fbpx

A legutóbbi Combo verseny 2021 szeptemberében volt. Az idei zenekari megmérettetés időpontját február legelején hozták nyilvánosságra, így igen rövid határidő állt rendelkezésükre a zenekaroknak, akiknek egy saját számot kellett játszaniuk, valamint a három megadott standard közül egyet.

Tegnap, 2023. március 2-án, csütörtökön elhunyt a jazz Nagy Generációjának óriása, a szaxofonos Wayne Shorter. A műfaj történetének talán legváltozatosabb korszakában, fél évszázadon keresztül a legötletesebb és kiforrottabb újítók közé tartozott.

BÁJOLÓDTUNK

2023. március 03.

A Borbély Mihály Polygon múlt pénteken ezúttal a Király utca elején található, lényegre törően rövid, az utca nevének kezdőbetűjét, és a házszámot magában foglaló nevet kapott K 11-ben mutatta be Bájoló című albumát.

Hász Eszter 2019-ben az Év fiatal jazz-zenésze lett, amit 2020-ban szerzőtársa, Horváth Albert nyert meg. 2020-ban meghívást kaptak zenekarukkal a Müpa tehetségkutatójára, majd lecsapott a pandémia. Ezalatt, ahogy a többi zenész, Eszter sem ült otthon, várva a csodára, hanem a megálmodott lemezén kezdett el dolgozni. Március 6-án pedig bemutatja az alkotást a Budapest Jazz Clubban.

A tavalyi sikeres rendezés után, idén is sor kerül a JazzFest Budapestre tavasszal. Somogyvári Péter > tavalyi beszámolója < még inkább kedvet csinálhat az ideihez.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2022. november 15. és 2023 novembere között.

3. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005