Walter Theodore Rollins néven Virgin-szigetekről bevándorolt szülők harmadik gyermekeként 1930-ban született New York Harlem negyedében. A Sonny becenevet nagyanyjától kapta. Zongorista nővére és hegedűs bátyja inspirálta a zene felé, először a rádióban hallott Fats Waller hatására a zongorát választotta, majd Louis Jordan játéka felkeltette érdeklődését a szaxofon iránt, és hamarosan megkapta első altszaxofonját. A középiskolás társaival alapította első zenekarát, és a névsort nézve, Jackie McLean, Kenny Drew és Art Taylor, nem lehetett egy rossz banda. Közben 1946-ban új példaképe, Coleman Hawkins hatására tenorszaxofonra váltott, és két évre rá, a középiskolát elvégezve már JJ Johnson és Bud Powell turnézenekaraiban játszott, akik lemezfelvételeikre is elhívták. Komponálni kezdett, mindig friss zenei ötletei voltak, és Miles Davis maga is elismerte, így vált „legendává, szinte istenné a fiatalabb zenészek számára…”

Ahogy oly sok legendás társát, a bebop generáció végzete őt is rabul ejtette. Heroinfüggősége miatt rabolt szenvedélyének kielégítésére, és 1950 elején börtönbe került. „Mindenkit elidegenítettem, kivéve az anyámat” – mondta a sötét évekre visszaemlékezve. Végül egy rehabilitációs program segítségével sikerült leszoknia a szenvedélyéről, és a tisztulás elképesztő kreativitást váltott ki belőle. 1953-ban adta ki debütáló albumát zenekarvezetőként, a Modern Jazz Quartettel, Charlie Parkerrel és Thelonious Monkkal készített lemezeket, de a legnagyobb sikert az 1954-ben megjelent „Miles Davis with Sonny Rollins” hozta, ezen jelent meg három, azóta is játszott standarddá vált korszakalkotó szerzeménye, az „Airegin", a „Doxy” és az „Oleo”.

1955 nyarán rövid időre csatlakozott a Clifford Brown – Max Roach kvintetthez, és az évtized végére további 17 lemezt vett fel, köztük olyan mérföldköveket, mint az 1956-ban megjelent „Saxophone Colossus”, amelyen a világ legismertebb, legnépszerűbb jazzkompozíciói közé sorolt, az édesanyja gyakran énekelte jellegzetes karibi dallam ihlette „St. Thomas” is hallható. A további legendás albumok, a „Way Out West”, az „A Night at Village Vanguard”, a növekvő polgárjogi mozgalom szabadságvágyát hirdető „Freedom Suite” és a nagyzenekarral felvett „Rollins And The Big Brass” után azonban 1959-ben három évre visszavonult, nem koncertezett és lemezeket sem készített. Megszállottan, akár napi 15 órát is gyakorolt, és hogy ne zavarja szomszédjait, az East River folyó partján, a Williamsburg híd alatt. 1962-ben aztán visszatért, és a „The Bridge” albumán foglalta össze ezt az időszakot. A következő években készített lemezt ifjúkori példaképével, Coleman Hawkins-szal is, majd a szabadabb improvizációk, az avantgárd felé fordult, filmzenét is írt. Világra való nyitottságát mutatja, hogy a hatvanas évek végén Indiába utazott jógát, filozófiát és meditációt tanulni, a hetvenes években csatlakozott a fúziós irányzatokhoz, és a nyolcvanas években a funkyval is ötvözte játékát, és jótékonysági koncertekkel kampányolt a fokozódó klímaválság ellen.

2001. szeptember 11-én feleségével otthon voltak, mindössze hat háztömbnyire a World Trade Centertől. Evakuálták őket is, Rollins csak a szaxofonját vitte magával. Három napra rá Bostonban adott koncertet, amely „Without a Song: The 9/11 Concert” címmel jelent meg lemezen, és a legjobb jazz instrumentális szólóért Grammy-díjat kapott. Három évvel később, 2004-ben a Gammy életműdíját is megkapta. 2014-ben tüdőfibrózist diagnosztizáltak nála, amely nem gyógyítható, de korai stádiumban felismerve a lefolyása lelassítható, a tünetei enyhíthetőek. Le kellett tennie szaxofonját, átesett egy depressziós időszakon.

„Életem során megpróbáltam kibontakoztatni a zenében rejlő lehetőségeket, és az, hogy már nem tudtam játszani, azt jelentette, hogy erre nem lesz lehetőségem. De végül kilábaltam a depresszióból, amikor rájöttem, hogy a depresszió helyett hálásnak kellene lennem. Lehetőségem volt zenészként élni az életet, amit mindig is szerettem volna. A jazz jó, azt az érzést kelti benned, hogy van Isten.”

A legendás 1958-as „A Great Day in Harlem" című fényképen megörökített 57 jazz-zenész közül Ő távozott utoljára.

Art Kane: A Great Day in Harlem (harlem.org)

Walter Theodore "Sonny" Rollins
1930. szeptember 7. – 2026. május 25.

Fotó: Wikipedia, Somogyvári Péter archívum, harlem.org