fbpx

Vannak a jazz történetének olyan kiemelkedő és meghatározó muzsikus-személyiségei, akik munkássága hosszú időre meghatározza mind a jazz, mind egy-egy hangszer fejlődésének irányát. A most bemutatásra kerülő lemez főszereplője a tenorszaxofon-játék egyik legnagyobb egyénisége, aki hangszerén olyan határozott és karakteres stílust alakított ki, melynek eredményeképpen jelentősen megváltozott a szaxofonjáték. Olyan iskolát teremtett, melynek a későbbi korok legnagyobbjai közül is igen sokan a követőivé váltak. Ebben a részben Lester Young CD-re gyűjtött válogatása kerül bemutatásra, amely „The Kansas City Sessions” címmel jelent meg és az 1938 és ’44 között készített felvételeket tartalmazza új kiadásban.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 8-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Pataj György Jazz Quintet

A Harmónia Jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló sorozatában idén már harmadszorra van lehetőségük egyetemistáknak vagy konzisoknak bemutatni tudásukat. Az énekes és a szaxofonos tehetségek után, a gitárosok következtek októberben.

A díjjal egyfelől azokat az előadókat jutalmazza az Artisjus, akik kortárs magyar szerzők műveit veszik műsorukra és viszik sikerre. Így kívánják a szerzők meghálálni zeneműveik megszólaltatását. A zenetanárok munkája nélkül pedig aligha születhetnének és szólalhatnának meg az új zeneművek, a szerzők ezzel a díjjal ismerik el és köszönik meg a munkájukat.

A Múzsadíj azért jött létre Miskolcon, hogy azokat az embereket díjazza, akik tettek valamit Miskolc művészeti életéért. Idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka veheti át ezt az elismerést.

A tavaszi Organism Trio és Brian Charette nagysikerű koncertje után, ősszel is külföldi vendéggel lép fel a trió a BJC-ben november 7-én, melynek érdekessége a Hammond orgona-gitár-dob felállás.

Szerdán, november 6-án Oláh Szabolcs zenekara a legújabb lemezét mutatja be a K11 Művészeti és Kulturális Központ újjáélesztett jazz klubjában.

A gitárművész, zeneszerző, hangszerelő Oláh Szabolcs egyedi hangja egyszerre emelkedik ki és simul bele a modern mainstream jazz világába.

Kis éji zene gitárra

2019. november 03.

Egy kicsit azért pontosítsunk a címen. A koncert kora este kezdődött a győri Rómer Ház klubjában, és Mozart G-dúr szerenádja el sem hangzott. Bár a fellépők simán el tudták volna játszani. A főszereplő valójában egy Perzsiából származó hangszer volt, ami arab közvetítéssel érkezett Európába, s gyorsan népszerű lett a Földközi-tenger partjain. Többféle változatát használták, míg egy spanyol hangszerkészítő mester meg nem alkotta a mai klasszikus gitár prototípusát. A spanyol-portugál muzsikusok hamar elterjesztették Dél-Amerikában, majd a komolyzene komponistái is felfedezték, a jazz megszületésekor pedig rögtön evidens volt a használata, hiszen sokszínűsége egyedülálló. Egyik pillanatban szólóhangszer, majd helyettesíteni tud egy zenekart, és a ritmusjátékban is kiváló. Ha úgy tetszik, két szakértő termékbemutatójának részesei lehettünk.

A Liszt- és Kossuth-díjas zeneszerző és zongoraművész, gondolkodó neve kapcsán olyan kifejezésekre asszociálunk, mint a free, improvizatív kortárs zene, Adyton, Kassák Klub, Fonó, Szabad Zene Nyilvánossága, MAKUZ, Nagymaros.

Sayonara, Hiromi!

2019. november 01.

Kedden este a Müpában telt ház várta, hogy részese lehessen a japánok egyik különleges szokásának. Október környékén még javában zajlik a momiji, az őszi levélnézés. A szertartást színes kimonóra hajazó ruhában egy ifjú hölgy vezette az alkalomhoz illő excentrikus, leginkább a szélfútta fa koronájára emlékeztető frizurával. A legjobb magyar hangversenyteremben koncertezett Hiromi Uehara. Tíz napja Manhattanben lépett fel a 64. utcában található Sony Hallban, egy saroknyira a Times Square-től. November 2-án pedig már a southwarki katedrális közönsége láthatja és hallhatja, ha elsétál a Temze déli partjára a Globe-on túl, szemben a City ultramodern felhőkarcolóival. „Autumn leaves” a jazz egyik népszerű sztenderdje, de most nem ez adta az apropót. Sokkal izgalmasabb előadás volt.

Egyáltalán nem üres dicséret az, hogy az utóbbi években a Get Closer koncertszervező iroda hozza fővárosunkba a kortárs jazz legfontosabb képviselőit. Elég csak néhányukat megemlíteni: Pat Metheny, Chick Corea, Charles Lloyd, Kenny Garrett, Dave Holland, John Scofield, John McLaughlin, Patricia Barber vagy Joshua Redman. Az őszi évad szenzációja volt Dee Dee Bridgewater és a BLC 5tet (Brecker, Liebman és Copland nevének kezdőbetűiről elnevezett kvintett) és még hátra van a neves fekete amerikai énekesnő: Lizz Wright fellépése.

Cécile McLorin Salvant 2016-ban már elvarázsolta a Müpa közönségét, 2019. november 18-án pedig visszatér, hogy negyedik, Sullivan Fortner New Orleans-i jazz-zongoristával készített lemezének agyagát is előadja a budapesti publikumnak.

Egy hét múlva kezdetét veszi a Szegedi Jazz Napok 2019. A fesztiválon norvég, lengyel, újvidéki és amerikai jazz-zenészek is fellépnek. A programok a Szegedi Ifjúsági Házban kerülnek megrendezésre és nem ingyenesek.

A következő két hónapban két olyan dokumentumfilm is vetítésre kerül, melyet híres jazz-énekesnők életéről készítettek. 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005