fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Május 1-én, vasárnap, „Anyák napján” – tisztelegve a Nemzetközi Jazznap előtt is, végre megvalósulhatott az a projekt, amelyet már két évvel ezelőtt rendkívüli érdeklődéssel vártunk a Zeneakadémia színpadára. Időközben a színhely is változott: egy neves japán építőművész, Sou Fujimoto tervei alapján megvalósult a Városligetben az impozáns Magyar Zene Háza, amelynek színpadán óriási sikerrel szerepelt a két virtuóz művész: a japán zongorista és a magyar vibrafonos.

Kétségtelen, hogy napjainkban hajlamosak vagyunk a bombasztikus jelzők könnyelmű osztogatására, így a „világsztár” kifejezés is kissé degradálódott. Egy azonban biztos: ha van valaki a jazz világában, akit vitathatatlanul ide sorolhatunk, az PAT METHENY. A jazzmuzsikusok azon szűk körébe tartozik, akiknek művészete messze túlmutat a jazz rajongóinak táborán és kultusza világszerte a legmagasabb régiókig emelkedett. 

Nevét és műveit itthon és külföldön egyaránt ismerik. Megosztó személyiség, sokan rajonganak érte, egyesek viszolyogva fogadják nézeteit, de egy biztos: a magyar jazz érdekében nem sokan tettek többet, mint – a ma már márkát képviselő – „SGG”. Sokirányú, hatalmas tevékenységét még vázlatosan is lehetetlen ismertetni.  Jazz- és hanglemeztörténész, diszkográfus és lemezkiadó, producer és alapítványok létrehozója, kiállítás- és koncertszervező, jazztörténeti programok előadója, jazztáborok szervezője, páratlan lemez- és jazzirodalom archívum tulajdonosa. Egy tartalmas életút a jazz műfaj érdekében! 

A Coltrane Legacy zenekar Orbán György bőgős vezetésével, olyan drive-val ünnepelte meg nagynevű „kollégája”, Charles Mingus 100-ik születésnapját, amitől méltóbb megemlékezést el sem lehetett volna képzelni. Ráadásul pontosan a megfelelő napon került sor az eseményre, hiszen 1922. április 22-én született a bőgő fenomén, egyben az egyik legmarkánsabb komponista-hangszerelő is. De gondolkodó, író, valamint harcos polgárjogi aktivista is volt a legsűrűbb történelmi időkben, a 20. század derekán.

Bőgős és zongorista, hangszerelő és komponista, zenekarvezető és polgárjogi harcos, filozófus és író. Mindez együtt volt megtalálható, az éppen száz éve született Charles Mingus személyében. Hatása máig megkerülhetetlen...

Rendszeres olvasóink biztosan találkoztak figyelemfelhívó koncert előzetesünkkel, amiből megtudhatták, hogy a  jazzikon házaspár, azaz Ella Fitzgerald és a kiváló bőgős Ray Brown örökbefogadott fia éppen fővárosunkban várja, hogy ukrán származású neje amerikai vízumot kaphasson. De – mint tudjuk – egy vérbeli zenész nem élhet muzsika nélkül, így aztán rátalált az Opus jazzklubra, ahol éppen a  Juhász Gábor trió játszott. Gábor pedig megtalálta a módját annak, hogy a közönség is megismerhesse a nagy nevet viselő jazz- és blues énekest.

Tudjuk jól, hogy korunkban milyen könnyen osztogatják a grandiózus jelzőket. Mégis azt kell mondanunk, hogy – jóllehet számos kiváló hazai és külföldi muzsikus is játszott már a Háló Jazzklub csaknem 14 éves történetében – a neves jazz- és blues énekesnek, Ella Fitzgerald örökbefogadott fiának, Ray Brown, Jr.-nak húsvét hétfő estéjén történő fellépése nem mindennapi eseménynek ígérkezik.

Jómagam igazán gyakori látogatója vagyok a főváros impozáns jazzkínálatának. Ezért aztán nem könnyű felidézni később egy-egy – mégoly’ emlékezetesnek minősülő – koncert élményét sem. Emiatt aztán nagyon hasznosak saját vagy mások beszámolói… Nos, az Ari Hoenig triónak április 3-án a BJC-ben adott fellépését felidézni nem lesz szükség emlékeztetőre, mert tényleg felejthetetlennek tűnik.

A neves trombitás mögött igazán hosszú és termékeny pálya áll, amiről bárki meggyőződhet, ha csak kicsit is utánanéz a neten. Volt ideje rá, hiszen jóval túl van a nyolcvanon, de rendkívül aktív ma is. Hogy ki mindenkivel játszott azt is könnyű számba venni a róla szóló információhalmazban. Éppen ezért (is) érdekes, hogy tőle – az utóbbi évtizedekben nem megszokott módon – új albumát kizárólag honfitársaival, azaz „talján” művészekkel készítette.

Úgy tűnik, hogy a neves énekes nem tartozik a babonás amerikaiak közé. Korábbi úti beszámolókban olvashattuk, hogy Amerikában voltak olyan hotelek, amelyekben a babonás vendégek miatt nem volt 13-ik emelet… Nem tudom, hogy’ állnak ilyen vonatkozásban manapság az óceánon túl, de Curtis Stigers nem sorolta át tizenharmadik stúdióalbumát, hanem büszkén vállalja a lemez kísérő füzetében, amelyet ő maga írt tavaly ősszel.