fbpx

Adventi koncert a Barabás Villában

2019. november 21.

Felysa karácsonyi hangulatot teremt november 29-én a Budai Villaesték-sorozat első állomásán, a Barabás Villában. A New Yorkban és Budapesten felvett „Senses” albumát fogja bemutatni borkóstolóval és fotókiállítással egybekötött koncerten.

 

A közel másfél órásra tervezett koncert a művésznő személyes vallomása lesz az ünnepi készülődésről. Belső utazását egyszerre jeleníti meg a jazz és soul, a zene, a képi világ, valamint a tánc kíséretével. A színpadon ezúttal a hangszerek mellett a táncszínház, a vetítéssel egybekötött vizuális effektek is aktív szerepet kapnak, szinte „körülölelve” a közönséget. Így az érdeklődök az 1996-ban bemutatott Csinibaba című magyar film betétdalait éneklő művész előadásának részeseivé válnak. A szokásos tribute blokkban pedig Aretha Franklin, Amy Winehouse dalok is elhangoznak. Ahogy ezt már Felysától megszoktuk, megelevenedik a 2003-ban elhunyt Cserháti Zsuzsa jellegzetes hangzású világa, amelyet a művésznő a soul mély érzelmes dallamaival ötvöz, egyfajta sajátos új irányzatot is teremtve a jazz műfaján belül.

A zenekar tagjai is neves zenészek: Csanyi Zoltán – zongora, Kiss Attila – gitár, Horváth Balázs – bőgő, Tiba Sándor – dobok, Berecz Bea – vokál

A koncertet kiegészíti táncszínház és vetítés:

Santiago Maciel – táncszínház

Geltz Gergő – visual art

 

Borkóstoló: 19:00 – 20.00

Koncert: 20:00 – 21:30

Barabás Villa, Budapest XII. kerület, Városmajor utca 44.

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005