fbpx

Fenyves – módszer / Fenyves Quartet – The sweetest love of all

2022. december 14.

Kodály Zoltán meg volt győződve arról, hogy az emberiség boldogabb lenne, ha mindenki megtanulna zenélni. Fenyves Márk pedig úgy véli, hogy ezt legpraktikusabb a gitározással kezdeni. Ezért elkészítette a programhoz a módszertani útmutatót. Míg a nevezetes módszer kitalálója meggyőződéssel vallotta, hogy nem érnek semmit a bölcs elvek, ha nincs senki, aki szívvel-lélekkel és kellő megszállottsággal úgy tudja ezt közvetíteni, hogy közben még azt is elhiteti hallgatóival, játszani öröm. Boldogabb leszel, ha megpróbálod. A Fenyves Quartet ennek szellemében készítette ezt a lemezt.

Ne tessék tovább görgetni, a Jazz.hu nem indít zenepedagógiai rovatot, csak ehhez a lemezanyaghoz ez a blikkfangos felvezetés passzolt leginkább. Fenyves Márk már akkor ezt az elvet követte, mikor 2017-ben megalapította első trió formációját Miskolczi Márkkal és Mihalik Ábellel. Természetesen egy hagyományos gitáros triónak behatárolt a mozgástere, nyilván ezért döntött úgy 2021-ben, hogy egy orgonista sokat dobna a formáción, ezáltal izgalmasabb és töményebb hangzást érhetnek el, több mozgásteret kínál a hangszerelésben. Egy tehetséges új szakács mindig „átírja” az étteremben a menüt. Ezért érkezett a hammondista Benkő Dávid, aki a formáció immár állandó tagjaként ezt a várakozást fényesen igazolta.

Az indító Red Five minden kezdő jazzgitárosnak standard lehet a technika gyakorlásához, a Bang Bang stílusosan Rhoda Scott-os billentyűs árnyalással, a ritmusszekció pontos swingelésével szól. A címadó The Sweetest Love of All a nyári fesztiválok andalító sikerszáma, minden szép nőt meghódítani képes gitárvarázslat. Aki valaha gitározott, ilyen szám mindig volt a repertoárján. A gyakorló gitáros ötleteket kaphat, hogy kell játszania egy orgonista mellett, hogy jól passzoljon a két hangszer egymáshoz. A Hammond pedig a Wonder Y és Let’s Jam esetében lehetőséget kap, hogy tisztelegjen a nemrég távozott Joey DeFrancesco előtt. A Toreadorral, ezzel az érdekesen újragondolt tangóval már egyszer délre vettük az irányt, ebben az „áramlatban” hajózik még a Samba De Szentendre sodródó lendülettel, meg a szójátékokat kedvelőknek címével sikerélményt kínáló szépen összerakott Nova Sa Bo is. Reméljük, senkinek nem jut eszébe, hogy ez a ritmus egy Szabó nevű, Dél Amerikában letelepedett magyar gitáros találmánya. Készült a dalról egy stílusos klip is célirányosan egy macskamenhelyen – amire a borító is utal. Érdemes megjegyezni, hogy nagyon ügyesen időzített PR-ral vezették fel a lemezt, ami magyar vonatkozásban ritkaság. Aztán, ahogy ígérte, a „módszertani kiadvány” mutat még egy lehetséges technikát is gitározni akaróknak, ez a Sunday Funky Sunday. A lezárás pedig búcsúzóul ismét egy szép bluesos alapú nóta, a Wake the Sun Up.

Aki meghallgatja, jól fog szórakozni. Aki kedvet kap, gitárt vesz a kezébe és kipróbálja, annak lesz egy jó napja. Megint kiderül, hogy Kodálynak igaza volt.

Fenyves Quartet – The Sweetest Love of All

Megjelenés időpontja: 2022.11.18
Tracklista:

  1. Red Five
  2. Bang Bang
  3. Toreador
  4. The Sweetest Love of All
  5. Wonder Y
  6. Let’s Jam
  7. Samba De Szentendre
  8. Nova Sa Bo
  9. Sunday Funky Sunday
  10. Wake the Sun Up

 

Közreműködő zenészek:
Fenyves Márk - gitár
Benkő Dávid - Hammond-orgona
Miskolczi Márk – basszusgitár
Mihalik Ábel - dob

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005