A modern jazz születésének több ikonikus figurája megfogalmazta: „valamennyien Parker köpenyéből bújtunk elő”. A szaxofonos alig másfél évtizedes tényleges pályája ellenére grandiózus zenei örökséget hagyott maga után, nemcsak mint hangszeres művész és komponista, de az egész műfajra gyakorolt hatását tekintve is. Amikor elhunyt, New York utcáin, a házfalakon hatalmas feliratok hirdették, hogy „Bird él”.
Száz éve, pontosabban 1920. augusztus 29-én született Kansas Cityben a modern jazz legmeghatározóbb egyénisége, az altszaxofonos Charlie Parker. A róla szóló megemlékezést „A Jazz Évszázada” című jazztörténeti könyv társszerzője, a Harmónia Jazzműhely alapítója, Pallai Péter írta.
Közhely, hogy ez a három jazzművész is azok közé tartozik, akiket „nem kell bemutatni” a műfaj iránt kicsit is érdeklődő rajongók számára. Ők mindhárman külön-külön is fényes karriert mondhatnak magukénak, de ezzel a felállással már negyedszázaddal korábban (a 80-as évek közepén) is találkoztam. Elöljáróban csak annyit, hogy ez a kitűnő lemez nem csupán a „vájt fülűek” számára, de mindenkinek, aki szereti a jó zenét, igazán nagy élményt jelenthet.
Nem ez lesz az a lemez, amit sokáig nem adunk vissza ismerősünknek, hátha nálunk felejti. Mivel évfordulós is, meg ünneplős is, és mivel nagyra értékelem Balázs Elemért, úgy jártam, mint a szülő, akinek el kell döntenie, hogy elmondja-e őszintén a véleményét, megkockáztatva a neheztelést is, mert azzal segít igazán, vagy diplomatikus lesz. Gyerekeknél a kritika hosszú távon mindig bejön, válasszuk inkább ezt. Mert szó nincs róla, hogy rossz lemez lenne ez, csak talán túl sok mindent akar bizonyítani, túl sok felé elindulni. Túl lett gondolva, mint teszi ezt gyakran Guardiola a taktikával a fociban.
Múlt hét szombaton már délután hajóra szállt a Modern Art Orchestra legénysége. A Swingin’ On The Danube fesztivál keretében augusztus 22-én egymás után két koncertet adtak a Batthyány téri Silver Line kikötőből indult Nimród fedélzetén. Mindkettő ingyenes volt, de ahogy a részletes programot ismertető előzetesünkben, és több helyütt idejében közétett műsorajánlókban olvashatták, legkésőbb augusztus 19-e éjfélig regisztrálni kellett.
Azt hiszem az idei év örökké emlékezetes lesz a világon. Járványokhoz, természeti katasztrófákhoz, helyi háborúkhoz, az erőszak tombolásához és a klímaváltozás következményeihez alkalmazkodva évtizedek óta próbálunk életstratégiákat felállítani. Ebben az évben viszont olyan globális járvány hatásaival szembesültünk, ami több mint egy nagy felkiáltójel. A társadalmak mindegyik csoportját érzékenyen érintette a koronavírus okozta járvány. A kulturális élet területén dolgozók is komoly egzisztenciális válságba kerültek. Fesztiválok, színházi előadások, koncertek és egyéb tömegeket vonzó rendezvények lehetetlenültek el. Az alábbi beszámoló – a teljesség igénye nélkül - a Nagykanizsához köthető zenészekről és koncertekről szól.
Az idén 15 éves Müpa tizenötödik éve rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált. Augusztus 28. és 30. között különleges koncerteket láthatnak a Palotába látogatók.
A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?
A Hangfoglaló ismét pályázatot hirdetett a pályájuk elején járó, színpadi tapasztalattal és saját zenékkel is rendelkező, nem teljesen kezdő formációknak.
A Táncoló Wittgensteint azoknak a jazzkritikusoknak találták ki, akik lelkesen köszöntik a merész újítókat, azokat a fiatalokat, akik nem tudnak mit kezdeni a zenei műfajokat, illetve a műfajokon belüli stílusirányzatokat elválasztó falakkal, így aztán alkalmasint lebontanak közülük egyet-egyet. Azért a fenti önkéntes kőművesek, illetve az efféle puha forradalmak ellenzői is megnyugodhatnak: nincsenek sokan a „lázadók”. Minden időben kicsi a számuk. Egy zenei revolúcióhoz, még ha csöppnyi is, forradalmár zenészek kellenek, vizionárius újítók, ők pedig nem hemzsegnek korunkban sem.
Ha az ember elég hosszú ideig él, sok emlékezetes találkozásra tehet szert. Jómagam igazán nem panaszkodhatom, és a nagy jazz zenészekkel kapcsolatos élményeim sorában is kiemelkedő Steve Grossmannal való egyórás beszélgetésem a Feneketlen tónál lévő Flamenco hotelben 2008. február 12-én, Müpa-béli fellépésének másnapján.
A kitűnő szaxofonos halála engem is megdöbbentett, csak Somogyvári Péter barátomnak lapunkban megjelent érdekfeszítő megemlékezése révén értesültem róla. Azonnal feltolultak a Steve-vel kapcsolatos emlékeim, amelyekről itt szeretnék beszámolni olvasóinknak, részemről ily módon emlékezve egy – sajnos bizonyos mértékben „underrated” – nagy jazz muzsikusra.
Hat évvel ezelőtt alakult meg a Big Vicious együttes az Izraelbe hazatelepült Avishai Cohen trombitás vezetésével. Csupa helyi muzsikus kap helyet a zenekarban, egyesek közülük Cohen ifjúkori barátai. Ahogy a zenekarvezető a hazáját, úgy az együttes bizonyos tagjai eredeti műfajukat, a jazzt hagyták el egy időre, de amióta Cohen hazatért és megalakult a Big Vicious, mindenki visszatért a zenéhez, melyet egykor művelt.
Ebben a részben ismét egy olyan zenei anyag bemutatására vállalkozom, amely bizonyára vitát váltana ki a jazz-szakemberek között, amennyiben olvasnák ezt az ismertetőt. Most ugyanis egy érdekes, vagy inkább furcsa zenei stílus reprezentánsáról lesz szó, amely irányzatot a szakirodalom azon része, amely egyáltalán foglalkozik vele Western swingnek nevez. A megnevezés önmagában nem ellentmondás, hiszen ismerjük a western muzsikát, a populáris amerikai zenében még ma is élő és virágzó stílust, és ismerjük a swing jazzt, amely hosszú éveken keresztül mindent elsöprően meghatározó zenei stílus volt szerte a világon. Ennek a muzsikának volt kiemelkedő reprezentánsa Bob Wills és a Texas Playboys, akinek The Tiffany Transcription című 1945-46-ban lemezre vett számait tartalmazó CD-jéről lesz szó ebben a részben. A CD-t a Rhino lemeztársaság adta ki 1984-ben.
A szomorú hír hétfőre virradóra jelent meg, egyre többek által megosztva a Facebook hírfolyamán, köztük az egykori zenésztársak visszaemlékezéseivel. Steve Grossman a New York-i Glen Cove kórházban, augusztus 13-án, pénteken hunyt el, 69 éves volt. A halál oka még hétfőn ismeretlen volt, de azóta testvére, Myles Grossman is megerősítette, szíve hosszú betegség után leállt.
A Modern Art Orchestra augusztus 22-én hajóra száll Hajós András nélkül.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
24
|
25
| |||||