A Jazzfest Budapest két különleges koncertjére juthattunk be egy jeggyel múlt csütörtökön a Trafóba. Az este héttől kezdődötten az első alkalommal együtt játszó Gary Husband és Tálas Áron duójához Egyed Bea táncművész-koreográfus is csatlakozott, majd kilenctől a norvég-svéd Rymden trió lépett fel.
Ott áll, illetve ül hét ember a színpadon, talpig csokornyakkendőben. Két zenész túlnyomásos levegőt juttat a hangszereikbe, további ketten birizgálják azokat, a három maradék muzsikus meg össze-vissza ütögeti a magáét. A közönség pedig még élvezi is mindezt. Nevetnek, együtt énekelnek a zenekarral, vastaps a végén.
A 78 éves korában elhunyt hosszabb betegség után a számos stílusban, mint pop, R’n’B és groove-orientált jazz stílusban alkotó szaxofon-mágus, David Sanborn.
Bill Evans május másodikán Spanyolországban kezdte európai turnéját vadonatúj, Vansband All Stars nevet kapott formációjával, és öt nappal később, Ourense, Madrid, Barcelona majd Mainz után, kedden már a Jazzfest Budapest meghívására az Erkel Színházban lépett színpadra társaival.
A Dresch Quartet - hozzávetőleg 20 éve, amikor a MOL Jazz Fesztivál keretében megrendezett koncerten kissé késve érkezve beléptem a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházába, a színpadtól legtávolabb eső ajtaján, s onnan meghallottam, ahogy Szandai Mátyás (R.I.P.) ráfog a bal kezének egyik ujjával a bőgő egyik húrjára, utána aztán a csaknem teljes koncert „elvitt a világból”, azóta - az egyik kedvenc magyar jazz-zenekarom.
Rákosmentén félévzáró koncertre várják a közönséget vasárnap, ahol a házigazda is megragadja a gitárját.
Idén már 33. alkalommal kerül sor a Balaton-felvidék legnagyobb kulturális fesztiváljára, a Művészetek Völgyére, ahol ennyi jazz-zene még sosem szólt, arról nem is beszélve, hogy tavaly óta már nem csak a kortárs jazz, de a mainstream és egyéb fúziós irányzatok is megjelennek. Idén 2972 programmal készülnek Kapolcson, ebből közel 70 jazz eseménnyel. De jó lenne, ha ennek csak egy kis része valósulna meg egy héttel később a közeli jazzpikniken, aminek a neve idén már egyáltalán nem azt tükrözi, amire elsőre gondolunk.
Az első csoda már elsejére virradóra létrejött, a Nemzetközi Jazznapon a JazzFest Budapest csodálatos Városháza parki gálakoncertje után, a Merlin Színházban. Az idei május 1-jén ünnepeltük az Európai Unióhoz csatlakozásunk huszadik évfordulóját, a fesztivál szervezői és kurátorai felkérték Oláh Krisztiánt, komponáljon egy művet, mely szimbolizálja helyünket Európában. A LUDUS EUROPAE megszületett, az előadásban a 27 tagországra reflektálva 27 szereplő vett részt, Mácsai Pál színművész mellett neves klasszikus- és jazz-zenészek, valamint a húsz éve csatlakozott tíz országot megjelenítő tíz táncos. Éjfélkor felcsendült az Unió himnusza, az Örömóda, majd Krisztián művének ősbemutatója következett.
Munkatársunk Pallai Péter koncertbeszámolókat csak Londonból és általában csak a Harmónia Jazzműhely ottani rendezvényeiről ír a 606 Clubban, azokról is csak azért, mert senki más a magyar szaksajtóból nem lehet jelen. Most, hogy László Attila május 25-i koncertjét egészségi okokból le kellett mondani, Péter azért kiment, hiszen ő ott is otthon van. És ha már ott volt, természetesen hallgatott jazzt, és nem is akármilyet, mint ahogy az alább olvasható.
Idén is átadták fiatal tehetségeknek a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjakat. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.
A multiinstrumentalista jazz-zenész, Tálas Áron négyszer lép fel a Jazzfest Budapest rendezvényein. A Jazz.hu közönségszavazásán a legjobb jazzlemeznek Tálas Áron tavaly megjelent albumát választották, de a zongorista-dobos a jazz-zongoristák között is hol első, hol második helyezést vívja ki magának.
2014 óta minden évben számos helyszínen, utcákon és tereken, a kis kluboktól a Művészetek Palotájáig rendezett ingyenes koncerteken mi is a világgal együtt ünnepelhetünk április 30-án a Nemzetközi Jazz Napon, melyet 2011 novemberében az UNESCO Herbie Hancock kezdeményezésére az embereket a világ minden táján közelebb hozó, a kultúrák közötti párbeszédet és megértést erősítő jazz nemzetközi napjává nyilvánított. Már a következő évben is koncertek ezreit rendezték világszerte, az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb jazz ünnepévé vált, melyhez tíz éve hazánk is csatlakozott. Az éppen zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt eseményei között, a harmadik JazzFest Budapest keretében már 17 órától várták az érdeklődőket a Városháza parkban.
Minden elhangzik, köztük az is, hogy nincs elég jazzkoncert Magyarországon. Máskor meg hirtelen annyi jazz esemény dől ránk, hogy úgy kell félreugrálnunk előlük, mint annak idején a piros hetes elől a reggeli Felszab’ téren.
Az idén éppen 80 éves Kőszegi Imrére aztán igazán érvényes a jó öreg közhely: őt aztán nem kell bemutatni, hiszen minden magyar jazzrajongó (legyen az öreg vagy fiatal) jól ismeri, de neve jól cseng az európai jazzszíntéren is.
Vasárnap az Erkel Színházban Snétberger Ferenc és Anders Jormin duó koncertjével folytatódott a harmadik JAZZFEST BUDAPEST mintegy háromhetes koncertsorozata. Mielőtt Erdélyi Zsófi a fesztivál háziasszonya színpadra szólította a két muzsikust, a fesztivál megálmodója és igazgatója, Kleb Attila köszöntötte a nézőket, röviden összefoglalva a sajtótájékoztatón is megfogalmazott főbb célokat.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|