Ki mit hallgat / Liane Carroll

Pallai Péter 2020. október 12.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? Péter ez alkalommal kivételt tett, és a Magyarországon roppant népszerű brit énekesnőnek, Liane Carrollnak is feltette a kérdést. Liane válaszai eredetiben és fordításban is alább olvashatók.
*** Music for a musician is not just a profession, a way of making a living or an obsession but, above all, a source of joy. In this new series of MagyarJazz our correspondent, Peter Pallai has been asking some Hungarian jazz greats to name ten pieces of music they love most to listen to for their own pleasure when they are not actually honing their craft. This time, however, he put this question to the British singer, Liane Carroll who is immensely popular in Hungary. Here are Liane’s answers in the original:

Liane Carroll top 10-es listája / angolul és magyarul:

“Pressed For Time” - from the album “Big Like This” by The Unusual Suspects.

Without having any order of preference, the first thing that comes to mind is “Pressed For Time” -from the album “Big Like This” by The Unusual Suspects. This amazing Scottish band excites me beyond belief. I first heard them on a train home from Edinburgh and could not contain my excitement. From the very first bar it was like a treasure chest burst open and an explosion of all the things I love about music came flying out like different coloured jewels. It was so visceral for me. It really hit me in the gut. It was so immediate and all embracing. (Actually every single track I’ve picked for this had EXACTLY the same effect on me. The same powerful and beautifully overwhelming feeling of “being home” and excited simultaneously.) Dave Milligan runs this amazing band and I am lucky enough to be friends with many of the musicians including the late incredible trombonist and educator, Rick Taylor. The music melds traditional Celtic folk with exciting big band jazz and it’s like a chemical reaction of joy. I am half Celtic and this track sings to my subliminal roots. The very top players in Britain making this so beautiful, natural and organic union of two very passionate genres of music. Both respecting and celebrating the other. From the word go it scoops you up and holds your soul towards the sun.

Pressed For Time a The Unusual Suspects Big Like This albumáról az első darab, ami eszembe jut anélkül, hogy tetszés szerinti sorrendre törekednék. Ez az elképesztő skót zenekar hihetetlenül lázba hoz. Először vonaton hallottam őket, úton hazafelé Edingburghból és alig tudtam tűrtőztetni magam, olyan izgalomba jöttem. Az első taktustól kezdve olyan volt, mintha kiborult volna egy kincsesláda és robbanásszerűen repült volna szét, mint színes drágakövek, minden, amit a zenében imádok… Annyira zsigeri volt ez az érzés. Szíven ütött. (Egyébként minden egyes darab, amit itt összeválogattam, PONTOSAN ugyanezt az érzést váltotta ki belőlem. Ugyanezt az erőteljes és gyönyörűen lehengerlő érzést, amikor az ember egyszerre “otthon érzi magát” és ugyanakkor lázba is jön.) Dave Milligan vezeti ezt az elképesztő zenekart és szerencsés vagyok, hogy számos zenészt közülük barátomnak mondhatok, beleértve a néhai Rick Taylort, aki hihetetlenül jó harsonás és tanár volt. A muzsikájuk ötvözi a hagyományos kelta népzenét az izgalmas nagyzenekari jazzel. Olyan, mint az öröm kémiai képlete. Magam is félig kelta vagyok és ez a felvétel a tudatalatti rétegeimet rezegteti meg. Két roppant szenvedélyes zenei műfajnak gyönyörű, természetes és szerves egységét a brit zenészek krémje teremti meg, kölcsönös tiszteletben tartva és ünnepelve egymást. Az első hangtól kezdve magával ragad és kitárja a napfénynek a lelkedet.

Bessie Smith’s amazing St. Louis Blues from 1925 with Louis Armstrong on cornet

The next one is Bessie Smith’s amazing St. Louis Blues from 1925 with Louis Armstrong on cornet – which is one of the earliest blues recordings. For me it’s the definitive version of that song. It’s sung from real time experience with such a natural grace. When Louis Armstrong comes in on his cornet it’s the first example on record of “the cry”. He had it. The union of heart, soul, struggle and music. The tempo is really solid. Harmonically it’s a very simple three chord blues which exposes the song and the singer. The pain is pouring out of her. Other versions seem a bit surplus to requirements in my humble opinion. That’s not putting them down in the slightest, and I enjoy singing this blues. It’s just that one can’t beat her version for authenticity, you can’t go any further than her. It’s simple and heartbreakingly complete.

A következő, ami eszembe jut, az elképesztő St. Louis Blues Bessie Smith-szel, kornetten Louis Armstronggal 1925-ből. Ez egyike a legkorábbi blues felvételeknek. Véleményem szerint ez a dal örökérvényű változata. Saját élettapasztalatuk szólal meg benne ösztönös kecsességgel. Ahol Louis Armstrong belép a kornetten, a “síró trombita” egyik legkorábban rögzített példáját hallhatjuk. Ez megvolt neki. A szív, a lélek, a küzdelem és a zene egysége. A tempó nagyon a helyén van. Harmóniai szempontból egyszerű három akkordos blues, ami egyaránt kidomborítja a dal és az énekes erényeit. Árad belőle a fájdalom. Szerény véleményem szerint valójában nincs is szükség más feldolgozásra. Egyáltalán nem áll szándékomban lekicsinyelni a többi változatot, hiszen magam is örömmel adom elő. Csak arról van szó, hogy ezt nem lehet ennél autentikusabban énekelni. Egyszerű és szívszorongatóan teljes.

It Never Entered My Mind - Miles Davis (1954)

I was 16 and had just moved in with a school friend who had lost her dear mum and her dad worked away so we used to go through all the records. And this track actually featured on the soundtrack album from the film "Lenny" about Lenny Bruce and I copied it on to cassette without listening and played it on the bus to school on my walkman. That was it. Floods of tears. I missed my stop. Couldn't stop playing it. Didn't know then that there were words to it. It was definitely an instrumental number for me. Just wonderful. The utter lack of filter or cerebral interruption from Miles moved me deeply. It still does. And the piano is cradling the song. I already loved jazz but had limited access to many albums so what a treat it was to tread further into that forest. X

It Never Entered My Mind Miles Davis 1954-es felvételén. 16 éves voltam és egyik iskolatársnőmhöz költöztem, aki épp elvesztette drága édesanyját, az édesapja pedig más városban dolgozott, és akkor végighallgattunk minden lemezt a házban. Ez a felvétel a komikus Lenny Bruce életéről szóló filmben, a Lenny-ben szerepelt. Anélkül, hogy meghallgattam volna, kazettára másoltam és a buszon iskolába menet játszottam vissza a walkmanemen. Kész voltam. Patakzottak a könnyeim. Elfelejtettem leszállni, újra és újra lejátszottam. Akkor még nem tudtam, hogy szöveg is készült a dalhoz. Nekem ez a szám csak hangszeresen létezett. Csodálatos! Nagyon megfogott, hogy Miles nem használt érzelmi szűrőt, sem pedig intellektuális átértelmezést. Ma is ezt érzem. És a zongora a dal bölcsője. Akkor már imádtam a jazzt, de csak nehezen fértem hozzá lemezekhez, tehát nekem nagy élmény volt beljebb hatolni abba az erdőbe.

Sibelius’ Symphony no 5 with the Berlin Philharmonic conducted by Herbert Von Karajan.

This is purely personal taste and is my favourite symphony. Has been since school. Takes about 30 minutes but is DRIPPING with emotion and passion and dynamics. This particular performance gets me as I think Von Karajan would wear his heart on the slab when conducting, and at that time the string section were famously warm and excellent. A lot of film composers would "doff their caps" to Sibelius in their film scores as it was so openly dramatic and dynamic, quicky moving from gently melancholic to anguish to calm then pensive again and in this case, at the end, showing one of the greatest examples of tension and release in music, the french horns, so full of comfort and hope and sadness all at once. I have no interest in being sophisticated or academic in my choices and, as with the other nine, thIs might not rock everyone's boat but I'm one of those annoying people who wants to be with you when you first hear it in case you have the same reaction! Dont worry. You are all safe from me at your front door thanks to lockdown!

Sibelius V. Szimfónia a Berlini Filharmonikusokkal, Herbert von Karajan vezényletével. Teljesen a saját ízlésem, ez a kedvenc szimfóniám már iskoláskorom óta. Kb. félórás darab, de kifejezetten ÁRAD belőle a szenvedély, az érzelem és a dinamika. Ez a változat nagyon magával ragad, mert úgy érzem, itt Karajan kitette a szívét vezénylés közben, és ismeretes, hogy az akkori kiváló vonósokból áradt a melegség. Sok filmzeneszerző kalapot emel Sibelius előtt, mert annyira drámai és dinamikus, annyira könnyedén vált lágy melankóliából gyötrelembe, onnan kiegyensúlyozott hangulatba majd töprengőbe. Ebben az esetben a végén az egyik legjobb zenei példáját hallhatjuk a feszültségnek és az elengedésnek. A vadászkürtök egyidejűleg sugározzák a vigaszt, a reményt és a szomorúságot. Nem célom, hogy a választásom előkelőnek vagy műveltnek tűnjék és lehet, hogy épp úgy mint a másik kilenc esetében, ez sem lesz mindenkinél telitalálat, de én az az idegesítő típus vagyok, aki szeretne veled lenni, amikor először hallod ezt, hátha te is ugyanúgy reagálsz. De ne aggódj, hála a vesztegzárnak, ez a veszély most nem fenyeget!

Come Unto Me by Take 6 from the album "So Much To Say"

I just went straight in picking this one. If I had started thinking about an accapella track, there are hundreds I could have chosen but this was the immediate thought so am sticking with it. I had another travel experience hearing this for the first time. I was touring with the late blues singer, Long John Baldry in Switzerland in the 90s and had just bought this CD. Sitting in the van driving round lake Geneva at dusk. Every track was brilliant. Their sense of harmony is out of this world. I am a fully paid up atheist yet some religious music really moves me. My religion is love and tolerance but I can connect with their total passion and commitment to their faith and it just makes it so beautiful. There is a section in the song where it modulates and blows you a million kisses, and at that very point the van turned a corner and there was Lake Geneva covered in a blanket of sunset pink and orange. I burst out crying. It was the perfect mix of sound and vision, once in a lifetime thing so I always feel that when listening to these singers.

Come Unto Me a Take 6-től a So Much To Say című albumukról. Ebbe egyszerűen fejest ugrottam. Ha elkezdek gondolkodni, hogy melyik a capella felvételt válasszam, több száz is szóba jöhet, de ez ugrott be elsőnek, úgyhogy maradok ennél. Ezt is utazás közben hallottam először. A néhai bluesénekessel, Long John Baldry-val turnéztunk a 90-es években Svájcban, és akkor vettem meg ezt a CD-t. Alkonyatkor egy kisbuszban mentünk a Genfi tó partján. Mindegyik felvétel ragyogó volt. A harmóniaérzékük földöntúli. Papírom van róla, hogy ateista vagyok, de némelyik vallásos zene nagyon megindít. Az én vallásom a szeretet és a tolerancia, de át tudom élni a vallásos emberek hitükhöz való abszolút és szenvedélyes elkötelezettségét, és ez teszi ezt a zenét gyönyörűvé. Van egy rész, ahol modulál és egymillió csókot hint, és ezen a ponton a furgon bement egy kanyarba, elénk tárult a Genfi tó a lenyugvó nap rózsaszín és narancs takarójába burkolva. Sírva fakadtam. A hang és a látvány tökéletes kombinációja volt, amit az ember egy életben csak egyszer tapasztalhat és mindig ezt élem meg, amikor ezeket az énekeseket hallom.

Peculiar by John Scofield from the album „Groove Elation”

For me this is so very very sexy. It's just sexy. Totally. Groove being the word here. There are thousands of brilliant grooves and we all have a few that hit us in the guts. Thankfully. All hail the groove. This song is naughty. It has a sousaphone bringing the bass in, then the first melody comes in. Then as quick as you like a little guitar motif adding to the sexiness. THEN comes the 2nd melody! Mirroring the 1st in a counterpoint sort of thing. Then the motif again. All the while very slowly building. Then at the end..... I won't tell you here! You can hear it for yourselves. But I love it. I teach it in my singing workshops and all the singers love it. John Scofield is ever the genius x

Peculiar John Scofield Groove Elation albumáról. Ez nekem annyira nagyon szexi. Egyszerűen szexi. Teljesen az. A groove itt a kulcsszó. Ragyogó groove-ok százszámra akadnak, hála Istennek mindnyájan ismerünk néhányat, ami kiüti az embert. Éljen a groove! Ez a dal pajkos. Szuzafon szolgáltatja a basszust és utána halljuk a témát. Utána szélsebesen jön egy kis gitármotívum, ami még szexibbé teszi. És AKKOR jön a második téma, ami ellenpont-szerűen tükrözi az elsőt. Aztán megint a motívum és az egész nagyon lassan építkezik. És a végén... De ezt még nem árulom el. Magatok is meghallgathatjátok. Imádom. Énekes workshopjaimon is tanítom, és minden énekes imádja. John Scofield egyszerűen zseniális.

Somewhere – music by Leonard Bernstein - words by Stephen Sondheim, sung by Tom Waits on the album Blue Valentine.

At the risk of repeating myself this song and particularly this performance KILLS me. I am welling up just thinking about it. Such a delicate yet heavy, deep performance. About as honest as you can get, I think. The contrast and intimacy between the singer, the song, the string orchestra, the trumpet produces such a generous listening experience allowing you all the way in. Not much else I can say about this one. Love plus music equals this.

Somewhere – zene: Leonard Bernstein, szöveg: Stephen Sondheim – énekli Tom Waits, a Blue Valentine c. albumon. Lehet, hogy önismétlésbe bocsátkozom, de ez a dal, kiváltképp ez az előadás KIÜT engem. Ha csak eszembe jut, könnybe lábad a szemem. Olyan finom, ugyanakkor annyira mélyen szántó előadás. Ennek a dalnak ez a lehető legőszintébb tolmácsolása. Az ellentét és ugyanakkor az intimitás az énekes, a dal, a vonósok és a trombita között roppant gazdag hallgatói élményt nyújt, ami teljesen magával ragadja az embert. Szerelem és Zene, ez a dal képlete.

„I feel for you” written by Prince and sung by Chaka Khan

So famous. So jam packed with music with the powerhouse that is Chaka. The utter joy and THEN the beautiful harmonica solo from Stevie Wonder. It is such an 80s groove and production but that doesnt stop me dancing ( and miming ) to it in the kitchen when Roger goes for a walk Again there are so many singers I want to pay homage to but am going with my first gut instinct on all of these and thoroughly enjoying it. I was pregnant with my Abby then so sentimental for me too.

I Feel For You – Prince szerzeménye Chaka Khan előadásában. Nagyon ismert szám és valósággal duzzad a muzsikától ezzel a Chaka nevű zenei erőgéppel. Tömör gyönyör MEGTOLDVA Stevie Wonder szépséges szájharmonika szólójával. A groove és a produkció annyira jellemző a 80-as évekre, de ettől még nem tudom megállni, hogy ne táncoljak (és ne tátogjak rá) a konyhában, amikor Roger /Liane férje – a ford./ kimegy sétálni. Persze annyi énekes előtt szeretném leróni a tiszteletem, de mindegyik esetben az ösztönös pillanatnyi inspiráció befolyásolja a választásomat. Akkoriban épp állapotos voltam Abbyvel, ezért ez nekem szentimentális emlék is.

Lazy afternoon. Wynton Marsalis from the album Hot house flowers.

I had just moved myself and baby away from my very violent and tempestuous first marriage and was licking my wounds a bit. Someone bought me this cassette and( along with Donald Fagen’s „The Nightfly” and Tania Maria’s „Outrageously Wild”) these were my healing albums and I hadn't had a lot of love at the time. When Wynton plays „Lazy Afternoon” it reminded me of why I was alive. „Lazy Afternoon” is almost like a nursey rhyme or a hymn even. Just beautiful. Again strings and passion but that was my nourishment at the time so this track means a lot to me.

Lazy Afternoon – Wynton Marsalis Hot House Flowers albumán
Épp elköltöztem kisbabámmal egy roppant durva és viharos első házasságból. Kicsit nyalogattam a sebeimet. Valaki megvette nekem ezt a kazettát és ez (valamint Donald Fagen Nightfly és Tania Maria Outrageously Wild albuma) szolgáltatta akkor a gyógyírt. Akkoriban nem sok szeretetben volt részem, de amikor Wynton a Lazy Afternoon-t játszotta, úgy éreztem, hogy van értelme az életnek. A Lazy Afternoon majdnem olyan, mint egy gyerekdal, talán mint egy zsoltár. Egyszerűen gyönyörű. Vonósok és szenvedély, de ez volt akkor számomra a táplálék, tehát ez a felvétel sokat jelent nekem.

„Once around the World”. From album of same name by It Bites

I just HAD to put this on my list. I am laughing at how indulgent I feel being given this luxurious mission to name ten of my very favourite pieces of music. Well this takes it one step further! The track is 14 and a half minutes of crazy joy. It Bites are a British pop band who had hits in the 80s and Roger was in a shop one day and heard the band on the speaker. He immediately went and bought the CD ( there are two, this one and "Big Lad In The Windmill" ) Ridiculously talented musicians and writers, straight out of university. They were were amazing and their front man at the time, Francis Dunnery had a talent and personality the size of Brazil! Therefore his songs are like an Aladdin’s cave of sweeping melodies, crazy time changes, wondrous harmonies and everything is spilling over each other till you think you will burst. The title track is almost like a modern opera. Again it means a lot to me but I added it because even if only one of you would like it, that will be wonderful for me. It is the highest quality musicianship and proper show off vibe which I dont mind when its as sophisticated as this. I wish I had another ten to choose !! Ha ha. Lots of love -Liane

Ezt NEM LEHETETT kihagyni a listámról. Nevetséges, mennyire elnéző vagyok önmagammal, most, hogy abban a luxusban lett részem, hogy megnevezzem tíz legkedvesebb zenedarabomat. Hát ezzel még ráteszek egy lapáttal! A felvétel szédítő gyönyör 14 és fél percen át. Az It Bites brit popzenekar, amely a 80-as években volt sikeres. Roger egyszer egy boltban hallotta ezt a lemezt, és azonnal megvette. Összesen két albumuk van, ez és a Big Lad In The Windmill. Őrületesen tehetséges zenészek és zeneszerzők, akik épp hogy kikerültek az egyetemről. Elképesztőek voltak. Akkori frontemberük, Francis Dunnery akkora tehetséggel és egyéniséggel rendelkezik, mint egész Brazilia. A dalaik olyanok mint az Aladdinban a Csodák Barlangja, lehengerlő melódiák, őrületes tempóváltások, csodálatos harmóniák, amelyek a telítődésig egybefolynak, mígnem az emberből majdnem kicsordul a zene. A címadó szám olyan mint egy modern opera. Ez megint csak sokat jelent nekem. Csak azért vettem be, mert ha közületek akár csak egyiketeknek is megtetszik, az számomra csodás lenne. Ez a legmagasabb minőségű zene, de magamutogató is, amit nem bánok, amikor ennyire kifinomult. Bárcsak választhatnék még tízet! Ha-ha! Sok szeretettel - Liane