fbpx

A jazztörténet egyik legnagyobb zongoratriója // Bill Evans: You Must Believe In Spring (1977)

2022. augusztus 11.

A műfaj több mint százéves történetének alighanem legintellektuálisabb és egyik legmodernebb pianistája, egyben a trió formáció mestere volt Bill Evans, akinek hatása mind a mai napig meghatározó. Így aztán nem csoda, hogy egyre-másra adják ki újonnan felfedezett felvételeit, vagy – mint ebben az esetben is – többé-kevésbé a felvételt követő időben publikált, ugyanakkor ma már joggal klasszikusnak minősíthető lemezeit. Most éppen egy 1977-ben készített, de pár évvel későbben megjelentetett remekmű vált ismét elérhetővé.

Evans kiemelkedő fontosságát jól illusztrálta, hogy korai halála után évekkel, még a „CD-korszak” virágzása idején, a Riverside-nál készített felvételeit 12, míg a Verve-nél rögzített zenei anyagot 18 lemezen jelentették meg! A jazz intellektuális irányzatának legmarkánsabb képviselőjeként számon tartott muzsikus olyan lírai, árnyalatgazdag, bátran impresszionistának minősíthető stílust fejlesztett ki, amelynek visszafogott, melankolikus hangvétele merőben különbözött az akkoriban (és részben azóta is) oly’ népszerű virtuóz, lehengerlő technikával rendelkező pianistákétól. Csodás játéka, ezen a sorlemezen is lenyűgöző, mint teljes hangzó örökségén. A legnagyobb feltűnést kiváltó triólemezeit Scott LaFaro bőgőssel és Paul Motian dobossal készítette 1959 és 1961 között. Ez a kamaraformáció óriási szenzáció volt, ami teljesen mást nyújtott, mint a például a sokak által túlértékelt Oscar Peterson. Idézném az elfogultsággal nem gyanúsítható jazzkritikust, Leonard Feathert, aki a Thelonious Monkkal készített Blindfold Testjében publikálni merte, hogy amikor feltett egy Peterson számot, Monk csak annyit kérdezett: „Merre találom a toalettet?” Majd visszatérve: „Láttad, hová mentem…” Bill Evans játékát aligha így értékelte volna, hiszen csak egy példa: Miles Davis is ragaszkodott Evanshez, pedig a fekete zenészek meglehetősen kötözködtek vele ez ügyben…

Bill Evans a bőgőseit remekül választotta meg, a dobosokkal nem mindig volt ilyen szerencsés. Hogy mennyire értékelte Scott LaFaro játékát, arra jellemző, hogy a bőgős tragikus halála után (autóbaleset áldozata lett ’61 nyarán) szinte évekig nem tért magához. Ezt követően Chuck Israels-szel próbálkozott, majd 1963 decemberében Gary Peacock-kal készített lemezt. Sajnos a folytatás elmaradt, ki tudja miért? Viszont a tőle másfél évtizeddel fiatalabb Eddie Gomezzel újra született a korábbi csoda: Gomez mesteri kontrapunktikus játéka végre igazán elégedettséggel töltötte el a zseniális zongoraművészt. Érdekes, hogy az ezen a lemezen is szereplő, mifelénk – de akár külföldi jazzberkekben – sem túlságosan ismert dobos, Eliot Zigmund (1945) meglehetősen hosszasan volt az Evans trió tagja és legalább nyolc olyan lemez készült, amelyen ő a dobos. (Igaz, hogy ezek között olyan is akad, amely négy évtizeddel később került kiadásra, mint pl. az 1978-ban rögzített „Monday Evening”, ami csak 2016-ban jelent meg. Zigmund inkább session zenész volt, pályájának két legfontosabb periódusa először Bill Evans, majd Michel Petrucciani triójához kötődött, de sidemanként is sokakkal játszott.

Az itt tárgyalandó 1977-es stúdiólemezre érdekes repertoár került. A címadó szám egy ismert francia film, a „Rocheforti kisasszonyok” zenéje Michel Legrandtól. Mindössze két Evans originál szerepel az albumon: a „B Minor Waltz (for Ellaine)” és a „We Will Meet Again (for Harry)”, az elsőt nejének, a másodikat öccsének dedikálta. Evans-ra egyébként jellemző volt, hogy remek szerzeményei gyakran szoros összefüggést mutattak magánéletével, olykor barátai (vagy barátnői) tiszteletére születtek (Waltz for Debby, One for Helen, Laurie stb…) Erre az albumra felkerült az akkoriban nagyon sikeres (de korán elhunyt) Gary McFarland szerzeménye a „Gary’s Theme” és a páratlan sikert aratott MASH c. film egyik dalbetétje is.  A lemezről még érdemes tudni, hogy 11 év együttműködés után ez volt Eddie Gomez búcsúja az Evans triótól, valamint, hogy csak három évvel későbben, 1980-ban, éppen Evans halálát követően adta ki a Warner. További érdekesség, hogy a CD változatra három jazz standard is felkerült bónuszként, ami már azért is indokolt, mert az eredeti hét számos lemez mindössze pár perccel haladta meg a félórát. Ezek legalább terjedelmesebb (egyenként 8 perc körüli) számok: Vincent Youmans „Without a Song” c. sokak által játszott dala, Miles Davis csodás „Freddie Freeloader”-je a Kind of Blue albumról és az egyik legismertebb örökzöld, az „All of You” Cole Portertől.

A lemez újrakiadása Marc Myers tollából remek új elemzést, terjedelmes tanulmányt kapott a kísérőfüzetben, és egy elégikus költeményt Evans tiszteletére Bill Zavatsky-től. Az album megjelentetése is bizonyítja, hogy Bill Evans máig működő hatása a zongoristákra olyan meghatározó, mint Davisé a trombitásokra vagy Coltrane-é a szaxofonosokra. Munkásságát érdemes felidézni, mert még ma is újabb és újabb titkokat tár fel: játéka az egyensúlyt kereste a szenvedély és az értelem között.   

 

BILL  EVANS   –  YOU  MUST  BELIEVE  IN SPRING     (Craft Recordings)

  1. B Minor Waltz (for Ellaine)   (Bill Evans)
  2. You Must Believe in Spring (Michel Legrand)
  3. Gary’s Theme (Gary McFarland)
  4. We Will Meet Again (for Harry)    (BillEvans)
  5. The Peacocks (Jimmy Rowles)
  6. Sometime Ago (Sergio Michanovich)
  7. Theme from MASH (Suicide is Painless) (Johnny Mandel)

Bonus tracks:

  • Without a Song (Vincent Youmans)
  • Freddie Freeloader (Miles Davis)
  • All of You (Cole Porter)

 

Közreműködnek:

Bill Evans   zongora
Eddie Gomez    bőgő
Eliot Zigmund    dobok

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
16
Dátum : 2022. szept. 16.
17
Dátum : 2022. szept. 17.
© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005