Ha valóban léteznek „legendás albumok”, akkor ez kétségtelenül közéjük tartozik. Ugyanis a műfaj egész történetének két legnagyobb alakja mindössze két nagylemezt készített együtt a 60-as évek első felében, és azok közül is az első LP számait adta elő a MAO kisegyüttese a sorozat ez évi utolsó klubestjén.

Kifejezetten ritka helyzetre reflektál alábbi cikkünk, hiszen olyan – éppen csak megjelent – külföldi jazzlemezt ismertetünk, amelynek bemutató koncertje már január 26-án hazai színpadon is sorra kerül! Napjaink kiemelkedő fontosságú amerikai trombitás-komponistája, az egzotikus névre hallgató Ambrose Akinmusire legújabb – trió formációban készített – felvételéről van szó, amelyben a másik szólista sem akárki: a nagy gitárművész, Bill Frisell.

Wolfgang Muthspiel karrierjére nem csak azért figyeltünk fel, mert Joe Zawinul mellett alighanem ő a leginkább befutott osztrák zenész a nemzetközi jazzvilágban, de kiváló teljesítménye okán is, ringott bárhol is a bölcsője…

Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!

Örvendetes, hogy a havonta sorra kerülő koncertek iránti rendkívüli érdeklődés miatt indokolt volt bérletek kiadása is. Minden alkalommal telt ház bizonyítja, hogy az utóbbi 30 évben felnőtt jazzbarátok is mennyire kíváncsiak a jazz aranykorának előadóira, akik jó részének – mint azt bevezetőjében Fekete-Kovács Kornél is megjegyezte – napjainkban már születésük centenáriumát ünnepelhetjük.

Az újabbnál-újabb fiatal dívajelöltekben egyáltalán nem szűkölködő amerikai zenei világban a ma már inkább a középgenerációhoz sorolható Norah Jones még mindig az élvonalhoz tartozik. A nagy indiai szitárművész, Ravi Shankar amerikai lánya nem feltétlenül (csak) a jazz kategóriájában foglal helyet, de ki tudja ma már „üzembiztosan” felrajzolni a műfaji határokat?

 Egy nagyon várt esemény valósult meg a Fesztivál Színházban október 26-án este, amely az ECM gondozásban készült, Once Around the Room c. album bemutató koncertje volt. A lemez a jazztörténet egyik legnagyobb dobosa, Paul Motian (1931-2011) születésének 90. évfordulójára készült, erre utal a borítón lévő (A Tribute to Paul Motian) felirat is, de a vírusjárvány miatt a koncertkörútra csak most került sor.

Hébe-hóba ugyan előfordult a múltban is, hogy elsősorban a hölgy énekesek programján fel-feltűnt egy-egy „vocalese” produkció, de arra sohasem volt példa, hogy egy teljes program ennek jegyében zajlott volna le. Kanizsa Gina ennek a vokális irányzatnak a legkiválóbb hazai művelője, aki ilyen műsorokkal már többször kápráztatta el a közönséget.

A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.

A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.