fbpx

Verseny, Hangfoglaló, kvintett, oktett, MAO, videó és még sok minden más – interjú Varga Dániellel

2020. február 08.

Varga Dánielről még Pázmándi Gergely írta júliusban az interjújában, hogy „hazánk egyik legígéretesebb fiatal zenésze”. Július óta rengeteg minden történt az akkor Grazból hazatérő szaxofonossal. Mint kiderült az interjú közben, még annál is több, mint amennyiről értesültem.

Lássuk, mi minden valósult már meg, és milyen munkákban van benne nyár közepe óta Dani.

 

  • MagyarJazz: Nyáron a Moped Lowen friss lemeze és a Michael Brecker Nemzetközi Szaxofonversenyre való bejutásod kapcsán beszéltél Gergellyel. Először kérlek mesélj egy kicsit a versenyről, amit Izraelben, Eilatban rendeztek meg.
  • Varga Dániel: Ez egy világverseny volt, ahol 30 év alatti, még nagy kiadótól származó lemezszerződéssel nem rendelkező szaxofonosok jelentkezhettek. Michael Brecker Nemzetközi Szaxofonverseny néven volt meghirdetve, és Michael Brecker özvegye, valamint Michael régi menedzsmentje és támogatói rendezték meg ezt a versenyt. Ehhez hasonló szaxofonosoknak szóló verseny utoljára 2013-ban volt, ami akkor a Thelonious Monk Institute által szervezett Thelonious Monk Jazz Competition-nak hívtak, amit Melissa Aldana nyert meg.
    Ha jól tudom, a Brecker versenyre összesen 108-an jelentkeztek a világon, és ebből válogattak be a legjobb 8 közé a beküldött felvételeim alapján, 5 amerikaival, 1 orosszal és egy brittel együtt.
    Sajnos a legjobb háromba nem sikerült már továbbjutni, de így is hatalmas nagy megtiszteltetés volt részt venni ezen a rendezvényen, ennyi fantasztikus zenész között forgolódni 4-5 napig. Továbbá az egész verseny a Vörös Tenger Jazz Fesztivál keretein belül történt, szóval egy csomó koncertet meghallgathattam, amiket tényleges jazz világsztárok játszottak.

 

  • MagyarJazz: Hogy érzed, mennyit fogsz majd tudni ebből kamatoztatni?
  • Varga Dániel: Már most sokat kamatoztattam szerintem. Sokkal komolyabban veszem magam és a káros önkritikát is egyre jobban elhagyom. Ez sokban növelte a koncentrációs képességemet is, ami mindenképp hasznos, ha az ember zenész, de nekem meg aztán különösképp jól jön, mert szeretek bonyolult dolgokat csinálni. A verseny mindenképp adott egy megerősítést, hogy jó úton vagyok és továbbra is érdemes a szaxofonozással foglalkoznom.

 

  • MagyarJazz: A Moped Lowen új lemeze után sikerült a Hangfoglaló Programban nyernetek, ahol csak ketten kaptatok támogatást, akik a jazz-zenében alkottok. Mit jelent ez? Mit kell teljesítenetek? Hol lesz koncertetek? A zenekar azóta is változatlan összeállítású?
  • Varga Dániel: Jó kérdés. Szerintem fantasztikus lehetőség, de egyben felelősség is. Jazz műfaj kicsit mumus lett a zeneiparban és leginkább Magyarországon. Néha úgy érzem, a zeneipar úgy kezeli a jazzistákat, meg a műfajt, mint valami kiöregedett professzort, aki magában motyog a sarokban. Aki nagyon lelkes, még mindig jár tudományos találkozókra, de a többi tudós már csak kedvesen megtűri tiszteletből, a kora és valamikor valamit érő tudása miatt, viszont aktualitásokról senki sem beszél már vele. Annak ellenére, hogy a kiöregedett professzor próbál figyelni, mindenhez hozzászólni, és alkalmazkodni.
    Szóval periféria műfaj lett szerintem. De nem azért mert oda való, hanem a rossz kommunikáció és a sok igénytelen előadó igénytelen performansza miatt. Később pedig ezek miatt egyre kevesebb lehetőséget kapott a műfaj. És a jazz szóból egy negatív jelző lett napjainkra. Viszont most van valami fordulat. Mi is a Moped Loewennel és az Emmáék is kaptak egy tök jó lehetőséget arra, hogy ezen változtassunk és a negatív jelzőből pozitívat csináljunk. Szóval ez nagy felelősség is szerintem. Persze nem kívánom senkinek se azt a terhet, hogy mentse meg a magyar jazzt. Vagy állítom azt, hogy mi nekünk ezt kell tenni és mi erre képesek vagyunk.
    A lényeg, hogy jó lesz! Várom, hogy elinduljon a munka és elkezdjünk dolgozni.
    Egy legalább 5 számos kislemezt és egy videoklipet kell elkészítsünk az év végéig. Továbbá két promo fesztivál koncertet is kell játszanunk, és ugye szénné kell hirdessük és marketingeljük, kommunikáljuk a lemezt és zenekarral történő dolgokat.
    A felállásban nincs változás.

 

  • MagyarJazz: A júliusi interjúban beszéltél egy Fenyvesi Marcival közösen alakuló projektről. Mi a felállás ebben a zenekarban és milyen zenét játszotok?
  • Varga Dániel: Hűha. A Marcival azóta nagyon sok mindenen dolgoztunk együtt, de 2019 júliusa óta sajnos zenélni nem zenéltünk együtt. Jelenleg a Marci nagyon intenzív stúdió munkálatokat végez és én is leginkább mint keverések, prodeckedések, és ehhez hasonló dolgokkal kerestem meg az elmúlt időszakban. Amik fantasztikusak lettek. Például a Moped Loewennek (Sinking, Jazz Rock Orchestra) a tavaly megjelent anyagait is mind ő keverte és masterelte. Tavasszal majd játszunk kvintettben, azt nagyon várom, és decemberben pedig az Opusban fog debütálni egy új projekt. Egy csak magyarokból álló oktett, amiben Marci is közreműködik mint gitáros.

 

  • MagyarJazz: Ez még nem elég, mert nemsokára a MAO fogja játszani a zenéidet? Ha jól tudom, a MAO Master Class hallgatója vagy. Pontosan mi ez? Mikor hallhatjuk a kompozícióidat?
  • Varga Dániel: A koncert első 15 percében az Artisjus támogatásával megvalósuló MAO Master Class – big band zeneszerzői akadémia hallgatójaként mutatkozom majd be, mint szaxofonos-zeneszerző.
    Az akadémia keretei között ebben az évadban: szeptembertől májusig, egy-egy olyan zeneszerző művét mutatják be, akitől eddig még nem játszottak darabot. A felhívásukra számos kitűnő munka érkezett, és közülük választott a MAO kurátori kara 9 jelentkezőt, amiben én is benne vagyok.
    Ez végülis annyit jelent, hogy egy big band zeneszerzés workshopon, korrepetáláson veszek részt, a MAO zeneszerzőitől, aminek a végeredményét majd február 16-án a BMC Koncerttermében lehet hallani.

 

  • MagyarJazz: Ezenkívül nemrég mutattál be egy új videóklipet. Erről mit lehet tudni?
  • Varga Dániel: Igen. A Varga Dániel Kelet Európai Kvartett egy régi lengyel-magyar kapcsolat és a már meglévő kvartettemnek a fuzionálásából jött létre. Piotr Lipowicz-cal (a gitáros) együtt kezdtem a jazz tanszakot Grazban, később pedig lakótársak is lettünk. Szóval nagyon sokat játszottunk és gyakoroltunk együtt. Ennek eredményeképpen aztán sokat jártam Lengyelországba és játszottam együtt más lengyelekkel, mint például Piotr Budniakkal, akivel intenzívebben is nekiálltunk együtt dolgozni. De a tanulmányaink miatt volt egy vagy két év csend, aztán és végül a szaxofonverseny után 2 őszi turnét is csináltunk. Ezeket próbáltuk minél alaposabban és minél minőségibben dokumentálni. Ennek egyik eredménye ez a videó, amit egy régi hang cuccok múzeumban vettünk fel Lengyelországban.

  • MagyarJazz: Ezenkívül még van időd bármi másra készülni a közeljövőben? ˘
  • Varga Dániel: Hú. Nagyon sok írás és demózás lesz a következő hónapokban. Nagyon sok minden van igazából. Önmenedzselés, mester diplomamunka, gyakorlás, koncertezés, üzleti továbbképzések, utazások, ingázások, porszívózás, mosogatás, bevásárlás, de a legfontosabb projekt a családom lesz. Hamarosan megszületik az első gyermekünk. Az elég komoly készülni való már önmagában is. Jó lesz!
    Ha pedig valami specifikusat szeretnétek, akkor majd nézzétek a website-omat, ami szintúgy most lett kész:
    https://www.danielvargamusic.com/

Köszönöm a lehetőséget!

Köszönöm az interjút Dani és gratulálok!

 

Kapcsolódó cikk: Nagy zenék nagyzenekarra

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005