fbpx

Magyar jazzlemez lista – 2024 / utolsó negyedév

2024. október 09.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2023. november 15. és 2024 novembere között.
Egy hónap múlva indul a közönségszavazás, így aki nincs rajta a listán, szóljon, hogy minél többen tudjanak a lemezére szavazni. A 35-40 percnél rövidebb hanganyaggal rendelkező lemezeket nem listázzuk. 

A Spotify-listánkon meg is hallgatható az összes ebben az időszakban született jazzalbum, melyről tudomásunk van. Azért választottuk ezt zenemegosztót, mert ez bárki számára elérhető, habár ajánljuk a többit is, mert azokon jóval nagyobb bevételt realizálhatnak az előadók.

Sajnos a Mahasztól és az Artisjustól is azt az információt kaptuk, hogy nem tudják, milyen lemezek jelentek meg Magyarországon, nincs kimutatásuk. Várjuk a jazz-zenészek leveleit is, akik esetleg kimaradtak a listából, pedig a megosztó oldalon szerepel a lemezük. Akik ajánlót szeretnének, de már csak online jelent meg a lemezük, tőlük kérünk másolt fizikai példányt.

A lemezlistát és a Spotify listát egész évben bővítjük. Már 36 lemez jelent meg november óta, ez összesen 29 órányi lemezhallgatást jelent, és a listát bővítjük. 

 

  1. Barab​á​s L​ő​rinc Solo: 22
    Barabás Lőrinc - trombita, szintetizátor, elektronika
  2. Sam Braysher– That’s Him: The Music of Kurt Weill
    Sam Braysher - altszaxofon, Gayer Mátyás - zongora, Dario Di Lecce - nagybőgő, Steve Brown - dobok, Sara Dowling - ének
  3. Berki Tamás: Hintaló
    Berki Tamás – ének, Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila - dob
  4. Bujdosó János: Sorry but Yes
    Bujdosó János - zene, gitár, basszus, billentyűk, ütőhangszerek, Kiss Árpád - trombita, Bujdosó Áron – trombita, Weisz Gábor - szaxofon, Szögi István - harsona, Gyenge Lajos - dob
  5. András Dés: Unimportant Things (BMC Records)
    Dés András - ütőhangszerek, Martin Eberle - trombita, Kenji Herbert - gitár, Philipp Nykrin - zongora
  6. D.A.S. Trio - Netto Tetris
    Nagy Ábel - billentyűs hangszerek, Sárdi Ádám - basszusgitár, Fábry Adonisz - dob
  7. Dresch Quartet: Live in London (Morotva Records)
    Mihály Dresch - tenor and soprano sax, vocal, Miklós Lukács - cimbalom, Marcell Gyányi - bass, László Csízi - drums
  8. Matyas Gayer: Westbourne Park
    Gayer Matyas - piano, Dave Green - bass, Steve Brown - drums
  9. Zsigmond Gerloczy: Narrow Path
    Gerlóczy Zsigmond - zongora
  10. Guitar Madness: Hommage à Gábor Szabó
    Gyárfás István - gitár, Rieger Attila - gitár, Szalay Gábor - gitár, Soós Márton - bőgő, Cseh Balázs - dob
  11. Bálint Gyémánt: Vortex of Silence (Jazzhaus Records)
    Gyémánt Bálint - gitár, Bartók Vince - basszusgitár, Szabó Dániel Ferenc- dob
  12. Horváth Balázs: Reassurance
    Horváth Balázs - zongora, Borbély Mihály - szaxofon, Nagy Noémi - ének, Jónás Géza - bőgő, Pecek Lakatos András - dob
  13. Ármin Jámbor: Absence
    Jámbor Ármin - szaxofon, Hofecker Dániel - trombita, Anil Bilgen - zongora, Hrvoje Kralj - nagybőgő, Andreas Reisenhofer - dob
  14. Jazzation: Aeternum
    Várallyay Katus, Kanizsa Georgina, Bolyki Sára, Bolyki Barnabás, Máté Homor
  15. Kajgün: Oddha Raur
    Balázs Söptei - guitar, fretless bass, Győző Mesterházy - drums, Ádám Tóth - theremin, e-violin and effects, András Czimmermann - saxophone, wind instruments and synths, Fender Rhodes
  16. Zoltán Kalmár Quartet & Kornél Fekete-Kovács: Living Legacy
    Kalmár Zoltán - dob, Raboczki Balázs - altszaxofon, Cseke Péter - zongora, Barcza Horváth József - bőgő, Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt
  17. Julia Karosi & Kristjan Randalu: Inner Voice 
    Karosi Julia - ének, Kristjan Randalu - zongora, Ingrid Jensen - trombita
  18. Zoltán Lantos: Alchemyholic
    Lantos Zoltán - hegedű, Takács Dorina (Deva) - ének, Tálas Áron - zongora, Andrew J - elektronika, Nyusztay Iván - ütőhangszerek
  19. Less is More: Do Teh Limbo
    Oliver Mayne - vibrafon, Hock Ernő - nagybőgő, Bolcsó Bálint - elektronika, Sárvári Kovács Zsolt - dob
  20. Lukács Márton Trio: Still Searching
    Lukács Márton Örs - zongora, Suke Sándor - bőgő, Siklós Kornél - dob
  21. Lukács Miklós: Timeless
    Lukács Miklós - cimbalom
  22. Lukács Miklós Cimbiózis Trió – Ligeti Ensemble: Responses to Ligeti (BMC)
    Lukács Miklós – cimbalom Orbán György – nagybőgő Baló István – dob, Kaczander Orsolya – fuvola Ella Dániel – oboa Klenyán Csaba – klarinét Mohai Bálint – fagott Benyus János – kürt
  23. Mainstream Line Quartet: I hear a Rhapsody
    Pintér Zoltán - zongora, Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt, Orbán györgy - nagybőgő, Balázs Elemér - dob
  24. Modern Art Orchestra – Kodály Choir: The Peacock - Tribute to Zoltán Kodály (BMC)
    Modern Art Orchestra, vezényel Fekete-Kovács Kornél; Kodály Kórus, vezényel Kocsis-Holper Zoltán
  25. Nagy János: Unreal Book
    Nagy János - zongora, Frankie Látó - hegedű, Nagy Milán - basszusgitár, Joubert Flóra - dob, Tóth Sándor - szaxofon
  26. Neuschl V. Armand: Self-portrait
    Neuschl V. Armand - zongora, Barakonyi Brúnó - bőgő
  27. New Fossils: II (Morotva Records)
    Szabó Dániel Ferenc – dob, Gyányi Marcell – nagybőgő, ifj. Tóth István – gitár, Ocsovay Damján – zongora, Varga Dániel - szaxofon, vendég: Fekete-Kovács Kornél
  28. Bendegúz Németh: All Over The Place
    Baranyi Bence - dob, Kapolcsi-Szabó Levente - Rhodes, Nagy Milán - basszus, Németh Bendegúz - gitár, Kováts Gergő - szoprán-, tenor-, baritonszax., bassz.klar., Vadász Gellért - alto, Veininger Kristóf - alto, Nagy Martin - bassz.klar., Osvalda Tibor - tenor, Gergely Edvárd - alto, Nagy Czirok Csaba - tenorszaxofon
  29. Párniczky Quartet: Mikrotheosz (Fonó)
    Párniczky András - gitár, Bede Péter - tárogató, altszaxofon, Ajtai Péter - bőgő, Szabó Sipos Ágoston - dob
  30. Rafael Mario Trio: Out of Zone
    Rafael Márió - zongora, Hidász Tamás – dob, Bartók Vince – Basszusgitár
  31. Balázs Rodek, Dániel Ferenc Szabó, Ádám Bögöthy, Gábor Subicz: Trees from Underneath
    Rodek Balázs - gitár, Szabó Dániel Ferenc - dob, Bögöthy Ádám - bőgő, Subicz Gábor - trombita
  32. Rugovics Zoltán: Perspectives 
    Zoltán Rugovics - Piano, Composition, Producer, Balázs Horváth - Bass, László Csízi - Drums
  33. Sárik Péter Trió: X2 Bartók 
    Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila - dob
  34. Söndörgő + Chris Potter: Gyezz
    Ábel Dénes – double bass, Tapan, Áron Eredics – First tambura, Cello tambura, Derbuka, Tapan, Benjamin Eredics – Kontra tambura, Trumpet, Dávid Eredics – Alto tambura, Clarinet, Alto saxophone, Kaval, Salamon Eredics – Alto tambura, Accordion, Hulusi, Frula, Chris Potter - sax
  35. Sugárka: Everyday happiness (Tom-Tom)
    Enyedi Sugárka - ének, vokálok, Csicsák György Balázs - gitár, szájharmonika, Csanyi Zoltán - zongora, Fender Rhodes, Takács Donát - basszusgitár, Kollmann Gábor - alt szaxofon, Szarvas Dávid - ütőhangszerek, Szendőfi Péter - dobok, Gavallér Csaba - dob, Nagy Péter - nagybőgő
  36. Symbiosis 5: Wondering
    Drippey Máté - szaxofon, Benedek Virág - gitár, Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Majsai Roland - dob
  37. Daniel Szabo Quintet: Intersections 
    Michael Anthony Cottone - trumpet, Danny Janklow - alto sax & flute, Karl McComas-Reichl - double bass, Dan Schnelle - drums, Daniel Szabo - piano
  38. Szakcsi Jr. Renaissance: Hysteria
    Claudia Castagno - ének, Szakcsi Jr. - zongora, Varga Balázs - gitár, Torma Rudolf - basszusgitár, Fazekas Tamás - dob
  39. Szakcsi Jr. Trio: Stolen Tears
    Szakcsi Béla Jr. - zongora, Pecek Lakatos Krisztián - bőgő, Balázs Elemér - dob
  40. Tribute To Füsti Balogh Band: The Big Things
    Tony Lakatos - szaxofon, Uher-Győrfy Bálint - szaxofon Subicz Gábor - trombita, Egri János Jr. - zongora, Egri János - bőgő, Pecek András- dob

 

https://open.spotify.com/playlist/6UkQBrOpQ05bKTtbjkhWD0

 

Fotó:  Irk Réka

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005