Hajdu Klára pályáját már sok éve ismerem, hiszen korábban a BEG (Balázs Elemér Group) énekeseként éveken át találkoztam művészetével. Saját szólókarrierjét pedig még inkább szorosan követtem és követem.  Mind a négy korábbi lemezéről írtam különféle fórumokon, koncertjein pedig szinte mindig jelen voltam, és persze azokról is örömmel számoltam be a jazzrajongók táborának. Nem csoda hát, hogy amikor a BJC kéthavi műsorfüzetében megtaláltam Klára újabb koncertjét, első dolgom volt bevésni előjegyzési naptáramba, még akkor is, ha a műsorfüzet címlapján maga Miles Davis is maszkot viselt…

Közismert, hogy Tommy a forradalom leverését követően 18 évesen hagyta el Magyarországot, és éppen fél évszázad után 2006-ban tért haza. Mindig büszkén vállalta magyarságát és több zeneműben állított emléket az 1956-os forradalomnak. Ezúttal legújabb, öt tételből álló kortárs zenei alkotásának bemutatójára került sor, amelynek megismerése a legszélesebb közönség számára is lehetővé válik, mivel október 22-én a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában is rögzítették, amit aztán majd a Bartók Rádió egyik jazzműsorában lehet meghallgatni a közeljövőben.  A koncertet megelőző főpróba képi rögzítésének részleteiből ízelítő látható október 23-án este 7-kor az M5 tévé Librettó c. műsorában.

A jazz műfaján belül vannak olyan stílusirányzatok, amelyek már a megszólalás pillanatában képesek megteremteni a rájuk jellemző erőteljes atmoszférát. Nos, ilyen a még szerencsére sokak által „beszélt nyelv”, azaz a hard-bop, amely a hirtelen felbukkanó és gyorsan elmúló divatok ellenére, már vagy hat évtizede a modern jazz legéletképesebb irányzata. Merem állítani, hogy nálunk ezt hitelesen csak igen kevés formáció képviseli, ezek között pedig Pataj Gyuri olykor változó felállású ötös formációi igazi csemegék. Amikor felbukkannak, én mindig ott vagyok.

A jazz története tele van olyan kitűnő zenészekkel és énekesekkel, akik ugyan nem lettek a műfaj sztárjai, de művészi teljesítményük, jelentőségük és akár hangzó örökségük sem marad el  lényegesen azokétól. Nos, ezek egyike egy „jazzdinasztia” képviselője, Jimmy Heath (1926) szaxofonos-zeneszerző-hangszerelő. „Hattyúdala”, utolsó lemezalbuma nemrégiben jelent meg a patinás Verve Records gondozásában. Tavaly év végén rögzítették három különböző amerikai stúdióban és a nagy jazzikon rövidesen, január 19-én, 93 éves korában eltávozott közülünk…

Aki olvasta szeptemberben a Trio Midnight Opus-béli koncertjének beszámolóját, az írásom végén megtudhatta, hogy okt. 4-én a MOM Kupolatermében is pódiumra lép a népszerű formáció. Jóllehet Oláh Kálmán szerényen nem említette saját 50-ik születésnapját, de ezek a koncertek a kettős jubileumot (Trio Midnight 30 és Oláh Kálmán 50) voltak hivatva megünnepelni.  A vírus-hiszti dacára egészen szépszámú rajongótábor élvezte a vasárnap esti fellépést.

A forradalom leverése után Amerikában letelepedett művész öt évtizedes távollét után 2006-ban tért vissza Budapestre és azóta is tevékeny résztvevője a hazai zenei életnek. Hosszú külföldi tartózkodása során mindvégig megőrizte magyarságát, és minden alkalmat megragadott, hogy a forradalomról zeneművek, koncertek révén megemlékezzen. (Budapest 1956 c. zeneműve évente hangzott el a forradalom Los Angelesben lévő emlékművénél tartott ünnepségeken.)  Most sem tesz másképpen és Forradalmi sorozat címmel új, eredeti öt tételes modern kortárs zenei projektjével állít emléket a magyar történelem kiemelkedő eseményének.

Bár hölgyek esetében nem szoktuk firtatni az életkort, de hősnőnk nyugodtan letagadhatna legalább egy évtizedet. Így aztán sztoikus nyugalommal fogadja félévszázados „fennállását”, és olyan koncertet adott zenészbarátaival pénteken este, amelyben megmutatta, hogy művészete mennyire különleges színfolt a hazai jazz palettáján. Igyekszem is minden fellépésén ott lenni, legutóbb tavaly november 24-én élvezhettük játékát ugyanitt, amelyről mi is beszámoltunk ezen a fórumon.

Ahogyan mondani szokás „angyal szállt át” a klub felett kedden este, mert a magyar jazz három kiemelkedő muzsikusának koncertjén olyan élményben volt része a vírus-hiszti ellenére megjelent szépszámú közönségnek, amely tényleg nem mindennap adódik bárhol is a világon.  Mint aki gúzsbakötésből szabadult, hihetetlen vehemenciával játszott, és ünnepelte meg születésének 30. évfordulóját minden idők legkiemelkedőbb hazai triója.

A Kada (és a későbbi Kada Ad Libitum) egyike a progresszív zenei törekvések legkitűnőbb hazai zenekarainak.  A gitáros-zenekarvezető, egyben a hazai akusztikai szakma kiemelkedő képviselője, Válik László hangmérnök immáron harminc éve alapította a Kada együttest, amely azóta is búvópatak módjára létezik. Egy évtizede már, hogy koncerten nem találkozhattunk velük, de a tavalyi őszön egy szenzációs albummal jelentkeztek. A rejtélyes cím a Hamvas Bélától (Scientia Sacra) is ismert fogalom, a Csinvat azt a hidat jelenti, amely összeköti a láthatót és a láthatatlant, a szellemi és anyagi világot, az Eget és a Földet.

A műfaj évszázados történetében ez az egészen egyéni hangvételű zenész olyan jelentős hatást gyakorolt a zongoristákra, mint Miles Davis a trombitásokra vagy John Coltrane a szaxofonosokra. Az intellektuális jazz legnagyobb képviselője olyan lírai, árnyalatgazdag, „impresszionista” stílust fejlesztett ki, amelynek visszafogott, melankolikus hangvétele merőben eltért az akkoriban népszerű virtuóz jazzpianistákétól. Játéka az egyensúlyt kereste a szenvedély és az értelem között.