fbpx

Somogyvári Péter

Csaknem két éve, 2019 januárjában Jazz Generációk címmel havonta jelentkező új sorozat indult a Magyar Jazz Szövetség és az NKA támogatásával a Budapest Jazz Clubban. Az ötletgazda és művészeti vezető Bordás József hangszerekre bontva történeti előadással, beszélgetésekkel és visszaemlékezésekkel fűszerezett koncerteken szólaltatta meg a jelenkor ikonikus előadóit, a középgeneráció aktív jazz zenészeit és a most tanuló, vagy épp az iskolapadból kikerült új generáció ígéretes képviselőit.

Közeledik az év vége, ilyenkor szoktunk leltárt készíteni az év közben történtekről. A világ legtekintélyesebb jazzmagazinja, az 1934-ben Chicagóban alapított DownBeat, csaknem a kezdetektől helyt adott olvasói véleményének is, sőt már 1936-tól év végi szavazásra hívta őket. Ebből alakult ki az először havonta, majd félhavi rendszerességgel megjelenő kiadványok decemberi számaiban megjelenő „readers poll”, majd jóval később, 1953-tól, a havi megjelenéshez visszatért, a jazz világában etalonná vált magazin augusztusi számaiban a szakújságírók szavazatait összesítő „critics poll”. Mindkettő hamar népszerű lett mind a zenészek, mind az olvasók között, a magazin augusztusi és decemberi számait évről évre megkülönböztetett figyelemmel kísérik, elemzik az egész világon. Az idei, 68. kritikusi szavazásról az augusztusi nyomtatott példány terjesztése előtt beszámoltunk, most a decemberben megjelenő 85. olvasói szavazás összes, az évtizedek során jócskán kibővült kategóriáját hasonló részletességgel tanulmányozhatják olvasóink.

Múlt hét szombaton a Budapest Jazz Clubban egy igazi gálakoncerttel ünnepelte Pintér Zoltán 50. születésnapját. Az eredetileg június 5-ére hirdetett esemény akkor a korlátozások miatt elmaradt, most szerencsére, mint utóbb kiderült, éppen belefért a kedden közétett, még szigorúbb rendelkezések életbelépése előtt. A kerek évforduló alkalmából Pintér Zoltán a kezdetektől napjainkig idézte fel pályafutása legemlékezetesebb pillanatait, a kétrészes koncerten 7 formáció lépett fel, a hazai jazzélet meghatározó szereplőivel. Egyedül a zongorista személye nem változott.

Múlthéten mutatták be a Puskin Moziban a sajtó képviselőinek Michael Murphy New Orleans: A zene városa (Up From The Streets) című filmjét. A 104 perces eredeti nyelven, magyar felirattal vetített dokumentumfilmet holnaptól a nagyközönség is láthatja, november 12-től érkezik országszerte a mozikba.

Kvartetté bővült Oláh Dezső több mint egy évtizede együttjátszó triója, új formációjával a fővárosban először múlt szerdán, a Budapest Jazz Clubban lépett fel. Az új kvartett neve, a Vibratone is céloz rá, vibrafonos érkezett a családba. Nem véletlenül használta Dezső a család szót a zenekar helyett, mikor röviden elmesélte a formáció létrejöttének történetét, ugyanis triójában a hosszú évek alatt a zenészbarátság elmélyült, a színpadon túl, a privát életben minden jelző nélküli barátsággá alakult hármójuk között. A Vibratone megalakulásának története pedig rém egyszerű. Dezsőt már régóta foglalkoztatták a vibrafonban lévő lehetőségek, így nekiült, és komponált néhány darabot a hangszerre, majd megmutatta Szaniszló Richárdnak, aki nagyon megörült, és boldogan fogadta a felkérést. A Vibratone Quartet első budapesti koncertjén az alapító, zongorista zenekarvezető Oláh Dezső, a bőgős Oláh Péter (az új olvasóknak: csak névrokon Dezsővel), a dobos Lakatos Pecek András és az új családtag, a vibrafonos Szaniszló Richárd lépett a BJC színpadára.

Budapest egyik legnépszerűbb és méltán világhíres klubjának házi nagyzenekara múlt hétvégén fergeteges koncertet adott, a BJC Big Band sztárvendége ezúttal Borlai Gergő volt. A klub online műsorismertetőjében szemérmesen elhallgatott, de szóbeszéd útján hamar ismertté vált többi vendég is komoly közönségvonzerővel rendelkezett. Gotthárd Misinek például csütörtöki koncertjén kiabálták be a nézőtérről, hogy szombaton találkozunk, majd végül Tzumo és Sapszon Bálint részvétele sem maradt titokban. Így aztán a klub honlapján jóval a koncert előtt kikerült a SOLD OUT felirat az esemény beharangozójára.

Múlt csütörtökön a Budapest Jazz Club immár 10. alkalommal adott otthont a nagy sikerű Glass of Jazz estnek. A jubileumi rendezvényen a borkóstoló már este hattól elkezdődött, a koncertteremben pedig a szokásos időpontban, este nyolctól, ezúttal a MIKE GOTTHARD GROUP lépett fel.

Múlt héten egy különlegesnek ígérkező eseményre hívta fel FB oldalán figyelmem Borbély Mihály. Az ő koncertjei persze mindig különleges élményt nyújtanak, de ezúttal nem véletlenül mellőztem előző mondatomban a „koncert” szót. A Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban ugyanis az idei, immár hétéves múlttal rendelkező „Miatyánk Fesztivál” első napján nem előadásra, hanem közös emlékezésre készültek, nem nézőket hívtak, hanem, tartozzanak bármilyen közösséghez, emlékezőket. A művészeti-közösségi fesztivál éves programja mindig valamilyen ajánlat kíván lenni, hogy velük együtt nézzük-hallgassuk meg, amit fontosnak, értékesnek tartanak. A múlt pénteki Salkaházi Sára-emlékesten a közös emlékezésre Orbán György a fesztivál szervezője és programjainak szerkesztője, Borbély Mihályt hívta meg a szóban elhangzottak zenébe fogalmazásához. A zene kínálta lehetőséggel élve a fúvós hangszereken játszó Borbély ezúttal az ütős hangszereken játszó Födő Sándorral segített a szavak tartalmának mélyebb, érzelmi síkban történő átéléséhez. Az Ybl Miklós tervezte Főplébánia altemploma csodálatos, meghitt helyet adott, ahol ráadásul terített asztalokkal, fehérborral, almával, szőlővel és lágy kenyérrel várták a közös emlékezésre érkezőket.

Október elsején ünnepeltük a zene világnapját, és erre a napra esett a megújított Podmaniczky tér első születésnapja is. Az egybeesést frappánsan kihasználva, mindkét jeles eseményre egy koncerttel hívta fel figyelmünket Belváros-Lipótváros Önkormányzata. A Belvárosi Művészeti Napok Facebook posztjában térzenére invitálta délután fél ötre az oldal látogatóit, és mindazokat, akikhez a meghívó nem jutott el, de jövet-menet éppen arra jártak. A zene világnapján az egyéves évfordulóját ünneplő téren a Kárpáti Dódi Priváti Projekt muzsikált.

Szombaton a tavasszal a járvány első hulláma alatt bevezetett szigorú korlátozó intézkedések miatt elmaradt koncertre került sor az Opus Jazz Clubban. Őszre a szigor enyhült, és a Várallyai Petra Trio bemutathatta végül az év elején „Deadline Haze” címmel megjelent lemezét. „Azért jól esne együtt tombolni a mára tervezett lemezbemutató koncerten, na de majd ősszel, addigra lesz még sok új szám”- írta Petra közösségi oldalán elmaradt májusi lemezbemutató koncertjének napján. A februárban megjelent album közben elnyerte a független alkotók és előadók elismerésére létrehozott Independent Music Awards (USA) idei közönségdíját, és bejött Petra kívánsága is, a klub mindkét szintjét megtöltő, teljes teltházat adó közönség fantasztikus hangulatban tombolt együtt a zenekarral. A 2014-ben alakult, és azóta is változatlan felállású trióban a zongorán és hegedűn játszó, valamint énekhangját is megcsillantó komponista zenekarvezető Várallyay Petra mellett természetesen ezúttal is Berta Zalán basszusgitározott és Szikora Balázs dobolt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005