fbpx

A Jan Garbarek Group feat. Trilok Gurtu az Erkelben

2022. november 17.

A Covid-járvány máig ható következménye, hogy sok rendezvény elmaradt vagy csak később sikerült tető alá hozni. Ezek sorába tartozik a naptáramban 2021. január 26-ai dátummal és a Budapest Kongresszusi Központ színhellyel piros betűs beírás: Garbarek-Gurtu.   Amikor pedig a mostani dátum reális közelségbe került, akkor az új helyszínként felmerült Erkel színház takarékossági okokból való téli bezárása látszott meghiúsítani a várva várt eseményt.

 Végül hosszas tárgyalás után pozitív megoldás született és a rendező Get Closer Concerts iroda megnyugtathatta a közönséget, hogy november 22-én az Erkel színházban élvezhetjük a Garbarek Quartet fellépését. Ezen a legendás helyszínen évtizedeken keresztül olyan jazzikonok léptek a pódiumra, mint Oscar Peterson, Duke Ellington, Stan Getz vagy Keith Jarrett. Méltó helyszín a nagy „négyesfogat” számára is.

Jan Garbarek első magyarországi fellépése a Debreceni Jazznapok egyik kiemelkedő eseménye volt 1983-ban. Az azóta eltelt csaknem négy évtizedben számos alkalommal élvezhettük kiemelkedő művészetét „hazai pályán” a legváltozatosabb formációkkal és „projektekkel” Szegedtől Budapestig, a Pecsától a Körcsarnokig, mi több, a Bazilikáig. Egész generációk ismerték meg és nőttek fel különleges művészetén. A lengyel felmenőktől származó norvég szaxofonosról aztán tényleg elmondható a szokásos közhely, hogy nem szükséges bemutatni, hiszen nem csak koncertjei, de hatalmas hangzó öröksége (számtalan ECM albuma) révén is tízezrek kedvencévé vált. Játszott Keith Jarrett-tel is, aki egyszerűen ennyit mondott róla: „He is the best player I ever met!”  Minden fontos lemezét bemutatta nálunk is, olyanokat, mint a Visible World vagy a Twelve Moons.  Szinte két évenként láthattuk, különösen a Rainer Brüninghaus (p), Eberhard Weber (b) és Marilyn Mazur (perc) felállás volt sokszor a vendégünk, de a Hilliard Ensemble társaságában adott koncertje is felejthetetlen élmény volt. Művészete annyira jellegzetes, hogy az egész műfaj történetének egyik legegyénibb hangzásvilágát képviseli.  

A szinte hazánkfiaként tisztelt jazzmuzsikus ezúttal is neves kísérettel érkezik: a szinte állandó partnerének tekinthető német zongorista és a billentyűs hangszerek bűvölője, Rainer Brüninghaus, a brazil Yuri Daniel basszusgitáros és a hazai rajongók számára ugyancsak régi kedvenc, az ütőhangszerek mestere, Trilok Gurtu lesznek a partnerei. Yuri Daniel talán kevésbé ismert. 1966-ban született, a 80-as években Lisszabonba költözött és a legjobb jazziskolákat végezte el. Többek között még Wayne Shorterrel is játszott, kiemelkedő albuma a Ritual Dance. Gurtu viszont ugyancsak „hazajárónak” számít, számos alkalommal szerepelt már magyar színpadon. Jómagam legutóbb 2016-ban az I. Get Closer Jazzfesztiválon láttam Paolo Fresu és Omar Sosa társaságában, ahol frenetikus sikerrel szerepeltek.

 

Fotó: GetCloser

 

 

 

 

 

 

© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005