A 65 éves kritikust kérdezem a jazzről, a jazz változásáról, a lemezekről és még sok érdekes dologról.

• MagyarJazz: Színész családban nőttél fel. Mikor és miért fordultál a jazz felé?
• Somogyvári Péter: A színész családokban is szerették a jazzt (pl. Rátonyi Róbert, aki műveli is), apám imádta Armstrong zenéjét, különösen az általa is játszott „Tiger Rag” nyűgözte le, melyet azonban először még a második világháború előtt, Pesten egy mulatóban hallott magyar zenészek előadásában. Ő, ahogy most később behatárolom, a New Orleans-i zenéktől nagyjából Oscar Petersonig kedvelte a jazzt. Mikor lejátszottam neki Davis frissen szerzett „Live Evil” című albumát, értetlenül hallgatta. Én egyébként az egyre progresszívebb rock hallgatása után, gimnazista koromban fordultam a jazz felé. Harmadikos voltam, és megbuktam matematikából. Anyám egy műszaki egyetemista fiút fogadott fel korrepetitoromnak. Mikor jött az első órát tartani, én „véletlenül” elöl hagytam egy Hendrix lemezt. Ő ámulattal nézte a borítót, és ezután a valószínűség számításról és a másodfokú egyenletekről egyre ritkábban esett szó, szóba került viszont a Syrius. Elmondta, ez már nem az a pár éve a Táncdalfesztiválon a „Beates magyar úr” című borzalmat éneklő banda, így hát elmentem egyik koncertjükre. Lenyűgözött, attól kezdve rendszeresen jártam koncertjeikre, a Jackie szervezte jam sessionökre, és aztán óhatatlanul jött a Rákfogó, Mini, Szabados, úgyhogy hamar jazzfertőződött lettem.

• MagyarJazz: Sok lemezed van. Mikor kezdted el gyűjteni őket? Melyiket emelnéd ki akár kedvencként, vagy ritkasága miatt értékesként?
• Somogyvári Péter: Több, mint 3000 cd-m van, ebből jelenleg 2000 jazz, a többi rock, népzene és klasszikus gyűjtemény. Már az általános végén kezdtem el gyűjteni a lemezeket, az első komoly darabom a karácsonyra kapott „Abbey Road” volt, az a mai napig megvan, aztán a vinyl lemezektől fájó szívvel szép lassan megváltam, miközben cd formátumban beszereztem őket. Ma már csak cd lemezekkel bővítem gyűjteményemet, melyet precízen, excel táblázatban tartok nyilván. Voltak, vannak időszakok, amikor belezúgok valakibe, és egy ideig naponta teszem lemezeit a lejátszómba. Lényegében mindegyik kedves számomra, de ha már, a kortársak közül különös figyelemmel kísérem Zenón, Garrett, Potter, és nem utolsó sorban Lloyd lemezeit, az égi zenekarban játszók közül természetesen Coltrane és Davis, de ha folytatnám a névsort, átlépném a terjedelmi határokat. Bár ma már majd minden hozzáférhető, de talán ritkaságnak számít a „Jazz at the Opera House”, ezt eredetileg Friedrich Karcsi gyűjteményéből kaptam kölcsön vinyl lemezen, és írtam cd formátumra, de azóta már kiadták cd-n, így megvan a „gyári” verzió is. Egy jazzkritikus, Conrad Silvert megvalósította álmát, sikerült egy olyan koncertet szerveznie, amelyen egyénileg meghívott kedvenc zenészeit szokatlan kombinációkban léptette fel. Például Lew Tabackin, Herbie Hancock és Bobby Hutcherson egy formációban lépett fel, vagy éppen az akkor 20 éves Wynton Marsalis, aki Wayne Shorter, Herbie Hancock, Charlie Haden és Tony Williams társaságában játszott.

• MagyarJazz: Elég régóta követed a jazz alakulását, hogy meg tudd mondani, merre halad épp most itt Magyarországon? Melyik korszak volt szerinted a fénykora?
• Somogyvári Péter: Ahogy a világban, nálunk is ma a jazz minden irányzata megtalálható, és életben van. Amikor én a hetvenes években kezdtem jazz koncertekre járni, és ismerkedni ezzel a zenével, a jazz-rock volt az uralkodó irányzat, és a free is domináns volt. A Pallai által találóan megnevezett „leginkább jazzszerű jazz” alig vonzott közönséget, és ez Amerikában is így volt. Ma nincs uralkodó irányzat, minden együtt halad. Kiváló zenészeink többségében világszínvonalon szólaltatják meg bármelyik kifejezési mód vagy korszak zenéjét. Ez a sokszínűség jó. Az is igaz viszont, hogy a sok valóban jó és profi módon kivitelezett művekben kevés igazán katarzist hozókat találok. De ez világjelenség, és szerencsére akadnak kivételek. Hogy melyik volt a jazz fénykora? Ez ízlés, vérmérséklet kérdése, kinek mi. A fény mindegyik korszakot beragyogta. Ha időutazó lehetnék, beülnék egy…, na de hagyjuk, szóval rengeteg koncertre a 30-as évektől a 80-as évekig.

• MagyarJazz: Ha most lennél fiatal, melyik zeneszerszámot választanád?
• Somogyvári Péter: A violinkulcsot.

• MagyarJazz: Te látod kívülről is a jazz-zenészek életét, de azért bennfentes is vagy. Mit tanácsolnál az elkövetkező nemzedéknek, a 20-on éveseknek, mire figyeljenek oda a pályájuk során?
• Somogyvári Péter: Tanuljanak angolul! Az 50 feletti generáció többségét sokszor akadályozta a nemzetközi karrierépítésben a nyelvtudás hiánya. Tudom, a fiataloknál már sokkal jobb a helyzet, többségük kiválóan kommunikál, de még mindig akad, aki nem tud megszólalni. Legyenek nyitottak, figyeljenek a világra, és az őket körülvevő eseményekre! Ismerjék meg alaposan annak a zenének a történetét, legendás előadóit, amely iránt elhivatottságot éreznek. Nem egy nagyon tehetséges sráccal beszélgettem zenéről, mutattam nekik lemezeket. Olyan dolgokra csodálkoztak rá, amiket szerintem ismerniük kellett volna. Véletlenül bukkannak a videó-megosztókon felvételekre, és döbbenten mesélték, hogy nem is tudták, hogy a nagynevű x vagy y milyen fantasztikus zenét játszott már a hetvenes vagy akár a hatvanas években. A világhálón ma már csaknem mindent meg lehet találni, de ehhez iránytű kell, és az iránytű használatához olvasni kéne. Manapság erre rávenni fiatalokat nehéz, de legalább Gonda János „Jazz”, vagy a később kiadott, aktualitásokkal bővített „Jazzvilág” című könyvét illő lenne elolvasniuk.

• MagyarJazz: Mennyire vagy befogadó a különböző irányzatok felé?
• Somogyvári Péter: A jazz minden irányzatában, mindegyik korszakában találok szépséget. Talán a kortárs free zene felé manapság kevesebb affinitást figyeltem meg magamon.

• MagyarJazz: Isten éltessen sokáig születésnapodon, kívánok sok remek jazzhallgatást! És még egy kérdést feltennék: mit kívánnál a jazz-zenészeknek mostanság?
• Somogyvári Péter: Újra az őket megillető Liszt Ferenc-díjat kapják munkásságuk elismeréseként!