fbpx

Jazz

A héten rendezte meg a MJSZ az első Winand Gábor nevéhez kötött versenyt, mellyel a világhírű jazz-énekesre emlékeznek, aki tavaly júniusban hunyt el tragikus hirtelenséggel.

Winand Gábor Jazz-énekverseny első fordulója tegnap volt, melyen tíz versenyző mutatta meg tehetségét.

A négynapos ünnepen az első két nap a fiataloké lesz a főszerep, az utolsó nap pedig a női jazz-zenészeké.

Szabó Dániel crossover és a Rezervátum Orchestra free jazz-zenéjére is ezen a héten kerül sor.

November 22-én hirdették ki a Grammy-díjra jelöltek névsorát. A Grammy-díj átadást 2022. január 31-éről elhalsztották április 3-ra. Természetesen Jon Batiste több kategóriában is nyert, de Chick Corea is két kategóriában lett nyertes. Két jazzfilm is győzött, melyekről írtunk tavaly.

A Filharmónia Magyarország idén is kiválasztotta azt a három fiatal jazz-zenészt a jelentkezők közül, akiket érdemesnek talált erre a díjra. Ezt a díjat 15 éve hozta létre a Jazz Szövetség László Attila elnöksége alatt. A tavalyi online közvetítés után, idén újra élőben adták át a díjakat.

A Szikra-díjat a hazai keresztény könnyűzenei élet szereplői kaphatják. Idén már hatodik alkalommal osztották ki a díjakat, mely jelentős alkotói  vagy koncerttámogatással jár.

A Muzikumban rendezi meg Tomor Barnabás az ünnepi koncertjét pénteken, április 1-jén.

Vasárnap Oláh Kálmán lép színpadra a Budapest Jazz Orchestrával a Budapest Jazz Clubban, csütörtökön pedig Andy Middletonnal az iF Caféban. Rövid interjú készült a Liszt-díjas zongoraművésszel a két est programjáról.

Április elején egy hét alatt több sztár lép fel Budapesten, mint máskor két hónap alatt. Néhányat kiemeltünk közülük (Müpa, BJC, BMC és GetCloser), akikre érdemes ellátogatni, ha még van rá jegy. Ebben a pillanatban még van, de sok helyen az utolsó darabokra lehet lecsapni.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005