fbpx

Azt hiszem az idei év örökké emlékezetes lesz a világon. Járványokhoz, természeti katasztrófákhoz, helyi háborúkhoz, az erőszak tombolásához és a klímaváltozás következményeihez alkalmazkodva évtizedek óta próbálunk életstratégiákat felállítani. Ebben az évben viszont olyan globális járvány hatásaival szembesültünk, ami több mint egy nagy felkiáltójel. A társadalmak mindegyik csoportját érzékenyen érintette a koronavírus okozta járvány. A kulturális élet területén dolgozók is komoly egzisztenciális válságba kerültek. Fesztiválok, színházi előadások, koncertek és egyéb tömegeket vonzó rendezvények lehetetlenültek el. Az alábbi beszámoló – a teljesség igénye nélkül - a Nagykanizsához köthető zenészekről és koncertekről szól.

Az idén 15 éves Müpa tizenötödik éve rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált. Augusztus 28. és 30. között különleges koncerteket láthatnak a Palotába látogatók.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

A Hangfoglaló ismét pályázatot hirdetett a pályájuk elején járó, színpadi tapasztalattal és saját zenékkel is rendelkező, nem teljesen kezdő formációknak.

A Táncoló Wittgensteint azoknak a jazzkritikusoknak találták ki, akik lelkesen köszöntik a merész újítókat, azokat a fiatalokat, akik nem tudnak mit kezdeni a zenei műfajokat, illetve a műfajokon belüli stílusirányzatokat elválasztó falakkal, így aztán alkalmasint lebontanak közülük egyet-egyet. Azért a fenti önkéntes kőművesek, illetve az efféle puha forradalmak ellenzői is megnyugodhatnak: nincsenek sokan a „lázadók”. Minden időben kicsi a számuk. Egy zenei revolúcióhoz, még ha csöppnyi is, forradalmár zenészek kellenek, vizionárius újítók, ők pedig nem hemzsegnek korunkban sem.

Ha az ember elég hosszú ideig él, sok emlékezetes találkozásra tehet szert.  Jómagam igazán nem panaszkodhatom, és a nagy jazz zenészekkel kapcsolatos élményeim sorában is kiemelkedő Steve Grossmannal való egyórás beszélgetésem a Feneketlen tónál lévő Flamenco hotelben 2008. február 12-én, Müpa-béli fellépésének másnapján.
A kitűnő szaxofonos halála engem is megdöbbentett, csak Somogyvári Péter barátomnak lapunkban megjelent érdekfeszítő megemlékezése révén értesültem róla.  Azonnal feltolultak a Steve-vel kapcsolatos emlékeim, amelyekről itt szeretnék beszámolni olvasóinknak, részemről ily módon emlékezve egy – sajnos bizonyos mértékben „underrated” – nagy jazz muzsikusra.

Hat évvel ezelőtt alakult meg a Big Vicious együttes az Izraelbe hazatelepült Avishai Cohen trombitás vezetésével. Csupa helyi muzsikus kap helyet a zenekarban, egyesek közülük Cohen ifjúkori barátai. Ahogy a zenekarvezető a hazáját, úgy az együttes bizonyos tagjai eredeti műfajukat, a jazzt hagyták el egy időre, de amióta Cohen hazatért és megalakult a Big Vicious, mindenki visszatért a zenéhez, melyet egykor művelt.

Ebben a részben ismét egy olyan zenei anyag bemutatására vállalkozom, amely bizonyára vitát váltana ki a jazz-szakemberek között, amennyiben olvasnák ezt az ismertetőt. Most ugyanis egy érdekes, vagy inkább furcsa zenei stílus reprezentánsáról lesz szó, amely irányzatot a szakirodalom azon része, amely egyáltalán foglalkozik vele Western swingnek nevez. A megnevezés önmagában nem ellentmondás, hiszen ismerjük a western muzsikát, a populáris amerikai zenében még ma is élő és virágzó stílust, és ismerjük a swing jazzt, amely hosszú éveken keresztül mindent elsöprően meghatározó zenei stílus volt szerte a világon. Ennek a muzsikának volt kiemelkedő reprezentánsa Bob Wills és a Texas Playboys, akinek The Tiffany Transcription című 1945-46-ban lemezre vett számait tartalmazó CD-jéről lesz szó ebben a részben. A CD-t a Rhino lemeztársaság adta ki 1984-ben.

A szomorú hír hétfőre virradóra jelent meg, egyre többek által megosztva a Facebook hírfolyamán, köztük az egykori zenésztársak visszaemlékezéseivel. Steve Grossman a New York-i Glen Cove kórházban, augusztus 13-án, pénteken hunyt el, 69 éves volt. A halál oka még hétfőn ismeretlen volt, de azóta testvére, Myles Grossman is megerősítette, szíve hosszú betegség után leállt.

A Modern Art Orchestra augusztus 22-én hajóra száll Hajós András nélkül.

2014 óta Székesfehérváron újra megrendezésre kerülő Alba Regia Feszt idén is színes programmal várja a látogatókat. 3 nap alatt 12 ingyenes koncert egy új helyszínen, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház szabadtéri színpadán.

Ki mit hallgat / Nagy János

2020. augusztus 17.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Much of the music that gets pigeonholed as „world music” nowadays has a problem: it wants to bridge the two banks, ancient and modern so much that it forgets about the water underneath. New York-based Hungarian singer Nikolett Pankovits has come forward with a brilliant new record. River seems to me about knowing where the water flows, where the banks are, and how to bridge those distant banks.

A cím egy szinekdoché szinekdochéja – a multiinstrumentalista zenekarvezető új lemeze címében nem nevezi meg a zenét, amit kvartettjével előad, ehelyett a zenét megszólaltató hangszer (szinekdoché) alapanyagáról, egy egzotikus afrikai fáról nevezi el albumát (2. szinekdoché).

10 nappal a jazzpiknik előtt, még nem egészen egyértelmű, hol és mikor kik fognak fellépni a pikniken. Augusztus 20-án viszont biztos, hogy a Magyar Jazz Szövetség ünnepli a 30. évfordulóját a Müpás autós koncert után ismét – legalábbis a jazzpiknik Facebook oldala szerint.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005