Érdekes, hogy még két „befutott” gitárosnak van „echte” germán neve, de ők amerikaiak: Kurt Rosenwinkel és Jonathan Kreisberg. És akkor még a mi – évtizedek óta Berlinben élő – Snétberger Ferencünkről nem is szóltunk! És ha már a nevekről elmélkedünk, volt a zenetörténetben egy óriás ezen a néven: Wolfgang Amadeus Mozart…

Muthspiel „előéletéről” nem kívánok túl sokat értekezni, hiszen a mai világban meglehetősen könnyű a tájékozódás. Bizony ma már ő is közel van a hatvanhoz: 1965-ben született és egy másik híres osztrák jazzmuzsikus öccse: a tőle három évvel idősebb Chris Muthspielé, aki még inkább sokoldalú művész, zongorista és még sok minden más: a szellemes elnevezésű Orjazztra Vienna nagyzenekar vezetője. (Ajánlom olvasóinknak Homecoming c. lemezük ismertetőjét Iván Csaba tollából, amely honlapunkon 2022. dec. 18-án jelent meg.) Egyébként Wolfgang az idők során négy Chris nevén megjelent lemezen is közreműködött, három másikon pedig még az emlékezetes Vienna Art Orchestra-ban szerepelt, ami azt mutatja, hogy a nagyzenekari játékban is szívesen vesz részt.

Ha csak Wolfgang „lemeztermését” nézzük, az is jól mutatja, hogy milyen fényes pályát futott be. Ötven olyan albummal, amelyen játszott, és amelynek fele saját nevén jelent meg, igazán sikeres karrierről beszélhetünk. Partnerei között említhetjük Dave Liebmant, Gary Burtont, Bob Berget, Paul Motiant, de közreműködött olyan neves énekesnők lemezein is, mint Rebekka Bakken vagy Patricia Barber.

Az első ECM album, amelyen játszott, a Ralph Towner nevén megjelent gitár trió 2013-ban kiadott Travel Guide c. sorlemeze volt. (A harmadik gitárművész Slava Grigoryan.)  Aztán 2014-ben már saját neve alatt publikálhatta a Driftwood-ot.  Ezt követően két évenként jelent meg egy-egy újabb ECM albuma: 2016-ban a Rising Grace, 18-ban a Where the River Goes, 2020-ban az Angular Blues, majd a vírusjárvány miatti kis csúszással az idei Dance of the Elders.

Vannak olyan vélemények, amelyek szerint nem „illik” olyat leírni egy lemezről, mintha az kvázi folytatása lenne egy – a szóban forgó művész – korábbi albumának vagy albumainak. De ez miért lenne bűn? (Még jó, hogy dupla albumot szabad megjelentetni.) Ugyanis többé-kevésbé itt is az a helyzet, hogy a 2020-as Angular Blues „folytatásáról” szólhatunk. A trió felállása is azonos (Scott Colley és Brian Blade).

 Muthspiel avatott komponista is, pl. a Rising Grace tíz számából kilencet jegyzett. Itt „szerényebb” a szereplése: a hét darabból „csak” ötnek a szerzője, elhangzik egy Kurt Weil és egy Joni Mitchell szerzemény is. És itt említem meg, hogy a „Prelude to Bach” c. darabban felcsendül a Máté Passió egyik legszebb dallama, ami nekem személyes kedvencem. Igazán megható felfedezés volt!

Egyébként az egész produkció a muzikalitásnak a briliáns trió által már megszokott magas színvonalát képviseli. Három, zeneileg teljesen egyenrangú művész kreatív munkája. A kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló, letisztult eszközökkel előadott kamarazene. Muthspiel technikája kifogástalan, akinek igazi erőssége a lassú tempójú balladajátékban mutatkozik meg.  Bensőséges, szinte mágikus kapcsolat fűzi hangszeréhez… Scott Colley nagyszerűen illeszkedik a leheletfinom, érzékeny közegbe. (Ha őt látom-hallom, mindig a Jim Hall trió 2010-es Trafó-béli koncertje jut szembe, ahol ugyanilyen művészi és akusztikai élményben volt részünk Colley jóvoltából.)  Brian Blade mindent tud, más formációkban tud kőkemény is lenni, de itt remekül alkalmazkodik két partneréhez, az egész produkció intim atmoszférájához.

WOLFGANG  MUTHSPIEL:    DANCE  OF THE  ELDERS     ECM  Records   Hangvető

1. Invocation (Wolfgang Muthspiel)
2. Prelude to Bach (Wolfgang Muthspiel)
3. Dance of the Elders (Wolfgang Muthspiel)
4. Liebeslied (Kurt Weil-Bertold Brecht)
5. Folksong (Wolfgang Muthspiel)
6. Cantus Bradus (Wolfgang Muthspiel)
7. Amelia (Joni Mitchell)

Közreműködnek:

Wolfgang Muthspiel   akusztikus és elektromos gitár
Scott Colley   nagybőgő
Brian Blade   dobok