fbpx

A gender szó társadalmi/nyelvi értelemben jelent nemet, szemben a sexszel, amely biológiai fogalom. A modern egyetemeken oktatott Gender Studies a társadalomtudományok egyik legfiatalabbika, mely többek között azt vizsgálja, mennyiben adekvát az ember fogalmi rendszerének az az eleme, hogy a nemeket polaritásként, illetve természeti dichotómiaként kezelje. A feminista álláspont minden efféle megkülönböztetést tévedésnek minősít. Rámutat továbbá, hogy a nők társadalmi megítélését napjainkban is erősen meghatározzák a jellegzetesen a férfiuralmat tükröző intézményrendszerek által támogatott sztereotípiák, és a civilizációnkban tapasztalható nőimádat mögött szintén a női fétisek iránti maszkulin rajongás bújik meg. (Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvéből adunk közre részleteket. - a szerk.)

Idén is kihirdették az NKA Hangfoglaló Program nyerteseit, akik a 2022-es évben már 2,5 millió forinttal gazdálkodhatnak egy éven keresztül, hogy befuttassák zenekarukat.

Jónás Géza egy hónapja nyerte meg az első Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyt.

Hagyomány immár, hogy a Kanizsa Big Band karácsonyi koncertet ad, melyre mindig ismert vendégművészt hív meg. Idén Náray Erika színész-énekesnő lépett fel Nagykanizsán a Vámos Béla vezette zenekarral. A Medgyaszay-házban rendezett műsoron közismert jazz örökzöldekkel örvendeztették meg a közel kétszáz fős közönséget.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk hazánk egyik legkedveltebb big bandjének karácsonyi koncertjének kis részletével.

A szerkesztő előrukkolt az ajánlattal, amit nem lehet visszautasítani. Ha már rendszeresen publikálok filmkritikákat máshol is (a Jazz+Film rovat elindításában is tevékeny részem volt), a jazzt meg köztudottan szeretem, miért ne írnék a Soulról, hiszen több szállal is kötődik a jazzhez. Megnéztem, itt olvasható a válaszom.

Teltház fogadta szombaton az év utolsó világsztár fellépőit Budapest Jazz Clubban. A 2011-ben indult sorozatban évről-évre a jazzvilág elitjét figyelhettük testközelből a klub színpadán. Jöttek a még élő legendák, a kortárs jazz meghatározói, és a közelmúltban feltűnt tehetségek, akik igazolták, méltán kaptak meghívót az immár egy évtizedes múltra visszatekintő „Világsztárok a BJC-ben” sorozat koncertjeire. A Bill Stewart Trio december 11-i érkezését is a szokásos nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a formáció bőgőse, Larry Grenadier legalább akkora vonzerővel bír, mint a zenekarvezető dobos, és a tenorszaxofonos Walter Smith III is jó névnek számít.

Ezekben a zenei eseményekre vonatkozóan is nehéz időkben figyelemreméltó volt az Avishai Cohen trió teltházas koncertje a Müpa nagytermében. Ismét bebizonyosodott, hogy Cohen neve és művészete valóságos rajongótábort alakított ki az igényes hazai közönség körében. Már több alkalommal lépett fel a Müpában, de mindig hozott valami újat ez a remek hangszeres művész és termékeny komponista, nem is említve, hogy minden alkalommal újabb kiváló tehetségeket ismerhetünk meg partnerei személyében.

Ahogyan ezt már gyakran tapasztaljuk az elmúlt évtizedek során, a nagy lemezkiadók „raktárkészleteiből”, sőt olykor más forrásokból is évtizedekkel korábban felvett szenzációs zenei „anyagok” kerülnek elő. Szerencsére a CD-kiadás hajrájában még sürgősen publikálják is őket, hiszen ezek az archív felvételek különleges érdeklődésre számíthatnak a jazzrajongók részéről. Ilyen az éppen 60 éve a Blue Note akkori nagy sztárzenészének Art Blakey-nek és Jazz Messengers néven elhíresült együttesének most előkerült felvételsorozata.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport 2021-ben folytatja műhelyvitáit a klasszikus önképzőköri formában. A műhelyvita sorozat eszmei kiindulópontja és az első három alkalom kulcsfogalma a kanonizáció a jazzel kapcsolatban. A sorrendben második alkalomnak a referens, Havas Ádám ezt a címet adta: A másság apoteózisa és rasszista kisajátítások: a „jazzkorszak” kulturális ellentmondásai Európában, és az alábbi bevezetőt írta a résztvevőknek:

Mr. Dob emléktáblája

2021. december 21.

Pénteken emléktáblát avattak Kovács Gyula, azaz Mr. Dob egykori lakóhelyén. A hazai jazzélet egyik legszínesebb, stílusteremtő egyénisége 1956 és 1974 között élt a Murányi utca 25. szám alatti házban. Innen indult fellépéseire a pesti éjszakába, itt fogadta tanítványait is, akikből valamennyien a következő generáció meghatározó dobosai lettek, és akik közül aki tudott, eljött az avatóra.

Két hét múlva már a 2022-es évet tapossuk. Ám előtte, aki társaságban búcsúztatná a 2021-es esztendőt, nekik ajánlunk pár jazzes szilveszteri és előszilveszteri műsort az óévben.

- Nem is gondoltuk, hogy ennyien eljönnek, és erre a zenére még szükség van – köszönt el Dresch Mihály a második ráadás után szerda este a győri jazz klubban. Persze gondolja hozzá mindenki a bajuszpödrést és a rejtett mosolyt a száj szegletében.

Ha jól számolom, akkor 1977 februárjában, Zygmunt Krauze koncertjén jártam először Zeneakadémia – akkor még nem Solti nevű! – kistermében. Ott – és akkor – olyan zenét hallottam, ami valami más volt, mint a szokványos, „normális” koncerttermekben megszokott. Bár azóta – és ott – sok, főleg kortárszenei élményben volt részem, most mégis ez a régi kép, emlék úszott be elsőre a 2021. XI. 17.-i koncert előtt, az észt-magyar muzsikusok rítusán.

Posztumusz díjazott lett a tavasszal elhunyt Gonda János.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005