fbpx

Nyári jazz táborok támogatására jelentkezés május 31-ig

A Magyar Jazz Szövetség minden évben pályázatot ír ki jazz táborok részvételi díjának támogatására

Idén kétséges volt, hogy a járvány miatt lesznek-e egyáltalán táborok a nyáron. Szerencsére engedélyt kaptak az ott alvós táborokra is a szervezők, így lehetőség nyílt pályázni a hozzájárulásért.

A pályázat nyerteseinek minimum 25.000 Ft-os hozzájárulást ad nyári jazz táborokban való részvételi díjukhoz.

Ajánlott jazztáborok:

  • ADYTON Szabad Zene Műhely és Alkotó Együttlét - Nagymaros
  • BVIT Világzenei és Improvizációs Tábor
  • Big Band és Jazz Tábor a Budapest Jazz Orchestrával (Balatonboglár)
  • Bodajki Jazztábor
  • DobMánia Tábor (Nagykőrös)
  • Jazz és Improvizációs Zenei Tábor (Sepsiszentgyörgy)

A felsoroltakon kívül a pályázó megjelölhet más jazz zenei tábort is, amelyet a Magyar Jazz Szövetség megfelelő szakmai színvonalúnak ítél.

A pályázat célja: Lehetőség biztosítása fiatal, tehetséges zenészeknek tapasztalataik bővítéséhez és további szakmai fejlődésükhöz.

A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó tagja legyen a Magyar Jazz Szövetségnek (kiskorú esetén a szülő tagsága is elegendő).

A pályázatokat a Magyar Jazz Szövetség Vezetősége bírálja el. Az elbírálás legfontosabb szempontjai:

  • érdeklődés az improvizatív és könnyűzenei műfajok irányába
  • eddigi tanulmányok, eredmények
  • szociális rászorultság

A pályázó a jelentkezéshez szükséges adatlapot letöltheti a Magyar Jazz Szövetség weboldaláról (www.jazzszovetseg.hu), illetve tájékoztatást kaphat a pályázatban részt vevő táborok vezetőitől.
https://www.jazzszovetseg.hu/images/MJSZ_Tabor_Adatlap_2020.pdf

A pályázatot legkésőbb 2020. május 31-ig a Magyar Jazz Szövetség részére kérjük eljuttatni:

Elektronikus úton: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázókat 2020. június 15-ig e-mail-ben értesítjük.

 

Fotó: Irk Réka

  

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005