fbpx

Dr. Lonnie Smith – Breathe // Az orgona maharadzsája

2023. december 05.

Az éppen két éve, hajszál híján 80 évesen elhunyt Hammond orgonista, a Jimmy Smith által a műfajba integrált hangszer egyik ismert mestere volt. Négy alkalommal is „élőben” csodálhattuk meg művészetét: kétszer a fővárosban, kétszer vidéken. Lemezei pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a nem igazán „vájtfülűek” is minőségi muzsikával szórakoztathassák magukat.

Dr. Lonnie Smith – Breathe

A Hammond B, de még a korábbi, kevésbé márkás hangszereken előadott orgonajáték lehetősége megkísértette még a jazz olyan zongorista ikonjait is, mint Fats Waller vagy Count Basie, mi több, tudomásom szerint Oscar Peterson is készített egy orgonás albumot! Személyes emlékem, hogy Duke Ellington 70. születésnapját ünnepelve a Prágai Jazzfesztiválon 1969-ben, a nagyzenekar egyik szólistája Wild Bill Davis volt az orgonán! Amerikában különösen a független jazz márka, a Blue Note járt élen az orgonisták foglalkoztatásában. Természetesen Jimmy Smith volt az első számú sztár, de Big John Patton, Freddie Roach, Larry Young vagy „Baby Face” Willette is nagy népszerűségre tett szert. A 60-70-es években a többi label a Prestige-től az Impulse-ig felzárkózott, gondoljunk csak Don Patterson, Richard „Groove” Holmes, Shirley Scott vagy Jack McDuff munkásságára. És persze ne felejtkezzünk meg az újabb idők nagy orgonistájáról, a fiatalon elhunyt Joey DeFrancesco-ról sem!

Az itthon csak „jazzorgona” néven ismert hangszernek meglehetősen gyenge változatával találkozhattunk az 50-60-as években, az meg különösen komikus fordulat volt, hogy egy Franciaországban élő, de rendkívül csinos amerikai fekete hölgy, Rhoda Scott kifejezetten kommersz játéka révén lett széles körben ismert. Magát a hölgyet is meglepte ez a páratlan népszerűség, amely vagy négy nagylemez megjelentetésével járt együtt, miközben a legjobb hazai jazzmuzsikusoknak be kellett érniük azzal a gyakorlattal, hogy egy-egy antológián egy-egy számmal szerepelhettek…

Így aztán nem ismerhettük meg a világ legnagyobb orgonistáit, akik persze a legjobb minőségű Hammond B3 hangszert használták. Csak az utóbbi évtizedekben láthattuk „élőben” Jimmy Smith, Barbara Dennerlein és Joey DeFrancesco mellett a turbános, egy indiai maharadzsára hajazó Dr. Lonnie Smith-et is, aki – eredményes zenei tevékenysége dacára – talán mégsem tartozik a jazz legnagyobb alakjai közé. Smith mester hazai szereplései nagy sikerrel zajlottak, míg pl. emlékszünk Jimmy Smith enyhén szólva is botrányos fellépésére a Millenárison.

A „jazzdoktor”, négyszer szerepelt magyar színpadon, mégpedig kétszer Budapesten, a Müpában és a BJC-ben, kétszer pedig vidéken, Szegeden és Szombathelyen. Ami az utóbbit, a Lamantin Jazzfesztivált illeti, nem kis büszkeséggel nyugtázhatjuk, hogy a The Healer c. albumán a lemez felét kitevő három számban Válik Lászlónak az ott készített kitűnő felvételeit használták fel! Lonnie Smith pályájáról egyébként sokat megtudhatnak olvasóink Somogyvári Péter nekrológjából, amely honlapunkon 2021. szept. 29-én jelent meg, halálának másnapján!

És most ismerjük meg az orgonista utolsó lemezének részleteit. A nyolc szám háromféle felállásban született és két színhelyen hangzottak el.  Az első és az utolsó darabot stúdióban, a floridai Miamiban vették fel és Smith nálunk is járt „alaptrióját” (Smith orgona, Jonathan Kreisberg gitár és Richard Johnathan dob) még Richard Bravo ütős is erősítette, sőt a divatos pop sztár Iggy Pop is énekel.  A további hat szám mind „élő” felvétel, amelyeket a New York-i The Jazz Standard klubban rögzítették. Két szám a ténylegesen háromtagú alaptrióval, négy viszont fúvósokkal kiegészítve szextett formációval készült, akik közül a harsonás Robin Eubanks a legismertebb. Mi több, az egyik számban még egy Alicia Olatuja nevű énekesnő is közreműködik.

Öt szám szerzője az orgonista, de akad egy Monk szerzemény (az Epistrophy) és az évtizedekkel korábbi híres ír énekes, Donovan Sunshine Superman c. dala. Az albumot indító számot egy aligha ismert szerző, bizonyos Timmy Thomas jegyzi.  A trió oszlopos tagja Jonathan Kreisberg gitáros, aki „saját jogon” is kiemelkedő muzsikus, olyannyira, hogy saját nevén is számos lemezt jelentetett már meg. Fellépett a BJC-ben 2019-ben, sőt az idén, november 13-án ugyanott! A dobos, aki ugyanarra a „first name”-re hallgat, de nem is amerikai lenne, ha nem másképpen írná ugyanazt a nevet: ő Johnathan Blake.

 Nos, ahogyan már a korábbiakban is céloztam rá a kellemes, fülbemászó dallamok kedvelt előadója, Dr. Smith nem a jazz maradandó és/vagy erősen értékálló irányzatát képviseli. Ez a zene nem hagy nyomot a hallgatóban, inkább minőségi szórakoztatást képvisel. Ez bátran elmondható az elhunyt művész korábbi lemezalbumainak ismeretében is. Azért az sem véletlen, hogy egyes, talán túl igényes jazzkedvelőknek még magával a hangszerrel kapcsolatban is vannak fenntartásai. Én ugyan nem tartozom ezek közé, de azt bátran elmondhatjuk, hogy Jimmy Smith (fénykorában éveken át, mind Blue Note, mind Verve lemezeivel) és a többi híres amerikai orgonista, mi több az európaiak közül pl. Barbara Dennerlein is sokkal értékesebb albumokkal gazdagították a műfaj hangzó örökségét.

 

Diszkográfia:

  1. Why Can’t We Live Together   (Timmy Thomas)   Iggy Pop  ének
  2. Bright Eyes (Dr. Lonnie Smith)
  3. Too Damn Hot (Dr. Lonnie Smith)
  4. Track 9 (Dr. Lonnie Smith)
  5. World Weeps (Dr. Lonnie Smith)
  6. Pilgrimage (Dr. Lonnie Smith)    Alicia Olatuja  ének
  7. Epistrophy (Thelonious Monk – Kenny Clark)
  8. Sunshine Superman (Donovan)   Iggy Pop ének

Közreműködnek:

Dr. Lonnie Smith   orgona    minden számban
Jonathan Kreisberg  gitár   minden számban
Johnathan Blake  dobok    minden számban
Richard Bravo   ütőhangszerek   (1,  8)
John Ellis   tenorszaxofon    (2, 3,  4,  6)
Sean Jones   trombita    (2, 3,  4,  6)
Jason Marshall  baritonszaxofon  (2,  3, 4,  6)
Robin Eubanks  harsona   (2, 3,  4,  6)
Iggy Pop  ének   (1,  8)
Alicia Olatuja   ének  ( 6 )

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005