fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 15-én, CSÜTÖRTÖKÖN 20 órai kezdettel bemutatja: Balázs József Trió és Horváth Cintia

Jazzt az Operába!

2020. október 14.

Különleges előadásra került sor az Operában, helyesebben nem az Operaházban, mert az még mindig felújítás alatt áll, sem az Erkel Színházban, mert talán a sok megbetegedés miatt kevés előadást tartanak meg, hanem a Kőbányai úton, nyár végén átadott pazar látványt nyújtó, gyönyörűen felújított Eiffel Műhelyházban. Négy év után ismét jazz-zenekar játszott egy operaelőadáson.

A Magyar Jazz Ünnepe négy napon át sok-sok kiváló produkciót vonultatott fel. Ezek közül a csütörtöki napon 4 iskola növendékei mutathatták be tudásukat 25-45 perces időtartamban. Még mielőtt rátérnénk a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok felsorolására, annyit hadd jegyezzek meg, hogy ezt az ünnepet minden évben tavasszal rendezi meg a Magyar Jazz Szövetség a Budapest Jazz Clubban, azonban idén közbeszólt a koronavírus, ám a fellépőkön nem változtattak. Ez azért lesz érdekes, mert akik áprilisban egyik iskola növendékei voltak, azok mostanra már lehet, hogy máshol tanulnak vagy esetleg végeztek. A beszámoló második részében a pénteki ünnepélyes díjátadóról lesz szó.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? Péter ez alkalommal kivételt tett, és a Magyarországon roppant népszerű brit énekesnőnek, Liane Carrollnak is feltette a kérdést. Liane válaszai eredetiben és fordításban is alább olvashatók.
*** Music for a musician is not just a profession, a way of making a  living or an obsession but, above all, a source of joy.  In this new series of MagyarJazz our correspondent, Peter Pallai has been asking some Hungarian jazz greats to name ten pieces of music they love most to listen to for their own pleasure when they are not actually honing their craft. This time, however, he put this question to the British singer, Liane Carroll who is immensely popular in Hungary. Here are Liane’s answers in the original:

Frankfurt-based Hungarian saxophonist Tony Lakatos was recently awarded the prestigious Jazz Award of the Hesse Ministry of Science and the Arts. As this year’s recipient, he was presented the prize at a concert in Frankfurt at the end of September.

Városi zenei koncepciók megvalósítására írt ki pályázatot az NKA Hangfoglaló Program. Főleg a városi önkormányzatoknak van lehetőségük benyújtani pályázatot november 18. éjfélig.

Az emlékezés módjai

2020. október 10.

Múlt héten egy különlegesnek ígérkező eseményre hívta fel FB oldalán figyelmem Borbély Mihály. Az ő koncertjei persze mindig különleges élményt nyújtanak, de ezúttal nem véletlenül mellőztem előző mondatomban a „koncert” szót. A Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban ugyanis az idei, immár hétéves múlttal rendelkező „Miatyánk Fesztivál” első napján nem előadásra, hanem közös emlékezésre készültek, nem nézőket hívtak, hanem, tartozzanak bármilyen közösséghez, emlékezőket. A művészeti-közösségi fesztivál éves programja mindig valamilyen ajánlat kíván lenni, hogy velük együtt nézzük-hallgassuk meg, amit fontosnak, értékesnek tartanak. A múlt pénteki Salkaházi Sára-emlékesten a közös emlékezésre Orbán György a fesztivál szervezője és programjainak szerkesztője, Borbély Mihályt hívta meg a szóban elhangzottak zenébe fogalmazásához. A zene kínálta lehetőséggel élve a fúvós hangszereken játszó Borbély ezúttal az ütős hangszereken játszó Födő Sándorral segített a szavak tartalmának mélyebb, érzelmi síkban történő átéléséhez. Az Ybl Miklós tervezte Főplébánia altemploma csodálatos, meghitt helyet adott, ahol ráadásul terített asztalokkal, fehérborral, almával, szőlővel és lágy kenyérrel várták a közös emlékezésre érkezőket.

Senki sem állt még elő megcáfolhatatlan elmélettel a marokkói gnawa zene eredetét illetően, de valószínűnek látszik, hogy kialakulásánál a 16. század végén Nyugat-Afrikából (Mali, Ghána) Marokkóba hurcolt rabszolgák bábáskodtak, akik éjszakai rituális-ceremoniális zenéléseikkel (lila) egyrészt a szellemek jóindulatát igyekeztek elnyerni, másrészt betegségeket gyógyítottak. A gnawa későbbi, arabosodott formáiban is megőrizte törzsi eredetű, ceremoniális, misztikus és révülést célzó jellegét.

Aki olvasta szeptemberben a Trio Midnight Opus-béli koncertjének beszámolóját, az írásom végén megtudhatta, hogy okt. 4-én a MOM Kupolatermében is pódiumra lép a népszerű formáció. Jóllehet Oláh Kálmán szerényen nem említette saját 50-ik születésnapját, de ezek a koncertek a kettős jubileumot (Trio Midnight 30 és Oláh Kálmán 50) voltak hivatva megünnepelni.  A vírus-hiszti dacára egészen szépszámú rajongótábor élvezte a vasárnap esti fellépést.

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is.  A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.

Tér/Zene

2020. október 07.

Október elsején ünnepeltük a zene világnapját, és erre a napra esett a megújított Podmaniczky tér első születésnapja is. Az egybeesést frappánsan kihasználva, mindkét jeles eseményre egy koncerttel hívta fel figyelmünket Belváros-Lipótváros Önkormányzata. A Belvárosi Művészeti Napok Facebook posztjában térzenére invitálta délután fél ötre az oldal látogatóit, és mindazokat, akikhez a meghívó nem jutott el, de jövet-menet éppen arra jártak. A zene világnapján az egyéves évfordulóját ünneplő téren a Kárpáti Dódi Priváti Projekt muzsikált.

Nem panaszkodhatnak a jazz kedvelői Nagykanizsán, hiszen a nyári szezont követően az idei ősz is gazdag kínálattal indult.  A szeptemberi programsorozat Gayer Mátyás (zongora) és Hofecker Dániel (trombita) koncertjével kezdődött. Ezt követően Vörös Niki együttese és Angyal Laura vendégeskedett a dél-zalai városban. Állandó jazz klubként pedig Tiborcz Iván cserfői klubjában zajlanak a heti jazz session-ök.

2019 júliusában készült interjú Gayer Ferenccel, aki többek közt a Pleszkán-versenyről is beszélt. Akkor végül is halasztásra került a verseny, amit 2020. november 6-án rendeznek meg Monoron.
Pleszkán Frigyes idén lenne 61 éves. Jövő februárban lesz 10 éve, hogy tragikus körülmények között meghalt. Csodagyerekként emlegették, virtuóz, komoly technikai tudású jazz-zongorista volt, akit 16 éves korában a „Ki mit tud?”versenyen ismert meg az ország, amikor már Gonda János tanítványa volt. Remek hangulatot tudott teremteni nagy koncerttermekben és kis klubokban egyaránt. Pleszkán életvidám, az akkori jazz szcéna kiemelkedő alakja volt. Az életéről Péterffy András készített filmet, Jazzember címmel.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Azt hiszem, talán egyetlen Krall-album sem kapott még ennyire ellentmondásos, rajongó vagy épp fanyalgó kritikákat, mint ez a furcsa sorsú és eredetű felvételsor, melynek címadó dala egy csodás Bob Dylan-nóta feldolgozása. Talán egyszer sem beszélt maga az előadó és egyszersmind egyik producer annyit a lemezkészítés körülményeiről, mint éppen ennek az albumnak az esetében, melynek  másik producere, a legendás Tommy LiPuma a megjelenéskor már három éve halott volt. Talán egyetlen jazz-album sem fejezte még ki ennyire pontosan a karanténban töltött hetek-hónapok érzéseit, melankóliáját, szorongását és mégis-akarását, mint ez az összeállítás, melynek minden darabja jóval a karantén előtt készült. Amolyan furcsa, noktürn-szerű „sentimental journey”, hogy Doris Day 1944-es slágerét idézzem.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005