fbpx

JAZZ ÜNNEP BUDAPESTEN! - Jazzfest Budapest

2023. április 24.

A szerdán induló Jazzfest Budapest a hazai előadók mellett öt kontinens huszonkét országából hozza el a jazz csillagait fővárosunkba. Az immár második alkalommal megrendezett esemény előtt a fesztivál egyik koncerthelyszínén, a Jedermannban tartott sajtótájékoztatót a fesztivál vezérkara. Kellemes meglepetésként zenével kezdődött a programokat ismertető beszámoló, Borbély Mihály és Oláh Krisztián alkalmi duója segítette jazzre hangolódni a tudósítókat.

A fesztivál sajtófőnöke, Hegedűs Anna őket is a vezetőségi asztalhoz invitálta, majd elsőként a fesztivál egyik megálmodója és alapítója, a GetCloser művészeti vezetője, Kleb Attila kapott mikrofont. Mint fogalmazott, idén nem méretében, hanem minőségében kívánják még magasabbra tenni a lécet. A fesztivál huszonkét napja alatt Budapest több helyszínén, többek között az Erkel Színházban, az Eiffel Műhelyházban, a Fonóban, valamint a Zeneakadémián, és az Olasz Intézetben, de a nagybefogadású koncerttermek mellett kisebb, de a főváros kulturális életében meghatározó szerepet kivívó helyszíneken is lesznek koncertek. A program összeállítására egy felkészült és kiváló nemzetközi és hazai kapcsolatokkal rendelkező kurátori csapatot hoztak létre, amely a sokszínűség mellett garantálja, hogy a fesztivál programja igazi minőségi szórakozást nyújtson a jazz kedvelőinek. Mózes Tamara és Mogyoró Kornél a Mixát Stage, Lukács Miklós a Jedermann, Borbély Mihály a Fonó Budai Zeneház, Oláh Krisztián az IF Kávézó fellépőit szervezték, a Lumen programját a kurátorok közösen állították össze. Kiemelte, az Olasz Intézet mellett a Cseh Centrum is beállt a fesztivál mögé, mindketten saját költségen hoznak el zenekarokat a Jazzfestre, ami komoly segítség számukra. Ezt mindkét intézmény igazgatója, Adéla Gálová asszony és Gabriele La Posta úr is mosolyogva megerősítette.

„Összességében nagyon erős a rendezvény kínálata, a világon bárhol megállná a helyét, a fesztivál három hete alatt a műfaj legnagyobb sztárjai adják egymásnak a színpadot.”  – zárta mondandóját Kleb Attila, de még hozzátette: „Nem titkolt cél, hogy egy nemzetközi rangú fesztivált hozzunk létre, amely eséllyel láthatja vendégül a Herbie Hancock Institute és az UNESCO által 2011-ben alapított Nemzetközi Jazznap gáláját.”

Gáspár Máté, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programigazgatója a Jazzfest Budapestet is magába foglaló április 20-án induló Budapesti Tavaszi Fesztivál a sokszínűséget, az együttműködés szükségességét emelte ki, külön felhívva a figyelmet, hogy április 30-án a Nemzetközi Jazznap is bekerült a rendezvénysorozat programjába. Ezen a vasárnapon a Madách téren már koradélutántól szól majd a jazz, az estét pedig egy alkalmi All Star zenekar koncertjével zárják.

Szót kaptak a kurátorok, hangsúlyozták, a jazz összeköti az embereket, generációkon és gondolkodásmódon túl. Csak az számít, mit tudunk együtt létrehozni, fontos, hogy tavaly Budapesten elindult egy ilyen koncertsorozat, a főváros és a muzsikusok is megérdemlik ezt.

Átnézve a valóban gazdag program kínálatot, biztos vagyok benne, mindenki talál kedvére valót. Olykor nehéz döntéseket is kell hozni, pár koncert egy időben indul. Mindjárt a nyitó napon mérlegelni kell, április 26-án fél kilenckor a kortárs jazz egyik legjobb énekesnője, Lizz Wright koncertje az Eiffel Műhelyházban a vokális jazz, a Mixát Stage nyolckor kezdődő koncertjén Csapó Krisztián projektje, a KRIZ elsősorban a jazz-funk és a fúziós zene kedvelőit vonzhatja, de április 26. és május 17. között hozzá kell szoknunk a bőség zavarához. És ez nem rossz, sőt!

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005