fbpx

Az 1992-ban alakult Fusio Group, anno még Fusio Quartet, ebben a hónapban lesz 30 éves. Erre az alkalomra nemcsak koncerttel, hanem új lemezzel is készül a zenekar. A nyolcadik lemezt idén kiadó energikus, progresszív, saját hangzásvilágot kialakító együttes vezetője Szendőfi Péter dobos, aki zeneszerzőként is meghatározó a zenekarban. A Trafóban fogják bemutatni legújabb alkotásaikat április 24-én, mely egyben lemezbemutató koncert is lesz.

A Nagykanizsai Jazz Klub megalakulásának 50 éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozat április 9-én a Coltrane Legacy koncertjével folytatódott. A Magyar Jazz Ünnepén került sor a múltidéző kerekasztal-beszélgetés második részére és a jazztörténeti kiállítás is várta az érdeklődőket. A szombati koncertre több vidéki városból és Budapestről is érkeztek vendégek.

A harcosok visszatértek

2022. április 12.

Dean Brown először 1994-ben, a Brecker Brothers-szel járt Budapesten. Aztán a következő évtizedekben már saját nevén jegyzett formációkkal egyre gyakrabban láthattuk, melyek közül eddig a Sziget fesztiválon Csepregi Gyulával és Vasvári Pállal 2010 augusztusában adott koncertje volt az egyik legemlékezetesebb. A veterán fúziós gitáros fellépett többek között a Budapest Jazz Clubban, és természetesen a GetCloser szervezte MOMkult koncerteken is, ahová szerdán „Groove Warriors” néven indult tavaszi európai turnéja során sokadszorra tért vissza.

Jómagam igazán gyakori látogatója vagyok a főváros impozáns jazzkínálatának. Ezért aztán nem könnyű felidézni később egy-egy – mégoly’ emlékezetesnek minősülő – koncert élményét sem. Emiatt aztán nagyon hasznosak saját vagy mások beszámolói… Nos, az Ari Hoenig triónak április 3-án a BJC-ben adott fellépését felidézni nem lesz szükség emlékeztetőre, mert tényleg felejthetetlennek tűnik.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

A Budapest Jazz Club volt az utolsó állomása a debreceni Android, a nagyváradi A.G. Weinberger és a budapesti Djabe zenekar a múlt hónapban indult közös mini turnéjának. Sportnyelven szólva, mindegyikük játszhatott hazai pályán, először Nagyváradtól mindössze egy órányi autóútnyira, Aradon léptek fel március 19-én, majd 25-én Debrecen következett, végül a turné 30-án, a fővárosban fejeződött be. A különleges, fesztiválszerűen megrendezett három estén mindössze a rövid átállási szünetek közbeiktatásával, a három városban a három zenekar fejenként körülbelül 50 perces koncertet adott.

Binder Károly első saját lemeze 1983-ban jelent meg, amelyen John Tchicai dán szaxofonművész volt a vendég, aki számos jazztörténeti óriással muzsikált együtt, többek között John Coltrane-nel, és aki nagyon sokáig az avantgárd jazz meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt. Azóta több mint 80 lemezt adott ki, lemezen működött közre és több mint háromszáz kompozíciója született. Muzsikája, zenei stílusa a kortárstól a mainstreamig, a jazz-folktól a free jazzig sokféle irányzatot magába foglalt az évek alatt, bár szerinte a muzsika egy egész, nem léteznek szeletek. A koncertek, a komponálás mellett fő hivatása az improvizációs technikák, a jazz-zeneszerzés és jazz elmélet ismeretének átadása. 20 éven át vezette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakát, majd Jazz Tanszékét.

Március 30-án Nagykanizsán a Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében adott koncertet a Bacsó Kristóf vezette TRIAD. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartott rendezvényen a vendég fellépő Barcza Horváth József basszusgitáros volt. A zenekarban Bacsó Kristóf – szaxofon és effektek, Tálas Áron - zongora és effektek, Juhász Márton - dob, Barcza Horváth József - hathúros basszusgitár játszott.

Érdemes megjegyezni a Nart Orchestra nevet, aminek a vezetője Meggyes Ádám, mert olyan színt hoztak be a big bandek világába, ami hazánkban hiányzott.

A Háló Jazzklub koncertjei mindig nagy élményt jelentenek a törzslátogatók és az egyre több új látogató számára is. Két hete a Pataj György Quintet vérbeli hard-bop műsora lelkesítette a közönséget, a klub 122-ik rendezvénye pedig a számmisztikát is gondolkodóba ejtené, mert 2022. márc. 22-én került sorra.

Végre valami különlegesség, amit szinte soha sem hallhatunk hazai színpadon, ez jutott eszembe, amikor a BJC műsorfüzetében megláttam King Pleasure nevét. Azt tudtam, hogy éppen 100 éve – 1922. március 24-én – született, de azzal is tisztában voltam, hogy még tőle jelentősebb jazzfigurák kerek évfordulói sem mindig jutnak eszébe a hazai „jazztársadalomnak”, így aztán péntek este elégedetten rohantam a BJC-be.

Vasárnap este hétkor került sor arra a koncertre, amelyről a fesztivál előző napjain mindig kapott valamilyen információt a közönség. A negyedik napra eredetileg session szerepelt a programban, de már a meghívott zenészek előzetes próbái alatt kiderült, az elején alkalminak gondolt nemzetközi társulat úgy összekovácsolódott, hogy tagjai közös elhatározással úgy döntöttek, zenekarrá alakulnak. A fesztivál zárónapjára nevet is választottak, így végül a Budapesten alakult „Sexto Elemento” – azaz a Hatodik Elem bemutatkozó koncertjét jelenthette be a MOMkult közönségének a fesztivál alapítója, Kleb Attila.

A GetCloser fesztivál harmadik, szombati latinnapjának második koncertjén a sokadszorra visszatérő, de mindig újat hozó Omar Sosa most is fantasztikus élményt nyújtott. A Barcelonában élő kubai zongorista hosszú évek óta változatlan összeállítású Quarteto AfroCubano zenekarával érkezett Budapestre, így a kvartett tagjai is régi ismerősnek számítottak a hazai közönségnek. Barcelonából vele tartott a szintén több, mint egy évtizede óta a katalán fővárosban élő, Mozambikban született basszusgitáros, Childo Tomas. A többiek, a szaxofonos-fuvolás Leandro Saint-Hill Hamburgból, valamint a London és Athén között ingázó dobos, Ernesto Simpson pedig a két város valamelyikéből. Mindketten Sosa szülővárosában, Kuba harmadik legnagyobb városában, Camagüeyben születtek, és Sosa nélkül is jártak fővárosunkban.

Máté Péter-díjat idén sem kapott jazz-zenész, immár két éve, hogy nem jut eszébe a szavazóbizottságnak egy jazz-zenész neve sem. Azonban idén Dresch Mihály Kossuth-díjat kapott!

A MOMkult-ban március 3-6. között zajlott GetCloser Jazz Fest harmadik napján a latin jazz került a fókuszba. Az este hét órakor kezdődött szombati kettős koncerten először az év elején alakult Révész Richárd Latin Quartet lépett fel. A latin-amerikai zenei kultúra népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért Mexikó budapesti nagykövetétől 2006-ban kitüntetést kapott zongorista kvartettjében Fonay Tibor basszusgitározott, Molnár Mátyás dobolt, és az ütőhangszereken Tar Gergely játszott.