fbpx

Junior Prima díjas lett Horváth Balázs

2022. november 23.

Tegnap este adták át a Junior Prima díjakat zeneművészet kategóriában. Tavaly ketten, Egri János Jr. és Oláh Kálmán Jr. vehették át a díjat jazz-zenészek közül, idén Horváth Balázs érdemelte ki a díjat.

Ünnepélyes keretek között a MoMban adták át a szakmai zsűri által kiválasztott fiatal tehetségeknek, a Demján Sándor által alapított díjat.

Horváth Balázs zongorista a Jazz.hu szakmai szavazásán is az első tíz helyezett közé került, így szavazhatnak rá az olvasók.

A zsűriben a jazz szakmát Bacsó Kristóf, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vezetője képviselte, de elmondták, hogy Szakcsi Lakatos Béla is kivette a részét a halála előtt a szavazásban.
Megnyitóbeszédet mondott Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Elmondta, hogy 15 éve osztják ki ezt a díjat és 150 díj talált gazdára.

Az idén is az MVM Zrt. által támogatott díjat, mely kétmillió forint pénzjutalommal jár, tíz tehetséges fiatal vehette át: Eszenyi Zsombor klarinétművesz, Fröschl Éva Lilla kürtművész, Hartmann Domonkos Péter csellóművész, Hontvári Gábor karmester, Horváth Balázs jazz-zongoraművész, Oláh Patrik zeneszerző, Pellet Sebestyén zongoraművész, Rozsonits Ildikó zongoraművész, Tabajdi Ádám orgonaművész, Tuznik Natália operaénekes

 

Horváth Balázs a Bartók konzi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, ahol Oláh Kálmán és Oláh Krisztián növendéke volt. 2017-ben az első Belvárosi Jazzversenyen zenekari kategóriában első helyezést ért el és különdíjat kapott. 2018-ban a második Belvárosi Jazzversenyen a legjobb szólista díját kapta meg, 2019-ben, a negyedik Belvárosi Jazzversenyen ismét első helyezést ért el. Idén októberben Balázs bejutott az arizonai Ravenscroft International Piano Competition döntőjébe.
A díjátadón Szakcsi Lakatos Béla és Lakatos Ablakos Dezső: Last Time Together című szerzeményét adta elő olyan mély, szenzitív előadásmódban, ahogy azt a koncertjein is megszoktuk már.

Horváth Balázs a saját trióján kívül még Tűzkő Salamon Quintet, a Nagy Noémi Quartet és Kalmár Zoltán Quartet állandó tagja. Márciusban pedig fellép a Harmónia Jazzműhely pénteki koncertjén különleges formációval, a Bangó Adrienne - Horváth Balázs Quartettel.
Balázs szeretne lemezt készíteni a közeljövőben a triójával.

Gratulálunk Balázs! További sok sikert kívánunk!

 

 

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005