fbpx

Évadzáró jazzkoncertek Nagykanizsán

2019. október 02.

Ismerősök személyesen és interneten gyakran érdeklődnek, hogy mi újság Nagykanizsán, lesz-e valamilyen jazz rendezvény a közeljövőben? Ilyenkor elmondom: bár fájdalmas veszteségként értük meg, hogy megszűntek a kanizsai jazzfesztiválok, de még „izzik még a parázs”. Miközben országszerte egyre több jazzfesztivált rendeznek, itt „elesett” a több mint 45 éves múltra visszatekintő városi jazzfesztivál és a Cserfői Jazzland sem tud már működni. Fesztivál helyett évente egynapos Jazzkanizsa című programot és több jazzkoncertet rendeznek.

Működik a Kanizsa Big Band és a Nemzetközi Jazznapot is évről-évre megtartják. Több színtéren zajlik a jazz oktatása. Márkus Tibornak köszönhetően például fiatal zongorista tehetségek minden évben intenzív kurzuson vehetnek részt. Tiborcz Iván (szaxofonos) jazz klubjában pedig hetente két alkalommal örömzenét rendeznek. A rövid helyzetkép után lássunk egy rövid ajánlót, hogy mi várható az év további részében Kanizsán.

 

Október 19-én 18 órai kezdettel a Kanizsa Big Band ad koncertet a kanizsai Honvéd Kaszinó tükörtermében. A Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél sorozatban most Juhász Attila jazz-zongoraművész erősíti a helyi csapatot. Változatos, színes programnak ígérkezik a közös fellépésük.

 

November 8-án a Kanizsai Kulturális Központ szervezésében kerül sor a Jazzkanizsa 2019-es koncertjeire. A remek programot elsőként a Cseke Dániel (szaxofonos) nevével fémjelzett Choose Cheese formáció kezdi. Folytatásként különleges élmény várja a jazzt szerető közönséget, akik Lukács Miklós trióját láthatják a Medgyaszay-házban. Az estet az Oláh Kálmán (zongora), Egri János (bőgő), Balázs Elemér összeállítású combo zárja. A közel harminc éve működő Trio Midnight ezúttal Tony Lakatos szaxofonossal lép fel.

 

A tavalyi év sikerén felbuzdulva november 19-én ismét továbbképzést tart a zenetanárok részére Binder Károly (zongoraművész) és Borbély Mihály (szaxofon és fúvós hangszerek). Ennek helyszíne a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola. A délutáni órákban a Binder-Borbély duó koncertjével zárul a szakmai nap.

 

A helyi jazz-évadot hagyományosan a Kanizsa Big Band karácsonyi koncertje búcsúztatja majd december 21-én. Kellemes, jó hangulatú estének néznek elébe az érdeklődők, hiszen a zenekar a Vintage Dolls vokálegyüttessel az amerikai Jazz-korszakot idéző repertoárral készül.                                                                                                                       

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005