser a fesztivált. A csütörtöki napon először a kiváló, a hazai jazzélet egyik fontos szereplője, jazzénekesnője, Hajdu Klára lép színpadra zenekarával.

Majd utána a behatárolhatatlan stílusú, leginkább R&B, soul, hip-hopot éneklő amerikai énekes, José James ad koncertet zenekarával.

Művészi szabadság, kreativitás határok nélkül, műfajokon túli zene, egy generációt meghatározó hang.
José James az újra feltalálás mestere. Az elmúlt 13 év során énekesként, producerként és kiadótulajdonosként bebizonyította, hogy képes a legkülönbözőbb területeket lefedni: a The Dreamer című debütáló albumán hagyományos jazz standardeket, a Lean On Me és a Yesterday I Had The Blues című albumokon Bill Withers és Billie Holiday feldolgozásokat, a No Beginning No End sorozaton pedig atmoszférikus soult. Mindezt úgy tette, hogy közben a hangját tartotta a középpontban, mely egy Gil Scott-Heronhoz és Terry Callierhez hasonló füstös bariton.

“Olyan a hangja, mint a fekete-pop kontinuum, a jazz és a soul, a hip-hop és az R&B több mint 50 éve lassan főzött eredménye.” – The New York Times

 JEGYEK

Március 4-én a Párniczky Quartet indítja az estét, akik Bartók-átdolgozásaikban ötvözik a kortárs klasszikus, népzene és jazz-zene értékeit.

Második fellépő pedig az ötszörös Grammy-díjas Christian McBride kvintettje lesz, akik a tavaly megjelent lemezüket mutatják be nálunk.

Christian McBride ötszörös Grammy-díjas bőgős-zeneszerző, akiben korlátlan lehetőségek rejlettek 1989-ben, amikor Juilliard-diákként New Yorkba érkezett. Ma már több mint 300 kísérőzenekari felvétellel és zenekarvezetőként 11, a kritikusok által elismert albummal ő az „Alsó frekvenciák ura”. Az elmúlt évtizedekben olyanokkal játszott együtt, mint Sting, Chick Corea, Paul McCartney, Pat Metheny, Roy Haynes, Wynton Marsalis, John McLaughlin és George Duke. Folyamatosan turnézik triójával és az Inside Straight nevű kvintettjével. Emellett ő a Christian McBride Big Band frontembere is.
Christian McBride 2007-ben mutatkozott be az Inside Straight nevű kvintettjével a legendás Village Vanguardban. A kritikusok és a rajongók egyaránt áradoztak erről az akusztikus erőműről. Christian McBride ezután két Inside Straight albumot adott ki a Mack Avenue Recordsnál, a Kind of Brownt (2009) és a People Musicot (2013), melyeken jól hallható McBride elképzelése a keményen lendületes jazzről.

Néhány év szünet után Christian McBride 2022-ben újra színpadra viszi az Inside Straight-et, nagyszerű új felállással és új groove-os dallamokkal.

  JEGYEK

Latin vizekre evezünk szombaton, március 5-én, és a hazai latin zene követe, Révész Richárd perdíti táncra a közönséget kvartettjével.

A második részben pedig a latin jazzt génjeiben is hordozó Omar Sosa adja át a kubai életérzést, ritmusokat. Ő már meg is érkezett Magyarországra, akár össze is futhatnak vele. Mogyoró Kornéllal készülnek valami csodára.

Omar Sosa az egyik legsokoldalúbb jazzművésze napjainknak: zeneszerző, producer, zongorista, ütőjátékos és zenekarvezető. Különféle népek zenéjét és elektronikus elemeit olvasztja egybe afro-kubai gyökereiből táplálkozó játékában, friss és eredeti, városi hangot szólaltatva meg – mindezt a latin jazz szívével.
A színpadon Sosa egy igazán karizmatikus figura, társzenészeit dinamikus játéka és improvizációkon alapuló zenei beállítottsága inspirálja, amely tele van nyers érzelmi erővel és humorral. Sosa úgy érinti meg saját közönségét, hogy kórusba csalogatja őket, fokozva a spontaneitás és az összekötöttség érzését. Zenéje egyedülálló stílusú. Miközben az afrikai diaszpóra népi hagyományából merít, olyan felfedezői megközelítésből szemlél, amely sosem hagyja, hogy a hűség szabadságvágyának útjába álljon.

Ez a felvétel 2015-ben készült:

A jazz és az afro-karibi ritmusok örömteli keverékét ontja magából, amelyeket szenvedélyes játéka csal elő a billentyűk közül. A tempói könnyedek, a hangulatok folyamatosan váltakoznak. Élvezettel veti magát a latin jazz ellenállhatatlan ritmusaiba, mialatt kísérletező lökéseivel ugrásra készen tartja hallgatóit.

  JEGYEK

Vasárnapra még marad egy egyedülálló produkció, amiről csak az abban részt vevők tudhatják, mivé formálnak. Március 6-án elindul a GetCloser Session, ahol magyar és külföldi jazz-zenészek fogják megkeresni a közös pontokat az improvizáció útján. Magyar részről Lukács Miklós cimbalomművész és Mogyoró Kornél, a ritmushangszerek ura, valamint ketten az előző napi fellépők közül: Omar Sosa és Gavino Murgia, plusz egy mozambiki basszusgitáros, énekes, Childo Tomas is csatlakozik a csapathoz. Izgalmas és megismételhetetlen nemzetközi produkcióra számíthatunk!

A jazz olyan zene, ahol ha összeeresztesz két zenészt, pár percen belül biztos, hogy már együtt muzsikálnak. A jazz az a műfaj, ami határtalan, nincsenek sem nyelvi, sem kulturális határai. Képzeld el mi történik, ha öt különböző gyökerű, zenei világú muzsikust összezársz egy próbaterembe egy-másfél hétre! Abból csak valamilyen csodálatos dolog születhet. És ha ezek a zenészek kubai, mozambiki, szardíniai, alföldi és cigány gyökerekkel bírnak? Abból csak valamilyen ősrobbanás jöhet létre.
Ez a GetCloser Session No. 01! Erről nincs felvétel még, ősbemutató március 6-án!

Lukács Miklós – cimbalom
Mogyoró Kornél – ritmushangszerek
Gavino Murgia – fúvós hangszerek, ének és mindenféle csörgő, zörgő eszközök
Omar Sosa – billentyűs hangszerek, ének
Childo Tomas – basszusgitár, ének

  JEGYEK

A négy nap alatt egész más produkciók közül mindenki megtalálhatja a kedvenc zenéjét, stílusát.

Jó szórakozást!

 

További információk: https://getcloserconcerts.com/koncert/

 

 

 Fotó: GetCloser/MagyarJazz

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005