fbpx

Ronnie Foster – Reboot // A Hammond varázsa ma is él

2023. december 01.

Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!

Ronnie Foster - Reboot

Ismeretes, hogy éppen ez a kiadó röpítette a magasba az 50-es évek közepétől minden idők legnagyobb Hammond orgonistáját, az „Incredible Jimmy Smith”-t. Az első – 1939 óta létezett – független jazz label „istállójában” valóságos Hammond különítmény működött, de más amerikai márkáknál is voltak befutott orgonisták, nem is beszélve az európaiakról. Érdekes, hogy Amerikában elsősorban afro-amerikai művészek voltak a Hammond nagy varázslói, még akkor is, ha volt egy olasz-amerikai kivétel: Joey DeFrancesco. Mindenesetre Ronnie Foster is a fekete orgonisták csapatát erősíti.

Nálunk elég nehezen indult a dolog, aminek egyik oka feltétlenül az volt, hogy egy igazi, eredeti hangszer beszerzése is rendkívüli nehézségekbe ütközött. Most azonban már van jó pár kiváló orgonistánk, mindenekelőtt Premecz Mátyás, de azokban a formációkban is találunk orgonát, ahol nem a vezető játszik rajta. Szalay Gábor Organ Triójában Horváth Albert, a Fenyves Márk Quartetben pedig Benkő Dávid bűvöli a hangszert. De a Lengyelországban élő Vas Bencéről se feledkezzünk meg, aki nemrég adott nagysikerű koncertet az Opusban két lengyel muzsikustársával. Óriási meglepetés volt számomra a közelmúltban Vörös Niki New Project-jében Pénzes Máté csodás Hammond szólóit élvezni! És ugyancsak a közelmúltban (valamint 2014-ben és 2019-ben is) volt szerencsénk egy kitűnő fekete Hammond orgonistához, Gerard Gibbs-hez a James Carter Organ Trio oszlopos tagjához, sőt ugyancsak idén ősszel a Steve Gadd Band-ben Larry Goldings-hoz is.

Ronnie Foster 1950-ben született és már négyévesen megmutatkozott zenei tehetsége, ez aztán korai tinédzser éveiben még inkább nyilvánvalóvá vált. Nem csoda hát, hogy már tizenöt éves korától profi állást töltött be egy klubban. Elképesztő zenei affinitását bizonyítja, hogy módszeres zenei oktatásban mindössze egy hónapig részesült, akkor is harmonika-leckéket vett…  New Yorkban viszont a legnagyobbakkal játszhatott, így például közreműködött George Benson világsikert aratott Breezin’ c. lemezén, de partnereinek sorában említhető számos élvonalbeli muzsikus: Grant Green és Stanley Turrentine, Roberta Flack és Grover Washington Jr. vagy Stevie Wonder is! Nem véletlen tehát, hogy Wander egyik ismert száma is szerepel ezen a lemezen! 

Az albumon nyolc saját szerzeményt hallhatunk, az egyetlen „kakukktojás” tehát Stevie Wonder „Isn’t She Lovely?” c. száma. A „Carlos” c. opusz természetesen Foster tisztelgése barátja, a nagy Carlos Santana előtt.  De ebben a számban fel is vonultatja a lemez legnagyobb létszámú (szextett) csapatát, amelyben flamenco gitár, konga dobos és ütőhangszeres is helyet kapott. Igazi latin varázslat. A „Swingin’” címéhez illően lendületes orgona trió produkció, amely a régi szép időre emlékeztet, mint a kísérő szöveg is említi „Back at the Chicken Shack!” (célozva Jimmy Smith egyik legsikeresebb Blue Note albumára). A „Hey Good Lookin’ Woman” egy régi stílusú rock’n’roll a korai időket idézve vokállal, míg a „J’s Dream” meditatív, kíséret nélküli orgonaszóló, az „After Conversation with Nadia” pedig ugyancsak szóló – ezúttal azonban zongorán! (Foster ezen a hangszeren is remekel.)

Ronnie Foster – ezen a lemezen felvonultatott – formációi tehát igen változatosak. És ez a tény nagyon élvezhetővé teszi a lemezt, összevetve az orgonás lemezek többségével, amelyeken fix felállást hallunk mindvégig. A leggyakoribb a trió volt, legfeljebb egy – többnyire tenorszaxofon – fúvóssal. Itt azonban a változatosság dominál, hiszen Foster egy-egy számot szólóban ad elő, hármat a klasszikus felállású trióval (orgona, gitár, dob), a maradék négyet pedig egyre növekvő létszámmal: egy kvartett, két kvintett és egy szextett előadásában. Jó ötlet, közönségbarát „kivitelezés”!

 

RONNIE  FOSTER        REBOOT       Blue Note    Universal

  1. Reboot
  2. Sultry Serenade II
  3. Swingin’
  4. J’s Dream (szóló orgona)
  5. Isn’t She Lovely? (Stevie Wander)
  6. Carlos
  7. Hey Good Lookin’ Woman
  8. After Chicagö
  9. After Coversation with Nadia (szóló zongora)

Minden szám szerzője Ronnie Foster, kivéve  (5)

 

Közreműködnek:

Ronnie Foster    orgona   (1-8) zongora  (9)
Michael O’Neill   gitár  (1, 2, 3, 5, 6, 7, 8)
Chris Foster   dob  (1, 5, 8)  háttér vokál  (7)
Jimmy Branly   dob  (2, 3, 6)
Lenny Castro    konga  (2, 6, 8)
Luis Conte    (timbales, shaker)  (2, 6, 8)
Jerry Lopez   flamenco gitár   (6)
Josh Conolly   háttér vokál   (7)

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005