fbpx

Párniczky András Quartet a JazzPresszóban

2023. március 09.

Március 12-én, vasárnap 19 órától ismét Jazzpresszó a Vigyázó Sándor Művelődési Központban (XVII. kerület). A Párniczky András Quartet szeretettel várja az érdeklődőket.

 

Párniczky András 2016-ban azzal a céllal hívta életre kvartettjét, hogy megszólaltassa Bartók Béla darabjaiból készített átdolgozásait improvizatív környezetben. A zenekarvezető társaival – a fúvós hangszereken játszó Bede Péterrel és a bőgős Ajtai Péterrel – együtt több, mint 300 koncerten lépett már fel, többek között olyan helyszíneken, mint a New York-i Guggenheim Múzeum, a Brüsszel Bravo Művészeti Fesztivál, az athéni Technopolis Jazz Fesztivál vagy a Zeneakadémia. A BMC gondozásában 2018-ban jelent meg első albumuk Bartók electrified címmel.

2023-ban erre a közös munkára építve újul meg a formáció, a doboknál Szabó-Sipos Ágostonnal. Az eddig megszokott tematikus darabok helyett sokkal szabadabb keretek között mozognak a kompozíciók, amelyekben miközben az együttes felismerhető hangzása megmarad, egy önazonos, az amerikai jazz kliséktől mentes megszólalás jön létre.

Házigazda: Gyárfás István GYAFI

 

Fotó: JazzPresszó

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005