fbpx

Újabb pályázat zeneszerzőknek

2020. július 30.

A Müpa kiírása után, az NKA is pályázatot írt ki alkotói támogatásra, melynek beadási határideje augusztus 3. éjfél.

Könnyűzene Kollégiuma az egészségügyi veszélyhelyzet a könnyűzenei szférát érintő negatív hatásainak mérséklésére, a könnyűzenészek helyzetének javítása érdekében nyílt pályázatot hirdet újonnan írt, kb. 3 perces, könnyűzenei (ideértve a jazz-t is) műfajú, instrumentális vagy szöveggel ellátott szerzemény megalkotására. A hangfelvételt legalább három előadóművész közreműködésével kell elkészíteni, és az alkotótársakat fel kell tüntetni, sőt szerzőtársak hozzájáruló nyilatkozata is szükséges.

Alkotói támogatás új zenemű létrehozására/megvalósítására (zeneszerző, szövegíró, előadó).

  • Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, egy adatlapon összesen 5 zenei projektben való részvételre pályázhat.
  • Minimum 3, maximum 5 közreműködő vehet részt a produkcióban
  • A betétlapon szükséges feltüntetni a projekteket, és megnevezni a többi közreműködőt is.
  • Az NKA Kollégiumainál korábban alkotói támogatásban részesült művel nem lehet pályázni.

Igényelhető összeg: projektenként 50.000 Ft, legfeljebb 250.000 Ft

A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a szerzők és előadók (legfeljebb egy kivétellel) valamennyien az Artisjus és/vagy az EJI által regisztrált jogosultak legyenek.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. május 1.– 2020. szeptember 30.

 

További információ: http://www.nka.hu/palyaztatas/aktualis_palyazati_felhivasok/konnyuzene_200808

 

Fotó: Irk Réka, Sztraka Ferenc

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005